Week vagy mi..

Az elmúlt hét sem volt különösebben érdekes néhány mozzanatot leszámítva. A Hétfő teljesen homályos azaz semmi érdekes nem történt.. Keddre szilárdan emlékszem, mivel Bonival voltunk bent Győrben beszélgetni és inspirációkat gyűjteni egymástól. Ő elkezdett mangát rajzolni, én meg tervezgetek valami történetet.. Azt hiszem el értem abba az időszakomba, amikor valami jelentőset akarok alkotni. Még vártam rá összefutottam Marcival, akit elég rég láttam -Június végén-, váltottunk pár szót végül engedtem, le ne késse a buszt. A múlthét Szerdából az maradt meg, hogy amikor fél 2-kor felkeltem, -kissé meg is lepődtem, hogy hagytak aludni-, majd lemásztam az emeletről, a tesóm már haza ért az utolsó munkanapján és anyuék sehol. Nos mamám alakított, eltört a lábfejében egy csont. A hét további részére már jobban emlékszem talán mert közelebb vannak a mai naphoz..? Hmm maybe. Múlthét Csütörtök óta bővült a család Kevinnel, tesóm barátjával egy hétre. Plusz egy tesóm van, és ketten nincsenek 14 évesek agyilag, visszafejlődnek amikor együtt vannak.. Érett elvileg 18-19 éves fiatalok, vagy mi.. Fantasztikus. A pénteki nap eseményei nem nagyon rémlenek, szóval valószínűsítem, hogy ugyanolyan unalmasan telt, mint a többi homályba vesző nap.. Szombaton tortáztunk, tesóm szülinapja volt elsején azt pótoltuk, medencéztünk is, szegény Lizi kimenekült a medencéből miattuk. A Vasárnapom pedig nem terv szerint alakult.. hát ez van. Befejeztem az SzJG-t úgy 2 órája.. Annyira nem akartam, hogy vége legyen. Teljesen bele éltem magam a történetbe.. Ha Reni bőgött akkor szinte én is, ha idegbeteg volt akkor én is, ha mérhetetlenül boldog akkor én is.. Leszámítva azt, hogy nekem nincs Cortezem, vagy Ricsim.. Imádtam, ott van a top 10-ben természetesen. 'And after all, you're my wonderwall...' Végre befejezem az Odüsszeiát, ha már elkezdtem és a 24 fejezetből (?) eljutottam a 4.fejezetig.. Ez kellett volna elsőnek elolvasnom na mindegy, néhányan még ennyit se olvastak az osztályból mint én.. Mondjuk, szinte én vagyok az egyetlen, aki könyv-mániás.. Szörnyen unalmas vagyok na meg lusta, tudom.. De megszoksz vagy meg szöksz.. ;)

xoxo.

Christmas

Gondolom, mindenki tudja Hétfőn Szenteste, Kedden és Szerdán Karácsony. Igazából, nem vagyok izgatott és nem érzem még azt a Karácsony-érzést sem. Minden olyan mintha átlagos napok lennének, egészen holnap estig amikor apuék behozzák a Karácsonyfát és elkezdjük díszíteni. Hétfő reggelre, jön a Jézuska akinek titkát még kíváncsi kiskorunkban sem sikerült kiderítenünk, így örök rejtély.. Egyik éven nővéremmel elhatároztuk meglessük még is hogy kerülnek a fa alá az ajándékaink.. Elhatároztuk éjjel felkelünk és leköltözünk szépen csendben a lépcső fordulóba. Kicsit késve keltünk, de még nem voltak ott az ajándékaink. Hát akkor hajrá, leskelődjünk. Kicsik voltunk még és roppantul kíváncsiak, na meg fáradtak. Sikeresen bealudtunk és anyu ébresztett fel minket reggel 8 körül, amikor jött le a szobájukból. Felriadva az első gondolatunk az volt, hogy megnézzük a fát, hát nem ott voltak az ajándékaink?! Teljesen elálltuk az utat a fordulóban, nem értettük, ha anyuék rakják oda az ajándékainkat hogyan másztak át rajtunk.. Ez volt az első és utolsó próbálkozásunk a Jézuska kilesésére, inkább hagytuk hadd maradjon meg titoknak. A lényeg az ajándék volt akkor még. Mostanra nincs olyan nagy jelentőségük számomra az ajándékoknak. Persze, jó ha kap az ember, mert jó érzés kapni, és adni, de inkább a család és a szeretet ami számít. Néhány éve a család együtt vacsorázik Szenteste. Nagyon szeretem, jól elbeszélgetünk, nevetünk sokat, és együtt vagyunk.  Ráadásul egy csomó finom kaja. Rántott hal és gomba, baconös hús, saláta, és egyéb finomságok. :3 Süteményeket tekintve, bejgli, zserbó, sajtosrúd, barackmag, túrós-csokis süti. A jó kedvet biztosítja a welcome drink (pálinka) és az egyéb innivalók, persze mértékkel. (De ki is az a mérték? :D) Viccet félretéve, tényleg egy újabb nagyszerű szenteste ígérkezik ebben az évben. Remélem mindenkinek ilyen jó estéje lesz, mint nekem. :)    

Szerdán ajándékozást tartottunk az osztályban. Kedves padtársamtól, B.Vivitől kaptam egy körömlakkot, még mástól aki engem húzott attól sok csokit, ráadásul Marsot is kaptam amit imádok. Örültem, hogy nem valami felesleges kacattal leptek meg.. Szerintem, az első évben ez az ajándékozás dolog még nem igazán jó ötlet, hisz alig ismerjük egymást..

Tegnap próbáltam művészkedni kicsit, 'karácsonyi' körmöt festettem. Eredetileg karácsonyfát akartam csak sikeresen letörtem az egyik körmöm még a múlthéten, a többi meg úgy gondolta, hogy ha már egy letört akkor a többi meg betörik.. Szóval most elég kicsik a körmeim, így nem lett karácsonyfa egyiken sem. Kipróbáltam a nem rég beszerzett arany színű repedezős körömlakkot, zöld-piros alappal. Nem lett rossz szerintem.

   

SzombatVasárnap.

Szombaton buliztunk, cujOkám 18 lett. A fél család itt volt, tortáztunk, grillpartiztunk. Itt aludt nálunk Büki, Noémi, meg Kevin. Este true storykat, meg horror filmekből jeleneteket meséltek nekünk.. Szegény Noémi megijedt apától, mert kilépett a sötétből. xd Meg hogy a szekrényből néz a mumus.. :'D Hajnali 1-2kor még ropit ettünk és hülyültünk. Aztán cujOék felmentek, mi meg lent aludtunk Noémival meg Bükivel. Beszélgettünk egy ideig, aztán Büki elaludt mi még ketten bírtuk 6ig.. Mindenről beszélgettünk mai mostanában történt, de amikről beszélgettünk nem mondjuk el senkinek. :D
Néhány hülyeség, amit Noémi mondott:
Kevin mesélt az egyik haverjáról akinek a beceneve Medve. Noémi este mondja nekem amikor már csak mi voltunk fent: - Én egy igazi medvére gondoltam amikor mesélt elsőnek.. xd

Bükivel beszélget Noémi...: - És akkor most ő repülőgépen lesz stewardess? 

Noémi: - Halálos csendben röhögünk.. 


Noémi: - Mi a felettünk lévő Gergő neve? Vince vagy Vendel?
Én: - Mi van?! :ooo Noémi, az KEVIN ! 


Beszélgetünk 5körül..:
Én: - 6kor kel amúgy a Nap..
Noémi: - Miért? Megy dolgozni?!  


Vasárnap délben felkeltünk, ebédeltünk utána meg punnyadtunk tovább. Fél négy körül kikísértük Bükit meg Kevint a buszra, aztán Noémit hazavittük mikor mentünk a dédinkhez. Bőnyön két órát voltunk, de én elfeküdtem a kanapén és kis híján bealudtam.. :s xd Hazajöttünk, vacsi, kockulás, aztán alvás..  Semmi érdekes. A taggal elvagyok maradva, de lusta vagyok öltözködni, meg ruhát keresgélni. Pedig még Péntek előtt össze kell pakolnom a cuccaim, mert cujOval ketten megyünk nagybátyámékhoz. Azt hiszem ma megint felteszek két-három napot, inkább négyet és akkor holnap nem kell szenvednem vele.. De csak azért ennyit, mert szombat óta nem tettem fel semmit. Szóval mindjárt felteszem csak előbb előkeresem amiket meg kellene örökítenem.. :)
Puszi.:*

Folytatás. Vége.

Amikor felébredtem, már fél 12 volt, na, nekem ez az emberi idő hétvégén. Boldognak éreztem magam, könnyűnek. A családom zajait hallottam. Megnyugtató volt. Aztán eszembe jutott Ő. Hirtelen tepert le a fájdalom, újból üresnek és sötétnek éreztem magam. Az arcomról lehervadt a mosoly. Fájt. A párnámba temettem a fejem. Aztán elért az agyamig: semmi baj nincs. Újból megteltem élettel, de még mindig féltem. Valahogy nem tudok nem félni a gondolattól, hogy egyszer hátat fordít nekem. Gyötört a lelkiismeret-furdalás, ledöbbentem, hisz én tettem ezt vele, és nem ő velem. Megijedtem, hogy tehettem ezt? Szörnyű vagyok. Majd új gondolatok reppentek a csukott szemem elé. Bármennyire is bizonygatja, hogy nem hagy el, félni fogok. Attól, hogy sosem tudhatja, mikor kell majd választania. Én nem akarom arra késztetni, hogy válasszon, de az a lány még mondhatja neki, hogy vagy Engem felejt el, vagy Őt. Ha csak egy maradhat majd, én küzdeni fogok, bármennyire is furcsa. Nem adom könnyen a barátaimat. Túl sok dolgot hagytam már kicsúszni a kezeim közül. Nem fogok csak úgy lemondani még egy emberről, nem akarom elveszíteni. Persze, ha majd Ő mondja nekem, hogy hagyjam, akkor el kell engednem. Hisz, nem köthetem magamhoz, na, az már túlságosan önző lenne. Csak az a baj, hogy így is már önző vagyok. Egy szörnyeteg. Erős vagyok, és küzdeni fogok. Nem adom könnyen, ahhoz túlságosan szeretem. Ha elvesztem bele halok. Na jó, ez már túlzás, ennyire katasztrofális lennék? Túl dramatizálom a dolgokat, de az biztos, fájna nagyon. Most is fájt, pedig most nem Ő hagyott ott, hanem én Őt. Még is úgy éreztem, mintha csalódtam volna benne.
Később, amikor már emberi formát vettem fel, és le is másztam az emeletről, ráadásul enni is képes voltam felöltöztem és elindultam a buszra. Milyen szép meglepetés leszek, csak úgy betoppanok, bejelentkezés nélkül. Elmosolyodtam. Megérkezett a busz, mikor végig pillantottam az utasokon észrevettem a szöszi fejet a buszhátuljába. Ezt nem hiszem el, most magyarázkodhatok is. Hurrá! Leültem mellé, és elkezdtem beszélni hozzá. Nem szólt semmit, csak hallgatta a mondandómat. Elmondtam neki, hogy milyen barom is vagyok, hogy valakit, akit nagyon szeretek ott hagytam minden ok nélkül, amikor nem is hibázott. Ráadásul túl bonyolítottam, de nem tudtam kezelni a dolgot, ezért sírtam. Jó érzés volt elmondani valakinek. Bocsánatot kértem, hogy semmi hajlandóságot nem mutattam arra, hogy tegnap szóba álljak vele a buszon, és hogy mekkora egy marha vagyok. Nagy levegőt vettem és elhallgattam. Ő csak mosolygott. Aztán válaszolt: Semmi baj, velem is előfordult már ilyen, Tegnap én is eléggé szét voltam csúszva, mert összevesztem a barátnőmmel, olyan dolgokat tettem, amik miatt teljesen megérdemeltem, amit a fejemhez vágott. Viszont ahogy te kinéztél az rosszabb volt annál, amit éreztem. Bármi volt az, ami ennyire elkeserített sokat jelenthet számodra az a valaki. Elmosolyodott megint. A hátra lévő percekben nem szóltunk egymáshoz. A ’barátnőm’ szó hallatán a remény fénye kihunyt. Szép az élet. Szinte fel sem fogtam, hogy akár a válaszomra is várhat. De nem voltam képes megszólalni, ott lépegetett előttem a tökéletes barátnők két példánya, amik minden porcikájukban szépek voltak. Vékonyak, hosszú hajúak, és makulátlan bőrűek. Vagy is, egyáltalán nem úgy néznek ki, mint én, aki alacsony, vállig érő hajú, és tökéletlen. Kész szerencsétlenség vagyok. Végre megállt a busz, ott ahol le kellett szállnom. Elköszöntem a szöszifiútól és leléptem a buszról. Vártam még elmegy, aztán átmentem a túloldalra. Ott leültem egy padra, előkaptam a telefont és üzenetet írtam, Neki. Válaszolt és rögtön elindult, majd nem tökéletesen akkor ért oda amikorra megígérte, negyedórával utána. Mint mindig, gondoltam. Amikor megláttam nem mozdultam, odaért hozzám, nem mondott semmit. Felálltam a padról és hozzácsapódtam a mellkasához és öleltem negyedórán át. Nem érdekelt, hogy a Fő út mellett állunk, nem volt benne semmi kínos. Barátok voltunk csak. Miután elengedtem, újra meg akartam ölelni, de elkezdett beszélni. Bocsánatot kért, mikor nem is az ő hibája volt. Csak beszélt és beszélt. Aztán befogtam a száját, és a szemébe néztem. Elmeséltem neki, hogy mit éreztem, meddig voltam a városban és hogy az emberek megbámultak, de az a fiú, akiről később kiderült, hogy nem szingli megpróbált megvigasztalni. Meg azt is elmondtam milyen hülye voltam, és miket gondoltam, hogy elhagyott, és elfog felejteni. Aztán lehámozta a kezemet a szájáról, és a szavamba vágott: Soha nem foglak elhagyni, megígértem, nem?! Be is tartom, még ha meg akarsz tőlem szabadulni, akkor sem hagylak el. Megölelt és én sírtam. Megint, szörnyű vagyok. Viszont, most nem azért sírtam, mert szomorú voltam, hanem azért, mert örültem, hogy velem marad és szeret.

Árkádolás, ritka dolog..

Reggel felkeltem és anyuékkal bementünk busszal Győrbe. Lejártam a lábam.. xd
Az elejéről, kezdem inkább. Jó idő volt nagyon, a színház felé mentünk és volt egy étterem ami nagyon szép volt. Kedvem lett volna lefényképezni, már ha rendelkeztem volna megfelelő pixel számmal és élességgel. Sajnos a telefonom SZAR. Nem okos telefon meg egyebek.. Arra jó amire valójában szolgálnak a telefonok, kapcsolat tartásra, már amikor hajlandó tárcsázni és hallom is amit a másik beszél.. Na mindegy. Szóval nagyon tetszett, közben nem figyeltem és mivel olyan nagyon jók az utak a belvárosba néhol, ezért kis híján pofára estem. Hát igen, hozom a formám. Oké, még kétszer megcsináltam ezt, aztán odaértünk. Egészen fél 1ig az Árkádba voltunk.. Végre megvettem az álom cipőmet, és tudtam venni normális rövidnadrágot. Néztem magamnak szemüveget, de amit kinéztem elég bénán áll, ezért maradtam a pilóta szemüvegeknél. Néztem pár fülbevalót, de drágák voltak, ha még ezüst lett volna aszondom oké, de bizsuk voltak. :s Édesek voltak meg minden, de azért annyira nem akartam őket. Vissza térek a cipőhöz, mert ez miatt vagyok most nagyon boldog. Szóval ezt a cipőt én már mutattam nektek, de megint megmutatom mert a szerelmemmé vált. Ez most szerelmem tárgya. Élőlény szerelmem meg a cicukám, meg a Mirám, ha már pasi nincs.. :$ Ja, látjátok itt valahol JOBB oldalt.. remélem látjátok, a szavazást. Értékelném, ha csak legalább néhányan szavaznátok, mert én egyik nap megnöveszteném a hajam másik nap meg nem.. Ezért, nem tudom mit csináljak.. Cipőcipőcipő!! Megint elkalandoztam.. Bocsi.  Itt a kép:

IMÁDOM!

Miután kiélveztük a shoppingolást, és elfáradtunk, na meg kiéheztünk, elindultunk vissza a Baross útra. Már tudtam merre kell menni. Oda felé nem igazán tudtam.. Beültünk Mekibe enni, én elpusztítottam egy Big Macet, mint mindig. Aztán fagyiztunk a kedvenc helyemen. Igen finom fagyi van ott, de nem sokan tudják hol van, mert vagy megállnak a Bécsinél, vagy a Baross terasznál fagyizni. Ez meg elvan rejtve egy kis utcába, és ráadásul hatalmas adagokat ad. Néha nem tudok meg enni két gombócot akkorákat ad. Még az Árkádbeli Gelatto-s adagnál is nagyobb. Pedig az is nagy, mondjuk.. Valami könnyű fagyira gondoltam, mert már tele voltam ezért citromot és mandulát kértem pisztácia darabokkal. Leültünk a hűsön, ott ettük. Kivételesen én ettem a leglassabban. Egyszer csak ismerős arc közeledik. Barnabás volt az, tökre meglepődtem. Egy évig nem találkoztunk, aztán szombaton végre találkoztam vele most meg ott sétálgat unottan, a szüleivel. Mondjuk, ha végig rángatnának a belvároson úgy, hogy semmi kedvem hozzá, én is így néznék ki. Csak én még szenvednék is. Mi előtt feltűnt, hogy ki az még anyu épp mondta: 'Hú, de unja a gyerek..' én meg automatikusan odanéztem és erre Ő. Tökre meglepődtem. Rögtön köszöntünk is egymásnak. Na, igen amikor már semmi kedvem nem volt élni, annyira lefáradtam még a méter áru boltokat kergettük anyunak. A fagyit nem tudtam megenni, az utolsó részletek sajnos, a kukában landoltak.. Pedig eszméletlen finom az a fagyi. Aztán végre elindultunk a buszra, de nem mentünk el a fél hárommal, hanem inkább leültünk egy padra és vártunk a 3.05re.. Azzal jött apci is, szóval családilag utaztunk, hátra felé. Beütünk a csuklóhoz, szeretek hátra felé utazni buszon, csak az ablak felőli oldalon inkább.. Mert kiesek. XD :$ Remélem, lesz valaki jövőre aki foglal.. Különben állhatok, mondjuk akkor meg kitámasztok az ülések közé. Csak ne legyen heringjárat.. azt utálom. Úgy is lesz, nem fogom megúszni.. Érzem. Annak viszont, hogy lesz bérletem örülni fogok. Nem kell állandóan jegyet venni. Azt utálom. 

Ja, majd később hozom a történet harmadik részét, ez megint hosszabb. Remélem, azért valakit érdekel.. Tovább nem lesz, azt megsúgom. Elfogyott az energiám. Ihlet az van, de most nem akarok ilyenekkel foglalkozni, hogy mi lesz ha.. meg próbálok most a jelenben élni. Valahogy sosem sikerül, de próbálkozom kevesebbet a jövőn rágódni és nem állandóan álmodozni..  

Imádom, hogy el térek állandóan attól, amiről amúgy szó van.. Most már befejezem, talán. Nagyon hosszú lett ez a bejegyzés. Bocsesz. :$ 

Vettem egy fehér toppot, mert nem akarom a tesómét hordani sokszor, vigyázok én a cuccaira, de az a biztosabb ha nekem is van. :)

Na jó, végeztem. Ennyi. :D

Puszivan^^

Ma nem mentünk el mégsem Győrbe, mert a tesóm rosszul érezte magát.. Hurrá.
Viszont jön a folytatás a történetben, ez most 'rövid'. :D



Jól kezdődött a napom ezzel az üzenettel. Boldog voltam. Teljesen, bár a szemem még könnyes volt a pillanatnyi fájdalomtól. Elmúlt, visszatért a mellkasomba az a rész, ami kiszakadt tegnap este. Már nem akartam szét esni. A tegnapi pusztításom nyomai ott hevertek a szobám padlóján. A ruháim szétdobálva, a cipőm az út közepén, a táskámból kiöntve a sok kacat. A szőnyeg teljesen elázott a könnyeimtől ott, ahol feküdtem két órán keresztül. Már csak ez emlékeztetett az ürességre, ami tegnap eltöltött. Felálltam az ágyról, közben a karkötőimmel babráltam. Ez is Rá emlékeztet. Elmosolyodtam, leültem az öltöző tükröm elé. Fejbe vágott a látvány. KATASZTRÓFA! What The Fuck?- fejet vágtam. Ez rendbe kell hozni. Szörnyen néztem ki, a hajam, ami mondjuk elviselhető volt. Így hát 1 óra alatt elviselhető kinézetbe hoztam magam. Hajvasalás, a sminkem maradványainak lemosása. Felöltöztem, majd összepakoltam a szobámba. Hajnal lévén még mindenki aludt. Ha most nem sírok többet, mire emberi idő lesz, normálisan fognak a szemeim ki nézni. A szőnyeget megfordítottam, így a fotel alatt van a folt. Okos vagyok. Hangtalanul felnevetek. Visszadőlök az ágyba, és üzenetet írok Neki: Te is nekem. Sajnálom a tegnapit. Hülye voltam. :/ A telefont leteszem magam mellé a párnára, a szemem lassan lehunyom.
Gondolkozok, beszélnem kell vele még ma. Nem hagyhatom, hogy e miatt a hülyeség miatt okolja magát. Nem is az ő hibája. Ő csak szereti azt a lányt. Nincs is gond. Majd megszokom. Egyszer úgy is le kell róla mondanom, jobb előbb, mint később. Még a végén túlságosan hozzászokom a tudathoz, hogy velem van. Megint könnyezek. Itt hazudozok magamnak, mikor úgy sem megy ez. Szeretem, a legjobb barátom, én önző módon csak magamnak akarom. Akarom az ölelését, akarom, hogy átkaroljon, hogy velem legyen. Pedig van saját élete, ami nem rólam szól. Több mint barátság, de kevesebb, mint egy kapcsolat. Megígérte, hogy nem fog elfelejteni, hogy nem hagy el. Hát akkor most sem fog, és velem marad.
Felpattan a szemem. A plafont nézve, mosolygok. Túl sok volt ez az önsanyargatás. Kell egy kis energia. Végre hasznát veszem a táskámban hánykolódó energiaitalnak. Felállok az ágyról és oda megyek a táskámhoz. Kutatok. Meg van. Innék, de nem tudom kinyitni. Pedig tegnap ittam belőle a buszra várva. Próbálkozok, sikerül. Iszok, az erőtlen energiaital íze bejárja a számrészeit. Leülök a székemre, a könyveim között kutatok. Tanulnom is kellene. Nincs erőm, átfutom az anyagot. Unalmas. A naptárra pillantok, két hónap múlva évvége. Kezdődik a hajrá, erre kellene koncentrálnom és nem órákat bőgni a baromságom miatt. A polcom teli van emlékekkel. Róla is, az a sok buszjegy, mindegyikre emlékszem. A sok hülyeség, a sok búcsú. Felrémlenek az emlékek, megint sírok. Mi van velem? Ennyit nem, sírtam még egy évben, nem hogy két nap alatt. Idióta, nyughass. Rossz kutya! Nevetek, magamon. Felállok és a szekrény elé mászok. Az esti görcs fájdalmának utolsó részecskéit érzem. Nem érdekel. Ruhát keresek, valami alkalomhoz illőt. Valami ’Bocsáss meg, mert egy idióta barom vagyok’ ruhát. Kinézek az ablakon, felhős az idő, nincs 15foknál több. Akkor csőfarmer, póló, ami agyon van már hordva, meg a kedvenc sneakerem meg egy pulcsi. Nem viszem túlzásba, szerencsétlennek akarok kinézni. Késztetést érzek rá. Kiterítem a cuccokat, belepakolok egy másik táskába. Rápillantok az órára, már fél nyolc. Visszafekszem az ágyba, alig csukom le a szemem, és elalszok..

Az a bizonyos történet..

Oké, megosztom ! Túl jó lett szerintem hogy ne lássátok ! A történetben szereplő lány szerepében mondom el ezt az izét amit egy gondolat indított el bennem. A történetben szereplő személyeknek a valósághoz való bármiféle kapcsolódása csak a véletlen műve. Jó olvasást ! Aki tényleg elolvassa végig az előtt le a kalappal. ;)


Egyedül voltam. Csak feküdtem a földön. A könnyeim már rég elfogytak. Gondolom, ha oda állnék egy tükör elé egy csapzott hajú, a sírástól vörös és feldagadt szemű, elkenődött sminkű valaki nézne vissza rám. Egy ismeretlen, senki. A gondolat hogy megengedtem magamnak, hogy ilyen szörnyen nézzek ki még jobban elkeserített. Sírni nem tudtam már, vállamat rázta a könnytelen zokogás, amely egy idő után siránkozásba csapott át. Szörnyű vagyok. Egy gondolat siklott át az agyamon. Mi lesz, ha így lát meg? Nem engedhetem, hogy egy csődtömeget lásson. Aztán eszembe jutott, hogy nem érdekes, hisz az egész miatta van. Többé nem jelentem neki a mindent. Lekerültem az első helyről, kilöktek a fényről a sötétségbe oda ahol rám szakadt az eddig félre hessegetett sok gond. A súlyuk kiszorította a levegőt a mellkasomból. Féltem. Azt akartam, hogy vége legyen. Átkaroltam magam, hogy szét ne essek. Az ölelése hiányzott. A tüdőmbe bele nyílalt a fájdalom, elfelejtettem levegőt venni. *Beszív-kifúj-beszív-kifúj.* Megy ez kis lány. A karom libabőrös lett, a szemem a vaksötétséget vizslatta. Csend. Csak a hangos szörcsögésem hallatszik. Kemény a föld és hideg, az ő mellkasa puhább és meleg, pedig mikor megölel, mindig szorosan magához húz. Sokáig. Kilapulok, de jó érzés. VOLT. Megint sírnék, de nem megy. Kiapadtak a könnyeim, túl sok volt már a szervezetemnek. A végtagjaim elzsibbadtak a magzatpóztól, a talpamba a hangyák mászkálnak, a vádlimba kezd felszökni a görcs ismerős érzése. Fáj. A kezem hideg, és elgémberedett a folytonos szorítástól. Az arcom ég az órákon át tartó zokogástól, a tüdőm szúr a túl nagy levegő vételektől. A szám kiszáradt, vér ízű. A kinézetem most már nem tud érdekelni. Hirtelen megérkezik, elér a vádlimba a görcs. Felülök és ellen nyújtok, már megtanultam. Nagyon fáj, de nem eléggé, hogy elfeledtesse csak pár pillanatra is az ürességet. Már jobb. Vékony pulcsimba törlöm a könnyeim maradványait. Még nyáladzok is, undorító. Mit meg nem engedek magamnak.. Ezt az egészet csak magamnak köszönhetem. Egyszerűen hagytam, hogy a mindenemmé váljon. Az én hibám az egész, túlságosan megszerettem. Gondolkozok. Hol is vagyok? Ja, otthon. A buszon jól megnéztek az emberek, de egy srác, aki vélhetőleg nagyon helyes volt legalábbis a könnyeim közt úgy tűnt zsebkendőt is adott. Itt szorongatom a kezembe. Ismerhet? Leszállt itt a településen? Vagy.. vagy a szőke szépfiú volt? Nem emlékszem, túlságosan lekötött az önsanyargatás. Jellemző, még ha az úristen áll előttem, azt se venném észre olyan idióta vagyok. Meg sem köszöntem. Nagyot pislogok. A hold besüt az ablakon, nincs is olyan sötét. A szobám ismerős dolgait vélem felismerni. Ajtócsapódás. A szívem kihagy egy ütemet. Apa hazaért. Egy, egy és fél óra és jön aludni, addigra úgy kell csinálnom mintha, aludnék. Történetesen, az ágyon itt tőlem balra vagy jobbra, nem a földön. Lassan lehámozom magamról a ruháim, ülve. A sminkem marad, így is már leázott. Leszarom. A hajam kiengedem, felállnék, de a lábam nem engedi. Visszacsuklom a földre. Elkúszom a fésülködő asztalig, lekotrom a fésűm, nem akarom, hogy szénakazallal fejemen ébredjek, bár így is katasztrofálisan fogok ki nézni, amikor felébredek. Visszamászok az ágyig. Már nem fáj a tüdőm, rendesen lélegzek, de a szám még mindig ki van száradva, így nem tudok aludni. Eszembe jut, valahol a táskámban van egy üveg, ó anyám.. egy üveg energiaital. Nagyszerű akkor vagy iszok belőle és szomjan halok annyira cukros, vagy nem iszok, és szomjan halok. Szép esélyek, ha már az önmarcangolásba nem lehet bele dögleni. Szóval akkor irány a fürdő. elrémlik az évek alatt tapasztalt dolog, ha villanyt kapcsolok, anya azt hiszi, valamelyikünk hányni megy, és felébred, kijön a szobájukból. Ha nem kapcsolok villanyt, viszont pofára esek valamiben, tuti. Mindegy, inkább taknyolok egyet. Addig se látnak meg. Szerencsésen lábra álltam szép lassan, el értem a csapig egy szál fehérneműbe. Levertem a polcról a poharat, amiből inni akartam. Király, várom a csörömpölést, amikor bele esik a kádba. Mégse, a szőnyegre esik. Van isten. Megnyitom a csapot, ittam. Ezután biztos tudok majd sírni. Visszaindultam, a küszöbnél majdnem elestem a saját lábamban, de megkapaszkodtam. Szép az élet.. A lépcsőkorlátnál megálltam hallgatózni, az újság lapjainak zörgése hallatszik lentről, anyáék hálószobája felől a nyitott ablakon át a tücskök ciripelése, néha a kutyák ugatása hallatszik, szuszogással vegyülve. Valami koppan, a tesóm fordult az ágyában és beverte a térdét. Nem is érzi.. Visszaosonok a szobámba. Elterülök az ágyon. Csend. Veszek egy nagy levegőt és kifújom. A karkötőimet tekergetem a csuklómon. Belém hasít a fájdalom, amikor eszembe jut, hogy neki adtam az egyiket kabalának. Újra elkezdtem bőgni, hangtalanul. Újra éreztem a hideget körülöttem, az ürességet a mellkasomban. Tudtam, felfogtam nem vagyok többé teljes. Amikor azt mondta beszélni akar velem, majd húzta az időt az utolsó pillanatokig éreznem kellett volna, hogy baj van. Amikor elkezdte és csak mondta és mondta, hogy van az a lány, akit nagyon szeret, és mindennél többet jelent neki egyszerre éreztem elkeseredettséget, dühöt, és nyomorúságot. Aztán csak annyit mondtam: "Jó értem én. Szóval ennyi volt. Le lettem váltva az első helyről. Tudtam, hogy el fog jönni egyszer ez a pillanat. Neked is mondtam már néhányszor. Éreztem, de nyugalom, ami ezután történik nem a Te hibád, hanem az Enyém. Légy jó!" Aztán hátat fordítottam meglepődött arcának és elsétáltam. Az utolsó buszig a városban mászkáltam. Egy padnál megálltam, ami a parton volt, leültem. A telefonom folyton csörgött, Ő volt. Majd amikor máshogy szólalt meg felvettem, a legjobb barátnőm volt. Mégsem mondtam neki semmit, csak annyit, hogy nagyon jó a kedvem és sokáig leszek a városban. Csak remélni mertem, hogy nem az utolsó buszig marad Ő is. az órám lassan elütötte a 9 órát. Kicsit lehűlt a levegő, a pulcsimat felvettem a hátamra. Eddig csendesen könnyeztem, most erőt vettem magamon és letöröltem a könnyeim. Sóhajtottam és elindultam a lámpafényes belváros utcáin. Néhol szerelmes párok lődörögtek, vagy csorda szellemű faszik álldogáltak. Nem szabadott volna ilyen sokáig maradnom, pláne nem egyedül. És ha baj lesz? Nem, nem fog semmi sem történni. Kiértem a nagyobb forgalmú úthoz, lenyugodtam. Eljutottam végre a buszállomásra, még volt negyedórám. Ásítottam. Nem bírom már tovább egy kávé vagy energiaital nélkül. Eléggé szűk a lehetőségek tárháza. Van egy víz ízű, semmi koffeintartalmú pocsék kávéautomata, meg egy üdítőitalos automata, amiben van néhány noname energiaital. A második lehetőséget választom, így bemegyek a váróba. Néhány csöves alszik a székeken, és pár utas ül bent. Egy ismerős arc tűnik fel, a szöszi szépfiú. Már rémlett. Teljes volt a kép. Tényleg ő adta később párperccel a zsebkendőt. Nem látott meg, legalább ő sem lát ilyen rettenetesen. Egy kalap szarnak éreztem magam. Megvettem az energiaitalt és kihúztam a váróból. Elsírtam magam. Elindultam a megállóhoz. Alig álltak ott néhányan, aztán jött még pár ember, de a szöszifiú sehol nem volt, pár perc után beállt a buszunk is. Felengedett minket a sofőr majd eltűnt intézkedni, kávézni. Ő nem volt ott, megkönnyebbültem. Vajon keresett? Neki is fájhatott, hisz mennyire szeret, ráadásul ott hagytam faképnél. Milyen mocsok vagyok. A szöszi jött fel utoljára a buszra a sofőrrel. Észrevett, de nem ült le mellém. Megúszta a szörnyűséget, gondoltam. A busz motorja felbömbölt, az ablakok megremegtek. Forró arcom a hideg üvegnek szorítottam. Sötét volt a buszon, örültem, észrevehetetlenebbek a könnyeim, amik záporoztak. Aztán szipogtam, majd Rá gondoltam és a vállam rázkódni kezdett. Néhányan rám néztek, volt, aki lenézően. A szöszifiú felkelt a helyéről és odajött. Leült mellém. Hurrá!, gondoltam. Elkezdett kérdezgetni, hogy mi a baj. Szemét voltam, nem válaszoltam, rá se néztem. Csak egyenesen ki az ablakon. Feladta. Elővett egy zsepit a zsebéből és a combomra tette. Felállt és visszament a helyére. A zsepit megfogtam, és egész úton szorítottam. Miért volt kedves? Pedig alig ismer, szinte nem is beszéltünk még, csak pár szót. Néha köszönünk egymásnak. Csak pazarolja rám az idejét.
Kinyitottam a szemem, már hajnalodott. Így, hogy nem voltak elhúzva a függönyeim a szememet bántotta a fény. Átfordultam a fal felé, az mégis sötétebb. Egy pillanatra az illatát véltem érezni. Felrémlett az ölelése. Aztán megszólalt sokadszorra is a telefonom. Előkotortam a táskámból, SMS. Tőle. : Hiányzol... :/
Mosoly ült ki az arcomra, a könnyeim hullottak. A telefont ölelgettem.
Meg kerestem a szöszifiútól kapott zsepit, meglepetten vettem észre írtak rá valamit: Bármi bánt nem elég nagy ok arra, hogy elszomorítson. Ne légy szomorú! Ha gondolod, meghallgatlak! :) *Telefonszám.* Pasik.. tudják hogyan csavarjanak valakit az ujjuk köré.. A számát elmentettem a zsepit eltettem, még egy emlékkel több. Boldog voltam és szomorú.
Milyen hülye is vagyok.

Szóval szombat.. Megint Bábolnán lazultam, a Lényeg egy részletével. Mászkáltunk sok felé, de főleg a Moziba voltunk azon az izén.. húú mi az? Ja Szentiván éji akármi fesztiválon. Néztük a pókerezőket, üldögéltünk és néztük ahogy néhány ember hülyét csinál magából a Kangoo fitnesz cipőben. Némelyik nagyon vicces volt, de volt aki normálisan csinálta amit kellett. Aztán a fiúk elkezdtek krikettezni.. (?) asszem krikett. Hmm.. azt néztük. :D Aztán fél órával a busz érkezése előtt elindultunk a buszmegállóba. Ott még baromkodtunk.. Én lenéztem.. Zsuzska meg nem értett semmit.. Szakadtam végig. Nem bírom ! Szeretem őket. ♥

Éjjel megszállt az ihlet, hajnali 2ig írtam ilyen szenvedős izét, történetnek mondható dolgot, aztán meg ki olvastam Az utolsó tündét. 

Részlet a szenvedős történetből:  'Mit meg nem engedek magamnak.. Ezt az egészet csak magamnak köszönhetem. Egyszerűen hagytam, hogy a mindenemmé váljon. Az én hibám az egész, túlságosan megszerettem. Gondolkozok. Hol is vagyok? Ja, otthon. A buszon jól megnéztek az emberek, de egy srác aki vélhetőleg nagyon helyes volt legalábbis a könnyeim közt úgy tűnt zsebkendőt is adott. Itt szorongatom a kezembe. Ismerhet? Leszállt itt a településen? Vagy.. vagy a szőke szép fiú volt? Nem emlékszem, túlságosan lekötött az önsanyargatás. Jellemző, még ha az Úristen áll előttem, azt se venném észre olyan idióta vagyok. Meg sem köszöntem. Nagyot pislogok. A hold besüt az ablakon, nincs is olyan sötét. A szobám ismerős dolgait vélem felismerni. Ajtócsapódás. A szívem kihagy egy ütemet..'

Majd gondolkozok még, hogy meg osszam-e az egész történetet. Amúgy jelzem csak kitalált az egész, és a csaj helyébe mesélem el. Szinte semmi köze hozzám, és a valósághoz. Egy-egy apró részletben talán. Minden történetnek van valóság alapja csak azért.. ;)

Holnap megyek Győrbe, végre veszek napszemüveget, meg még pár dolgot.. Pénteken ismét Győr, beiratkozás. Akkor tali lesz ismét az osztálytársakkal. Fini.

Miután elaludtam álmodtam, de arra emlékszem, csak hogy álmodtam, hogy mit arra nem.. De ez is nagy baromság lehetett. Még jó, hogy nem maradt meg a fejemben.. Csak fárasztanám a népet.. 

Pink körömlakk, szexii... :$:DD 

Puszivan^^