Nem tudom mi van velem, annyira leeresztettem hogy az hihetetlen. Alig írok, és a látogatottságom is a békafeneke alatt.. Nem tudom most mi segítene, attól félek elfogok tűnni a süllyesztőben, vége a blog virágzásnak.. Olyan jó 3 év volt, most meg leeresztettem pedig júniusban lesz 4 éves a blog. Nem szeretnék eltűnni, mert sokat jelent nekem ez az oldal. Mindennap nézem, de kifogytam most valahogy. Remélem, csak alkotói válság és nem a vég. Visszajelzéseket sem kapok már, pedig az erőt adna.. Nem tudom mit csináljak.. Annyi mindent meg élt a blog, volt hogy megakartam szüntetni mert felhasználták ellenem, és mégsem voltam képes rá. Most, amikor beléptem egy semleges fázisba, amikor egy álarc mögül tekintek mindenkire, amikor képtelen vagyok kifejezni magamat, amikor nem érzem teljesnek magam, amikor a legnagyobb szükségem van az írásra, most haldoklik az elmúlt 3 év -talán túlzottan fogalmazva- munkája? Megmaradtam az aki vagyok, és még is változtam. Megismertem jó néhány új embert és még ha nem is akarok mást okolni, még is talán egy valaki hibája, hogy nem vagyok a régi. Egy ember, aki jelentett valamit, nem is akármit, de az már elmúlt. Igen, megint itt tartok szenvedőset játszok, mint valami óvodás.. Inkább tartanám magamba.
De mégis, nem csak rossz történt, hanem jó is. Az elmúlt egy évben többet éltem talán, mint eddig. Lassan ismét nyár, de már nem úgy tekintek rá, mint tavaly. Most várom is, de mégsem. Mostanában a vegyes érzelmek uralnak bármiről legyen is szó.
Egyetlen támaszaim a barátaim és a család -beleértve a kutyáinkat is-. Meghallgatnak, elviselnek még akkor is amikor kibírhatatlan vagyok és mellettem állnak. Az álmok kapuja pedig bármikor nyitva áll, ha elmenekülnék a valóságból -na meg ha, képes vagyok elaludni-..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése