2011. november 29.

Emlékként.


Elment, régen, de annyira hirtelen és fájdalmasan, hogy akkor azt gondoltam soha többé nem leszek egy egész ember.. Kiszakadt belőlem az iránta érzett szeret, kirobbant.. Napokig azt se tudtam hol vagyok, mit csinálok, csak azt éreztem hogy fáj, de nagyon. Sírva aludtam el minden egyes nap, emléke fel idézése még mindig fáj. Alig lehettem vele, és még búcsúra sem volt időm. A gyertya fényben csak az ő arcát láttam, hirtelen sokkal jobban szerettem. A lelkem próbálta a kiszakadt részemet nagyon gyorsan pótolni, de nem sikerült.. Ő nevelt fel kis híján ! Vele voltam kiskoromban a legtöbbet talán, és mégis.. Három éve elment, itt hagyott minket, egyedül.. Hogy megbirkózzunk az utána maradó űr fehérségével, hogy nélküle éljünk tovább..
Tegnap nem volt hangulatom írni.. Ma bepótoltam.. 


Szeretlek Papa ! 
                           az Unokád.. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése