Week vagy mi..

Az elmúlt hét sem volt különösebben érdekes néhány mozzanatot leszámítva. A Hétfő teljesen homályos azaz semmi érdekes nem történt.. Keddre szilárdan emlékszem, mivel Bonival voltunk bent Győrben beszélgetni és inspirációkat gyűjteni egymástól. Ő elkezdett mangát rajzolni, én meg tervezgetek valami történetet.. Azt hiszem el értem abba az időszakomba, amikor valami jelentőset akarok alkotni. Még vártam rá összefutottam Marcival, akit elég rég láttam -Június végén-, váltottunk pár szót végül engedtem, le ne késse a buszt. A múlthét Szerdából az maradt meg, hogy amikor fél 2-kor felkeltem, -kissé meg is lepődtem, hogy hagytak aludni-, majd lemásztam az emeletről, a tesóm már haza ért az utolsó munkanapján és anyuék sehol. Nos mamám alakított, eltört a lábfejében egy csont. A hét további részére már jobban emlékszem talán mert közelebb vannak a mai naphoz..? Hmm maybe. Múlthét Csütörtök óta bővült a család Kevinnel, tesóm barátjával egy hétre. Plusz egy tesóm van, és ketten nincsenek 14 évesek agyilag, visszafejlődnek amikor együtt vannak.. Érett elvileg 18-19 éves fiatalok, vagy mi.. Fantasztikus. A pénteki nap eseményei nem nagyon rémlenek, szóval valószínűsítem, hogy ugyanolyan unalmasan telt, mint a többi homályba vesző nap.. Szombaton tortáztunk, tesóm szülinapja volt elsején azt pótoltuk, medencéztünk is, szegény Lizi kimenekült a medencéből miattuk. A Vasárnapom pedig nem terv szerint alakult.. hát ez van. Befejeztem az SzJG-t úgy 2 órája.. Annyira nem akartam, hogy vége legyen. Teljesen bele éltem magam a történetbe.. Ha Reni bőgött akkor szinte én is, ha idegbeteg volt akkor én is, ha mérhetetlenül boldog akkor én is.. Leszámítva azt, hogy nekem nincs Cortezem, vagy Ricsim.. Imádtam, ott van a top 10-ben természetesen. 'And after all, you're my wonderwall...' Végre befejezem az Odüsszeiát, ha már elkezdtem és a 24 fejezetből (?) eljutottam a 4.fejezetig.. Ez kellett volna elsőnek elolvasnom na mindegy, néhányan még ennyit se olvastak az osztályból mint én.. Mondjuk, szinte én vagyok az egyetlen, aki könyv-mániás.. Szörnyen unalmas vagyok na meg lusta, tudom.. De megszoksz vagy meg szöksz.. ;)

xoxo.

Quotes..

'Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged.'

'Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét.'

'Az emberek olyan ostobák! Van valamijük, ami mindennél többet ér, és alig vigyáznak rá. Eldobják maguktól az életet akár pénzért, akár zacskóba csomagolt porokért, akár egy idegen elragadó mosolyáért.'

'Ha csak félig figyelsz rám, az még mindig jobb, mintha bárki más teljesen.'

'Mindig nekem volt inkább szükségem rád, mint neked rám.'

'Ismerned kell valakit ahhoz, hogy szerelmes lehess belé.'

'- Időnként úgy el tudsz veszni a gondolataidban (...). Jó lenne, ha oda is követni tudnálak.
- De hiszen tudsz (...). Szünet nélkül itt vagy a fejemben..'

[forrás: Cassandra Clare - Csontváros/Hamuváros/Üvegváros]

Édes semmittevés.

Mostm hogy így a nyár és az unalom kellős közepén járok és még a blog is hajlandó működni, újra itt vagyok. Esdeklek bocsánatotokért, nem volt kellő mennyiségű érdekesség és nem akartalak titeket traktálni az unalmas napjaimmal.. De most írhatnékom van. Szia ihlet. :3

Múlthét Csütörtökön két osztálytársammal, Vivivel és Danival találkoztam. "Világjáró" buszozással kimentünk Viviékhez, ott randalíroztunk voltunk. Belekezdtünk 3 filmbe amik Vivi szerint viccesek, hát nem.. De aztán erre ő is rájött, úgyhogy fogtuk magunkat és kimentünk ugrálni a trambulinra. (Elvan a gyerek ha játszik..) Beszélgettünk, hülyéskedtünk, majd késődélután irány vissza Győr, még volt egy félórám buszig szóval beültünk a törzshelyünkre. Felemlegettük az elmúlt tanévet, hogy mennyit jártunk oda.. Végül is a Hild, a Mekihez -törzshely- egyáltalán nincs messze. Ha nem volt kedvünk még haza menni, ha lekéstük a buszt, ha csak valakinek ehetnéke volt mindig ott ültünk. Pénteki útjaink mindig ide vezettek, vagy innen indultak az Árkád felé. Őszintén szólva hiányzik az osztály, még a gyakori gyerekes viselkedésük is. Nem mennek az agyamra, és még nevetni sem tudok ahogy ugratjuk egymást.  Hiányzik, hogy belépjek a terembe és beszippantson a zaj, hogy órákon vágjuk a pofákat egymásra Bugival, hogy Vivivel felváltva dumálunk, néha egymással néha más-más emberrel. Jó persze, inkább vagyok itthon és unatkozom, de már egy év alatt is olyan rutinná lett, a hajnalban kelés, az hogy buszozom, hogy szinte hiányzik az is. Azt hiszem főleg az emberek hiányoznak a mindennapokból, hogy gyakran összefutottam az ismerős arcokkal. Ezt a hiányérzetet leszámítva, ami nem olyan vészes, élvezem, hogy aludhatok ameddig akarok és sehova sem kell mennem. Kivétel, amikor menni kell az ebédért. ._. 

Szombaton átélhettem egy csodálatos elázást, Rékámmal karöltve Bábolnán. Élvezet, főleg hogy Rékáékhoz menet az összes pocsolyát megtaláltuk és borzasztóan néztünk ki utána. Azt hittük, odaérünk még hozzájuk a vihar előtt. Nos nem, a büfénél (árkádos izé) 10-15 percet vártunk, hogy csillapodjon és amikor csillapodott -nagyjából 2 percre- akkor indultunk el tovább, néhányan hülyének néztek minket, de valahogy még ez is hidegen hagyott.. Csak végre érjünk oda. xdd Megszárítkoztunk, aztán Így jártam anyátokkal-t néztünk, meg Rékáék nyaralásáról képeket. Jó nap volt, még az eső sem rontotta el.

Most ennyi voltam, legyetek jó rosszak.

xoxo.

♥

Értelmetlen értelem.

Az elmúlt hetekben összehalmoztam néhány kötelező és nem kötelező könyvet. Jó nagy halom van az éjjeli szekrényen. A helyzet az, hogy lövésem sincs hogy egyáltalán mit kellene olvasnom és mit nem a nyáron. Bár lehet hogy szeptemberig szépen eltolódnak azok a kiolvasások.. Szeretek én olvasni, de a kötelezők nem a szívem csücskei, őszintén bevallva. A klasszikusokkal nincs bajom -lásd Jane Eyre-, de például az Üvöltő szeleknek szörnyen kemény a sarka..  Az a könyv már év eleje óta, a klasszikus-mániám maradványaként hever az éjjeliszekrényen. És így vagyok a kötelezőkkel is, ami száraz, nehéz és izgalommentes az iránt nagyon hamar elvesztem az érdeklődésem.. Így most csak gyűlik és gyűlik a könyv kupac, és a tetején ott csücsül VIII. Henrik magánélete, és A halkirálynő és a kommandó. Azaz, az érdekesség és az izgalom. Hát persze, hogy nem az Odüsszeiával meg a hasonlókkal foglalkozom.. 'Amit ma megtehetsz halaszd holnapra..' mondta egy lusta ember -nem én voltam-..

Utolsó hétnél tartunk, részemről év vége van teljes mértékben. Engem személy szerint mindenből lezártak, néhol kellett javítanom, néhol nem. Challange completed, már csak bírjuk kivárni a Pénteket.. Holnap még magyar óra, vers elemzés, hülyét kapnék. Jó csak egy rövidke, 3 soros vers az Októberi táj, de nekem még ez is sok utolsó héten. Csütörtökön úgy volt Diák-nap lesz, hát elmarad. Árvízre való tekintettel, mivel a Püspökerdő elázott rendesen. Pénteken Szakmai-nap, amiről még halvány fogalmam sincs hogy mi lesz, meg évzáró. Tarthatnánk már az évzárónál, az már tökéletes lenne..

xoxo.

..

"Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha, néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk."

-Orovecz Nóra

...

"Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek.."

- Johnny Depp

infinity..

Mire ide érek elfelejtem mit szerettem volna leírni, ráadásul teljesen szét is vagyok esve. Az utolsó két-három hetet meg húzzák kicsit, bár a héten angolon már csak filmeket nézünk. Nagyjából le vagyok zárva, de még Hétfőn és Kedden egy-egy dolgozatot írok. Csak mert kedves magyar tanárnőm kijelentette, nem hajlandó meg adni a rosszabb jegyet, de nem elég a jobbhoz az átlagom. Meg lennék elégedve én azzal a rosszabbal is, de ha már így (szinte) rám parancsolt a tanárnő akkor legyen. Németből meg 8-10 mondatos szóbeli felelet meg fordítás. Majd meglátjuk milyen lesz.. Nem lett az erősségem ez a német nyelv. Nekem még mindig túlságosan nyers és logikátlan.. Hogy lehet a szék nőnemű? O.o Elég volt Októbertől idáig, de mivel senki nem tud semmit, hogy mi lesz jövőre, ezért lehet lesz a következő tanévben is, de lehet nem.. Lehet, hogy kell vizsgáznom belőle, de lehet mégsem. Imádom mikor mindent átszerveznek és ennyire lehetetlenül fejetlenség van.. Viszont, ha már másodszorra is csak 1 évig 'tanultam' németet akkor, újabb német könyv landol a szekrényben.. Hurrá.
Nem vagyok mostanában valami pozitív, mondjuk sosem voltam annyira nagyon optimista meg minden.. De az elmúlt hetekben/hónapokban katasztrófa vagyok és a kedvem még mindig süllyedő tendenciát mutat. Fantasztikus. Végül is az egész tavasz elején kezdődött, azon az ominózus napon ,amikor ott és akkor elhagytam azokat a könnyes cserépdarabokat, amik maradtak a boldogságomból. Valaki engem ott fent nagyon nem csíphet... Olyan volt mintha megkóstoltál volna egy finom bonbont és közölné veled valaki hogy többet nem ehetsz.. Hú fura hasonlat, de ehhez tudom hasonlítani ezt az egészet... NA MINDEGY. Elmúlt, visszahozni nem lehet, és nem is lenne okos döntés.. Bár honnan tudnám, hogy mi okos és mi nem? Mindig utólag jövök rá, hogy nem azt kellett volna választanom amit választottam.. Pedig hatezerszer átgondolok mindent. Borzasztó vagyok. Döntés képtelen és még ráadásul szarul is döntök. A katasztrófa megtestesítője.. Na jó, ennyire azért nem katasztrofális a helyzet, de mindent túl dramatizálok.. Igen, ez vagyok én.
Igazából, talán az a probléma, hogy még mindig túlságosan naiv vagyok és álom világban élek. Talán kissé idealista vagyok. Hullám völgyek tömkelege, nem bírom már. Legjobban az vigasztalna, ha lenne valaki aki a leggyengébb pillanataimban is ott van és azt mondja: 'Itt vagyok és nem hagylak egyedül.' Nem is kell feltétlenül a pasimnak lennie, csak legyen a barátom..



Ja és : 4. modul is pipa, jövőre folytatás és már csak 3 van hátra. 
Köszönöm. ♥ 

Rövidke..

Hajtás van eléggé. ECDL 4. modul megírva, reméljük sikerült. Bár amennyire féltem tőle annyira könnyű volt. Sokan még szenvednek. A fejem néha szét megy néha aludni tudnék és megfulladni szinte.. Imádok beteg lenni, főleg május végén. Nagyon élvezem, az idő a legrosszabb ami ilyenkor lehet. Nem, nem havazik de zuhog és hideg van. Hétfő óta fejfájás, bár néha elmúlik, halál. Így az utolsó hetekre tényleg elege lett a szervezetemnek.. Ki vagyok idegileg és fizikailag is. Jövőhéten már nem lesz ennyire hajtás, de azért még lesz néhány dolgozat. Bár kihagynám, most azonnal zárnának le és adnák oda a bizonyítványt.. Sweet Dream. Mindjárt vége a hetediknek, megyek haza. Beteget jelentettem, anyu igazolja. De remélem most lesz 14.35 különben hülyét kapok, vagy a 15.05 legyen nagy busz, nem mint tegnap..
Legyetek jók, én meg próbálok gyógyulni. :*

Be yourself!

WARNING! ŐSZINTE, EGYÉNI VÉLEMÉNY!

Talán az emberekkel az a legnagyobb probléma, hogy mindenki más akar lenni, más, de nem önmaga. Senki sem fogadja el magát olyannak amilyen, mindig csak az újságokból ránk tekintő művészien beállított vékony, tökéletes bőrű modelleket nézik. Azzal a felkiáltással, hogy ők is ilyenek szeretnének lenni, mert hogy minél vékonyabb annál jobb.. Ez szerintem a legnagyobb hülyeség amit valaki is gondolhat.. Ha mindenki elfogadná magát olyannak amilyen, és nem akarna meg változni az életünk is talán könnyebb lenne. Csak amíg az újságok, a televízió és az internet is azt szajkózza, hogy légy minél vékonyabb, fogyókúrázz ha kell ha nem és egyebek addig ez lehetetlen. Ne a negatívumokat lássuk magunkon, hanem a pozitívumokat, még ha csekély dolgok is azok. Persze, a negatív dolgokat könnyebb észrevenni és ez a mentalitás eléggé jellemző az emberekre sajnos.. Szerintem az igazi nem tökéletes, hisz ami tökéletes az nem igazi. Légy természetes, ismerd meg önmagad, és fogadd el magad úgy ahogy vagy. Nem egyszerű, tudom. Igazából, én sem vagyok elégedett magammal, sok dolgon szívesen változtatnék, de néhányon csak az idő segíthet és ezzel tisztában vagyok. Ahhoz is idő kell, hogy megismerd önmagad és elfogadd. Türelem és akaraterő kérdése szerintem. Ha pedig az éreznéd te vagy a világ legszörnyűbb embere és mindenki hagyjon békén,  akkor fogj egy nagy bögre kakaót/teát, zárkózz be a szobádba, tekerd fel a hangerőt aztán vezesd le a feszültséget és az elkeseredettséget. Ha pedig arra vágynál ebben a helyzetben, hogy valakinek kiönthesd a lelked hívd fel a legjobb barátod/barátnőd és lelkizzetek egyet. Néha amikor egyedül akarsz lenni akkor van a legnagyobb szükséged a barátaidra..

És még valami: 'Az igazi férfiak a telt idomokat szeretik, csak a kutyák játszanak csontokkal.' 

Alapból vékony csajok ez rátok nem vonatkozik, ezt én inkább itt az agyon fogyókúrázottakra gondolok. Nem jó dolog emberek, tönkre teszitek magatokat.. Egészséges táplálkozás oké, de a koplalást azért ne..
Sportoljatok, nevessetek, éljetek! 

xoxo.

Mi lesz velem?

Nem tudom mi van velem, annyira leeresztettem hogy az hihetetlen. Alig írok, és a látogatottságom is a békafeneke alatt.. Nem tudom most mi segítene, attól félek elfogok tűnni a süllyesztőben, vége a blog virágzásnak.. Olyan jó 3 év volt, most meg leeresztettem pedig júniusban lesz 4 éves a blog. Nem szeretnék eltűnni, mert sokat jelent nekem ez az oldal. Mindennap nézem, de kifogytam most valahogy. Remélem, csak alkotói válság és nem a vég. Visszajelzéseket sem kapok már, pedig az erőt adna.. Nem tudom mit csináljak.. Annyi mindent meg élt a blog, volt hogy megakartam szüntetni mert felhasználták ellenem, és mégsem voltam képes rá. Most, amikor beléptem egy semleges fázisba, amikor egy álarc mögül tekintek mindenkire, amikor képtelen vagyok kifejezni magamat, amikor nem érzem teljesnek magam, amikor a legnagyobb szükségem van az írásra, most haldoklik az elmúlt 3 év -talán túlzottan fogalmazva- munkája? Megmaradtam az aki vagyok, és még is változtam. Megismertem jó néhány új embert és még ha nem is akarok mást okolni, még is talán egy valaki hibája, hogy nem vagyok a régi. Egy ember, aki jelentett valamit, nem is akármit, de az már elmúlt. Igen, megint itt tartok szenvedőset játszok, mint valami óvodás.. Inkább tartanám magamba.
De mégis, nem csak rossz történt, hanem jó is. Az elmúlt egy évben többet éltem talán, mint eddig. Lassan ismét nyár, de már nem úgy tekintek rá, mint tavaly. Most várom is, de mégsem. Mostanában a vegyes érzelmek uralnak bármiről legyen is szó.
Egyetlen támaszaim a barátaim és a család -beleértve a kutyáinkat is-. Meghallgatnak, elviselnek még akkor is amikor kibírhatatlan vagyok és mellettem állnak. Az álmok kapuja pedig bármikor nyitva áll, ha elmenekülnék a valóságból -na meg ha, képes vagyok elaludni-..

Hmm...

'- Mit csinálsz?
- Álmodok.
- Ébren?
- Ébren.
- Úgy nem lehet.
- Én tudok.
- Hogyan?
- Azt nem tudom, de nekem megy.
- Miről álmodsz?
- Egy szebb világról.
- És mire jó ez?
- Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én szeretném, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell tanulni, nem hallgatom mások kiabálását, nem csalódhatok senkiben, nem kell semmit sem csinálni, amit nem akarok. Egyszerűen csak boldognak lenni.
- Ha nem álmodsz szomorú vagy?
- Igen.

- De mindig vidámnak látszol.
- Te úgy látod.
- Az hogy lehet?
- Mert azt akarom, hogy annak láss.
- És, hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél ha nem vagy az?
- Egyszerűen csak elmegyek az álomvilágomba...'

[forrás:weheartit.com]

be yourself.

Néha megpróbálkozom összeszedni úgy magamban, hogy még is milyen vagyok.. Többnyire befejezem az első pár gondolat után, mert vagy túlságosan elfogult vagyok, vagy többet képzelek, mint ami vagyok..
Talán amiben biztos vagyok teljesen az a 'társaságkedvelő' és a 'vidám'.. Mondjuk, ez az utóbbi az elmúlt két hétben nem látszódott, de hát oka van/volt.. Néhány barátom szerint megfelelőek rám a 'bolond', a 'megértő' és a 'dumálós'. Kaptam néhány vicces megjegyzést amik a 'fogyatékos', a 'zebra' és a 'hülye' szavakkal lett kifejezve.. Hát köszi. xd
Néhány újonnan meg ismert emberrel más hogy viselkedem mint ahogy amúgy szoktam.. Erre még nem igazán jöttem rá, hogy miért, de lehet ez a bajok forrása, hogy nem adom mindig önmagam. Alapjaimban a kezdetekben távolságtartó vagyok, ritkán még bizalmatlan is, de nyerték már el a bizalmamat olyanok is, akiket mások elítélnek valami miatt. Szerintem, mindenkinek jár egy esély, hogy megmutassa milyen is. Van hogy első pillanattól kezdve közvetlen vagyok, de van hogy elzárkózom. Igyekszem többnyire az arany középutat választani, de van hogy elbillenek valamelyik oldalra.
De mégis valahogy sokkal egyszerűbb, mikor önfeledten magamat adom, és nem játszok álarc mögé bújva..

...

A legrosszabb az egészben, hogy mennyire emlékszek mindenre veled kapcsolatban. Emlékszek minden kis dologra, amik miatt magad voltál: a szemed színére, arra az ostoba félmosolyra, ami akkor jelent meg az arcodon, amikor valami vicceset mondtam de próbáltál úgy tenni, mintha nem lett volna az, és emlékszem a bizonytalanságaidra. Emlékszem mindenre, amit nekem mondtál: a családodról, az életedről, arról, hogy mit szeretsz csinálni. Még a helyekre is emlékszem: hogy hol voltam, amikor először bevallottad, hogy tetszem neked, amikor megfogtad a kezem és megcsókoltál, és hogy hol voltam, amikor eldöntötted, hogy már nem akarsz velem lenni többet. Mindenre emlékszem, és talán ez az, amiért valójában sosem tudok továbblépni, mert nem tudom elfelejteni, hogy abban a pár hónapban, amíg törődtél velem, milyen jók voltak a dolgok.

Elmúlt hetek, napok..

Ne haragudjatok, hogy eltűntem néhány napja, csak eléggé összejöttek a dolgok rossz értelemben, sajnos. Nincs sok életkedvem ezek után, a magamról alkotott véleményem pedig határozottan a katasztrofális szinten tartózkodik és ezek után nehéz meggyőzni arról, amit eddig gondoltam magamról. Ő azt mondja, nem az én hibám, én ennek ellenére megvagyok győződve róla, hogy én nem voltam elég jó... Elvagyok keseredve, szét vagyok esve. Legszívesebben bezárkóznék a szobámba és egész nap csak gondolkoznék és gyötörném magam. Így is kínzom magam amikor bent vagyunk azzal, hogy felmegyek és elmegyek mellette. Másra nem jó, csak kínzásnak ez az egész. Az emlékek összetörnek én pedig csak tűrök és tűrök. A határaimat feszegetem. Az agyam igyekszik tompítani, és kitörölni a fájdalmat, de túlságosan intenzív ez az egész. Szét tép..


A másik, hogy be vagyunk szinte zárva a településre.. Gondolom mindenki hallotta, mi volt erre felé. Esetleg aki mégsem szerintem azzal mindent elmondok, hogy hó everywhere. Na jó, nekünk csak az utcánkon volt térdig érő, de a fő úton embermagasságban hófalak. Csütörtöktől durva világ volt erre felé és még mindig nem normalizálódott a helyzet. Én ünnepség után a legelső busszal jöttem haza, igaz 1 óra alatt értünk haza, lépésben. Nekem akkor még fel sem tűnt, hogy mégis milyen az út és a közlekedés. Tesómék busza aminek fél 3-kor kellett volna indulnia, fél órás késéssel indult és 5-re ért ide. A következő busz ami, indult volna 4.25-kor késéssel, 5.20-kor indult el egy másik busszal együtt. Hát ezek a buszok már nem ért haza, 120 emberrel ragadtak ott a hóban szinte mindentől távol.. Egyik barátnőm is rajta volt, több mint 12 órán keresztül várták, hogy végre valaki segítsen rajtuk. Telefonáltak, hívogattak mindenkit, hogy végre valaki menjen értük, és reggel vitték be őket egy telepre. Majd másnap délután értek el odáig az önkéntesek Bőnyről, és vitték be őket a melegedőbe. Hol voltak a hatóságok, azok a szervek akiknek segíteni kellett volna? Ez egy nagyszerű kérdés.. Az biztos, hogy az önkéntesek nélkül és a 'parasztok' nélkül még mindig ugyan az a fejetlenség lenne mint volt. Csütörtök óta egyetlen egy busz láttam, amit konvojba küldtek át Bábolnára az emberekkel Pénteken. Bábolna-Bana között néhol egy nyomon járható csak az út, és ugyan ez a helyzet Bőny-Örkénypuszta között is. Örkénypusztát ma szabadították ki, és egy nyomon járható hatalmas hófalak között. Elvileg buszok járnak Győr-Bábolna vonalon a mai naptól, de Banán még egyet sem láttam, vagy hallottam. Hogy mi lesz holnap? Lövésem sincs, ha jön busz megyünk ha nem akkor nem. :D Tőlünk csak elvitte a havat a szél, de hát az mind a Fő úton landolt. Most meg elkezdődik az olvadás, a hótól megszabadulunk, helyette víz lesz. Nálunk nem, de például Bőnyön, Rétalapon, Mezőörsön lehet majd rakni a homokzsákot.. Ezzel az egésszel az a nagy problémám, hogy TAVASZ VAN. Egész télen nem volt ilyen ítélet idő, mint most..

'Ha tudtam volna, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor megcsókolsz, akkor sosem hagytam volna abba..'

Ördöggyümölcs

'Lépdeltem lefelé a lépcsőn, fejemben a gondolattal: Mi van ha ma már nem látom? A fokokat figyeltem, hátha nagy igyekezetemben lecsúszom rám jellemzően. Az öltözőkből kiszűrődött az öltöző diákok beszélgetése. Valaki kilépett a férfiöltözőből, oda néztem. Ő volt az. A térdem megremegett, a pár napja már ismerős euforikus érzés járt át, a szívem mint egy motor dübörgött.. Repültem a karjaiba. Enyém. Rámosolyogtam, a szavai nélkül is megértettem. Mégis megint elfecséreltem 1-2 percet az üres kérdéseimmel.. Nem akartam elengedni, csak a karjaiban maradni. Megcsókolt. Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak. Vágyom rá, hogy ismét megcsókoljon. Újra és újra. Miután megszólalt a csengő még próbáltam megtartani a pillanatot a gondolataimban a lépcsőn felfelé lépdelve, a száját még éreztem a számon. Sokkos állapotba kerültem, elfelejtettem lélegezni. Nagy levegőt vettem, hogy kitisztuljon a fejem.. Esélytelenül. Remegett minden porcikám, vagy az oxigén hiánytól vagy az érzelmeimtől. Esetleg mindkettőtől. A külső ajtót húztam magam után, de elgyengültem és képtelen voltam becsukni. Hagytam úgy ahogy van. Benyitottam a terembe és lerogytam az első székre, arcomon éreztem a kilóméteres mosolyt. Szállj le a fellegekből kislány. Noszogattam magam, hogy visszatérjek a zord hétköznapba. Lélegezz, hé ! Szólt rám a belsőhangom. *Beszív-kifúj, beszív-kifúj.* Felnevettem. Nem néztek hülyének, áhh dehogy.. Összeszedtem magam amennyire sikerült és visszaballagtam a helyemre, óraközben el-el kalandoztak a gondolataim. Még jó, hogy semmi megerőltetőt nem csináltunk az órán..'

by én

"Mindenki azt hiszi milyen erős, hogy neki nincs szüksége arra, hogy pátyolgassák. Őt el lehet dobni, csak úgy. Őt ott lehet hagyni, ő neki lehet ígérgetni, mert van olyan naiv, hogy hisz mindenkinek. Talán mert úgy gondolja, mindenkinek jár még egy esély. Ő képes várni órákat Valakire. Aki még órák után sem ér oda, ő folyton újabb és újabb esélyeket ad. Mindenkinek mindig. Mert inkább csalódik naponta mint, hogy egyedül élje le az életét. Unalmasan. Már nem mintha nem lenne most is unalmas az élete azok ellenére, hogy vannak barátai. Hétköznap minden ok, csak ne kelljen haza érnie. Sok hibája van külsőleg, belsőleg. Már megszokottan égeti be magát naponta kisebb-nagyobb dolgokkal. És igen, nevet magán, tudja milyen, felismeri, hogy béna és nem jutott neki olyan élet, mint másnak. Ez az övé, neki ezt dobta a gép. Van hogy éjszakákat sír át a saját hibái vagy más, rajta ejtett sebein. De reggel már a mindennapi mosolyt festi az arcára. Lassan él, mégis sok hibával. Gyakran döntésképtelen. Nem tud könnyen felengedni, mégis élvezi a társaságot. Van szíve, a köcsög megnyilvánulásai ellenére. Van, hogy utálja magát van, hogy azt hiszi övé a világ. Néha a legvisszahúzódóbb ember, néha őrült és hangoskodó. 
De Ő ilyen, és így kell elfogadni !"