Ma nem mentünk el mégsem Győrbe, mert a tesóm rosszul érezte magát.. Hurrá.
Viszont jön a folytatás a történetben, ez most 'rövid'. :D



Jól kezdődött a napom ezzel az üzenettel. Boldog voltam. Teljesen, bár a szemem még könnyes volt a pillanatnyi fájdalomtól. Elmúlt, visszatért a mellkasomba az a rész, ami kiszakadt tegnap este. Már nem akartam szét esni. A tegnapi pusztításom nyomai ott hevertek a szobám padlóján. A ruháim szétdobálva, a cipőm az út közepén, a táskámból kiöntve a sok kacat. A szőnyeg teljesen elázott a könnyeimtől ott, ahol feküdtem két órán keresztül. Már csak ez emlékeztetett az ürességre, ami tegnap eltöltött. Felálltam az ágyról, közben a karkötőimmel babráltam. Ez is Rá emlékeztet. Elmosolyodtam, leültem az öltöző tükröm elé. Fejbe vágott a látvány. KATASZTRÓFA! What The Fuck?- fejet vágtam. Ez rendbe kell hozni. Szörnyen néztem ki, a hajam, ami mondjuk elviselhető volt. Így hát 1 óra alatt elviselhető kinézetbe hoztam magam. Hajvasalás, a sminkem maradványainak lemosása. Felöltöztem, majd összepakoltam a szobámba. Hajnal lévén még mindenki aludt. Ha most nem sírok többet, mire emberi idő lesz, normálisan fognak a szemeim ki nézni. A szőnyeget megfordítottam, így a fotel alatt van a folt. Okos vagyok. Hangtalanul felnevetek. Visszadőlök az ágyba, és üzenetet írok Neki: Te is nekem. Sajnálom a tegnapit. Hülye voltam. :/ A telefont leteszem magam mellé a párnára, a szemem lassan lehunyom.
Gondolkozok, beszélnem kell vele még ma. Nem hagyhatom, hogy e miatt a hülyeség miatt okolja magát. Nem is az ő hibája. Ő csak szereti azt a lányt. Nincs is gond. Majd megszokom. Egyszer úgy is le kell róla mondanom, jobb előbb, mint később. Még a végén túlságosan hozzászokom a tudathoz, hogy velem van. Megint könnyezek. Itt hazudozok magamnak, mikor úgy sem megy ez. Szeretem, a legjobb barátom, én önző módon csak magamnak akarom. Akarom az ölelését, akarom, hogy átkaroljon, hogy velem legyen. Pedig van saját élete, ami nem rólam szól. Több mint barátság, de kevesebb, mint egy kapcsolat. Megígérte, hogy nem fog elfelejteni, hogy nem hagy el. Hát akkor most sem fog, és velem marad.
Felpattan a szemem. A plafont nézve, mosolygok. Túl sok volt ez az önsanyargatás. Kell egy kis energia. Végre hasznát veszem a táskámban hánykolódó energiaitalnak. Felállok az ágyról és oda megyek a táskámhoz. Kutatok. Meg van. Innék, de nem tudom kinyitni. Pedig tegnap ittam belőle a buszra várva. Próbálkozok, sikerül. Iszok, az erőtlen energiaital íze bejárja a számrészeit. Leülök a székemre, a könyveim között kutatok. Tanulnom is kellene. Nincs erőm, átfutom az anyagot. Unalmas. A naptárra pillantok, két hónap múlva évvége. Kezdődik a hajrá, erre kellene koncentrálnom és nem órákat bőgni a baromságom miatt. A polcom teli van emlékekkel. Róla is, az a sok buszjegy, mindegyikre emlékszem. A sok hülyeség, a sok búcsú. Felrémlenek az emlékek, megint sírok. Mi van velem? Ennyit nem, sírtam még egy évben, nem hogy két nap alatt. Idióta, nyughass. Rossz kutya! Nevetek, magamon. Felállok és a szekrény elé mászok. Az esti görcs fájdalmának utolsó részecskéit érzem. Nem érdekel. Ruhát keresek, valami alkalomhoz illőt. Valami ’Bocsáss meg, mert egy idióta barom vagyok’ ruhát. Kinézek az ablakon, felhős az idő, nincs 15foknál több. Akkor csőfarmer, póló, ami agyon van már hordva, meg a kedvenc sneakerem meg egy pulcsi. Nem viszem túlzásba, szerencsétlennek akarok kinézni. Késztetést érzek rá. Kiterítem a cuccokat, belepakolok egy másik táskába. Rápillantok az órára, már fél nyolc. Visszafekszem az ágyba, alig csukom le a szemem, és elalszok..