Úgy gondoltam mivel már 2016-ot írunk, ezért vissza megyek az időbe, ezzel nosztalgiázva magamban, hogy mi is történt tavaly április óta. Jó is meg rossz is, de hozzám tartozik minden.
Well, let see...
2015.
Őszintén szólva lehetséges, hogy előbb át kellett volna gondolnom, hogy mit is fogok írni, de hát sosem voltam az egyszerű dolgok híve. Mindig bonyolítani kell. Ez vagyok én. De azért lássuk, meddig tart a memóriám.
Április
Tavaszi szünet után írtam, de az aktuális iskolai dolgokat nem taglaltam.
Szóval áprilisban angol osztályozó vizsgát tettem az idei és a jövő tanévből előre, mivel hogy májusban előrehozott középszintű érettségit tettem angolból. Informatikából is, de abból nem volt osztályozóm. Ezzel mondhatjuk is, hogy lezártam az áprilist, mert más nem történt ami jelentősebb lenne.
Május
Május elején megkezdődtek az érettségik, 7.-én beültem angol érettségit írni. Azt hittem vészesebb lesz, de elég gyorsan túl lettem rajta. Bezzeg olyankor telik az idő mikor többre lenne szükség. De azért sikerült, ráadásul egész jól. Angol után 15.-én következett az informatika. Az is gyorsan lezajlott, mondjuk annál tényleg több idő kellett volna. De amit tudtam azt megtettem.
Ezzel az írásbeliknek vége volt, már csak szimpla iskolás napok következtek, meg egy kis Pünkösd.
Június
Június első hete némileg túlterheltnek is mondható, de laza is volt egyben. Miért? Mert még dolgozatokat írattak mielőtt eltűnünk egy hosszú hétvégére ki tudja hova osztálykirándulás címszóval, plusz volt diáknap is. Kezdjük ezzel, ha már kronologikusan haladok.
Diáknapon a Püspökerdőben kirándulva/sétálva kellett az osztályoknak különböző feladatokat végre hajtaniuk ezzel pontokat gyűjtve. És akinek a legtöbb pontja volt az nyert, és megnyerte a következő diáknap szervezését. Nos mi 3 évvel a hátunk mögött ezt nem akartuk. Úgyhogy arra mentünk, hogy ne nyerjünk, ami sikerült is bár a végén elég gáz volt mikor eredményhirdetésen talán az utolsók vagy az utolsó előttiek voltunk. Pedig egy csomó helyen azt mondták, hogy mi értük el ott a legtöbb pontot. E miatt megijedve néhol vagy nem voltunk hajlandóak megcsinálni amit kell, vagy direkt elrontottuk. Ebben összefogott az osztály ha már másban csak széthúz...
Lépjünk tovább hisz most jön csak a hab a tortán. Bár a miértek még a mai napig ismeretlenek, csak feltételezések vannak.
Az egész egy csütörtöki napon kezdődött. Még írtunk egy kémia dolgozatot aztán talán az 5. vagy 6. óra után elindultunk osztálykirándulásra, Pécsre.
Mindenki élvezte az utat, főleg, hogy előbb mentünk mint a többiek, hivatkozva a félévi legjobb osztály átlagra. De korán kezdődtek a bonyodalmak. Elfoglalva a szállást nem azt kaptuk, amit vártunk. Szép beetetésnek lettünk áldozatai. Olcsó húsnak híg a leve szokták mondani. De azért kénytelen-kelletlen elfoglaltuk a szobákat. Mindenki lepakolt aztán vissza mentünk a belvárosba nézelődni. Gyönyörű hely Pécs. Mindig is el akartam oda jutni és még most is vissza mennék mert elképesztő. Csak azt tudom mondani, hogy hallgasd meg a Pécs Aktuált és tényleg átadja azt, amit a város képvisel. Bár úgy gondolom még ez a zene sem tudja elmondani a látottakat azt meg pláne nem, amit Pécs utcáin sétálva érez az ember. De közel jár hozzá, és itt hadd dicsérjem a Punnanyit. Amit tudtak azt át adtak/ és átadnak a zenéjükkel. Összeforrva Péccsel. Teljesen át jár a mediterrán feeling. Gyönyörű hely. Teljesen elvarázsolt. Imádom.
Vacsora időben úgy gondoltunk ha már Pécsen vagyunk akkor igazán megtehetjük, hogy keresünk egy menő pizzázót és eszünk egy jót. Nos a választott pizzázó ott nyerte el elsőre a tetszésünket, hogy totál mediterrán hangulatú volt. Mondjuk abba a városban szinte minden az, de ezen pont megakadt a szemünk, közelebb érve pedig hamisítatlan Punnany dallamok hallatszottak ki. Úgyhogy megvettek kilóra. A pizza is finom volt, rendelés után frissen sütve érkezett hozzánk, kívánságainkat teljesítve. Mivel, ha 4 diák olcsón megakarja úszni és jót is akar enni, akkor leleményes. Becserkésztük a teraszt és megnéztük mekkorák a pizzák mások tányérján. Némileg vicces volt, de 2 pizzából jól laktunk 4-en. Visszaérve a szállásra újra kezdődtek a bajok. Zenét akartunk hallgatni és hát ez a szállásadónak nem tetszett mert, hogy elijesztjük a külföldieket. Nos megkérdeztük a kedves többi turistát, akiknek a lakóautója a ház közelében volt, hogy ugyan zavarja-e őket a zene és hogy hallják-e egyáltalán. Ők pedig közölték hogy nem, és nem is hallották. Csak úgy megjegyzem: kulturáltan, csukott ajtóknál hallgattuk a zenét, úgy, hogy ott kint nem lehetett hallani, mert kimentünk hogy kipróbáljuk, hogy hallani-e de csak a folyosón lehetett a házon kívül nem. Itt egyetlen probléma a szállásadókkal volt, főleg amikor több dologra is fény derült, de ne is beszéljünk róla. Azonnal menni akartunk máshova, de sajnos esélyünk nem volt rá már este 9 után. Maradtunk. Mondjuk azt hogy én ennek ellenére, meg csak azért is jól akartam érezni magam. Kicsit túlzásokba is estem, ami az alkoholt illeti. Képek bevillannak, de sokszor inkább csak a sötétség.. Reggel korán keltünk, mert költöztünk ugyebár. Másik szállásunk még nem volt, de úgy gondoltuk, hogy még az sem számít, ha a buszon alszunk csak el innen. Kóvályogtam össze-vissza rosszul is lettem, de aztán utána hamar összeszedtem magam úgyhogy elindultunk reggelit venni aztán felszállni a buszra. Szépen elhelyezkedtem az ülésen, elkezdtünk beszélgetni barátnőmmel. Aztán, aztán.... Sötét.... Műsorszünet. Nem vicc. Egyik percről a másikra. Végül a busz padlóján tértem magamhoz, körülöttem a többiekkel és néztem kifelé az ajtón. Mindenki pánikba. Hallottam ahogy beszélnek, de nem értettem csak pár szót. Persze a lényeg meg lett. Mentő. Mindjárt. Nyugi. Én pedig erőtlenül próbáltam vagy talán mondtam is, hogy nem kell. Aztán újra jótékony sötétség. Pár másodpercre vagy talán percre. Következőnek láttam ahogy a két mentő elhalad a busz nyitott ajtaja előtt. Aztán megjelent az orvos és beszélt hozzám. Én pedig már kótyagosan de mondtam hogy jól vagyok, nem kellenek, jól vagyok. Menni akarok a többiekkel. De erőtlen próbálkozásom nem hatotta meg az orvost. Még magamat se győztem meg vele, csak a küzdeni akarás szólt belőlem. Végül a buszról egyedül szálltam le, de a mentőig kísértek. Megvizsgáltak, aztán közölték, hogy bevisznek a kórházba. Nem tiltakoztam, nem gátoltam őket a munkájukban. Kezdett a fejem is kitisztulni. Már csak a cuccaimért aggódtam. Sokktalanítottak, elkezdték felvenni az adataim, aztán elindultunk közben a kórházba. Kijózanodva nézelődtem a mentőben. Mit ne mondjak a helyzet iróniája, hogy az akkor még szingli énem szeme megakadt a mentőápolón. Tanulmányoztam a férfit, meg a tetoválásait. Utána napokkal később még feltudtam idézni az idézetet a karján, de most már nem. Csak a pólója alól kilógó nonfiguratív minták rémlenek. Akkor gondoltam elsőnek hogy minden rosszban van valami jó. Ezzel voltam elfoglalva a nagyjából 10 perces úton, de még talán annyi se volt. A kórház udvarán magam szálltam ki a kocsiból, azonban a váróban leülve már elkezdtem szédülni. Aztán mikor a mentőápoló visszajött és szólt hogy sétálni kéne az udvar másik felébe, közöltem vele, hogy akkor egy ágyat kerítsen legyen szíves, mert ülni nem vagyok képes nem hogy sétálni. Szóval áttoltak egy másik épületbe. Ott felvették az adataim, megvizsgáltak, aztán kaptam egy ágyat. Lefeküdtem úgy ahogy voltam, és elaludtam. Egy idő után felébredtem, és kimentem a mosdóba. Nos, az ágyban tértem magamhoz újra. De hülyének néztem az ápolókat meg a kórterembe fekvő gyerekek szüleit, mert kérdezgettek, hogy emlékszem-e hogyan kerültem vissza az ágyba. Azt hittem magamtól jöttem vissza. Később kiderült, hogy nem. Csak nem voltam magamnál.
Hogy mi volt ez az egész? Mitől lett műsorszünet? Mi is történt valójában?
Ez az egész az én szempontomból lett leírva. Tudom, kesze-kusza, de csak ennyire emlékszem. Oké többre is, de a lényegtelen apró információkat nem fogom leírni, hogy milyen volt a kórház meg mit csináltak velem a vizsgálaton és egyebek.
Nos hogy mi volt ez az egész?
Elég ennyi szerintem: Egy nap alatt két epilepsziás roham.
Mitől lett műsorszünet?
Lövésem sincs, se az orvosoknak. Tippelnek, ráfogják valamire, mert ezt nem lehet tudni. E miatt nem haragszom rájuk, az agyat különösen nehéz megérteni, ezzel tisztában vagyok. Jelen esetben a rohamok ideje alatt elvesztettem az eszméletemet.
Mi is történt valójában?
Igen epilepsziás roham. Jól olvastad elsőre. Sosem történt még ilyen velem egészen addig a napig.
Csak röviden: az epilepszia NEM BETEGSÉG. Ezt muszáj hangsúlyozni, mert sokan betegnek titulálják azokat akikkel előfordult már. Az epilepszia egy állapot. Egy állapot amikor az izmaid görcsbe rándulnak és rángatóznak, ezáltal összeesel és mivel az agyadban lévő receptorok túl sok információt kapnak, ezért kikapcsol (vész leáll) és nem tudsz magadról. Igazából nem ez a konkrét történet, nem ilyen egyszerű. Több féle rohamtípus van. Nálam ez történt. Legalábbis másodszorra. Az elsőnél se voltam magamnál a buszon, de ülve maradtam azonban többet nem tudok, mert csak barátnőm volt ott ő meg teljesen pánikba esett, ráadásul szemüveg is volt rajtam úgyhogy egyebeket nem tudott mondani.
Rémisztő, igen. Külsőleg biztosan. De belsőleg nem. Ezért sem félek tőle. És hogy miért? Azért mert, nem tudom mitől kéne félni, hisz nem emlékszem rá, nem jár fájdalommal. Igaz beverhetem a fejem, vagy bármim, de ezekről csak később tudok, mert nem élem meg a fizikai sérüléseket akkor.
Igen, az orvostudomány foglalkozik ezzel is hisz a szervezetünkben kialakult állapotról van szó, és írnak fel rá gyógyszert, de nem gyógyulsz meg a felírt gyógyszerektől. A gyógyszerek azért vannak hogy tünetmentessé tegyék az embert. Én azóta is tünetmentes vagyok. Azon a napon megtörtént és azóta sem. Gyógyszert szedek, de még azt sem jelentem ki, hogy epilepsziás vagyok. Nem azért, mert tagadom, csak orvosilag még nem kimondott. Még egy körülbelül 2 éves procedúra mire érünk el valamit. Két lehetőség van: az, hogy kimondják, hogy igen, epilepszia. Vagy az, hogy oké akkor most leállunk a gyógyszerről, mert nem kell. Ugyanis az epilepszia kinőhető, és mint írtam még nem valószínű hogy epilepsziás vagyok annak ellenére, hogy volt 2 rohamom. Mivel azóta nem történt semmi, ezért én hajlok afelé, hogy túlzásba vittem a megfelelést önmagamnak, aztán jól felidegesítettem magam és az alkohol sem tett túl jót ezek után. Ugyanis az epilepsziás rohamot szinte bármi előidézheti. (vibráló fények, láz, nagy mennyiségű alkohol, drogok stb.)
Nem azért írtam le, hogy sajnáltassam magam. Nincs rá szükségem. De nem szégyenlem. Ebből csak az látható, hogy milyen is az élet. Az egyik nap még semmi bajod, éled az életed, a következő pillanatban pedig már kórházban fekszel és vársz a kivizsgálásokra. Szerintem mindenki más akar lenni mint a többség, mindenki akar valamit amitől más. De erre nem gondolnak, hogy az a másság lehet negatív is. Én nem veszem negatívnak, nem érzem magamat kirekesztettnek, normális életet élek, a napjaim is annyiban változtak, csak hogy reggel és este be kell vennem a gyógyszert. Kifejezetten örülök amikor az osztálytársaim elfelejtik a tavaly történteket, mert így nincs megkülönböztetés.
Igaz, van amiben korlátozódtam, például az jogosítványszerzés, vagy az alkohol. 2 évig minimum nem lehet jogosítványom, utána csak szigorúbb orvosi engedéllyel. Nem ihatok alkoholt. Ami ebben a formában nem teljesen igaz. Ihatok, csak nem sokat, és nem gyógyszer előtt, vagy után 1-2 órával. De elmúltak azok a ritka hétvégék, amikor ittunk egy jót valamilyen alkalomból. Ezekkel is együtt kell élni, és azért bízom benne, hogy az egész csak átmeneti és csak pár évre szól.
Szóval 5 napot töltöttem a PTE Gyermekklinikáján. Volt pár vizsgálatom, de az csak utolsó előtti nap. Ezekben a napokban is az volt a mantrám, hogy: Minden rosszban van valami jó. Ez előtt sosem feküdtem kórházban. De egyáltalán nem volt borzalmas. Sőt, inkább kicsit szanatórium feelingje volt a gyerekosztálynak, mert igen, még oda kerültem. De valahogy úgy érzem ez némileg szerencsés is volt számomra. Nagyon kis családias volt, ha már lehet ilyet mondani egy kórházi osztályra. A nővérek kedvesek voltak és segítőkészek. Nem volt semmi negatív tapasztalatom abban a pár napban. Megismertem pár "bajtársat" is, úgyhogy volt társaságom, nem unatkoztam, nem fekvéssel és önsanyargatással teltek el a napjaim, kínkeservesen, hanem nevetve, egymás történetét megismerve, együtt érezve, elfogadva egymás helyzetét. Sokat köszönhetek egy párnak, akik kislánya súlyos beteg, mert ők a kislányon már kitapasztalták sajnos a rohamokat és ezáltal sokat tudtak nekem segíteni, mert igen mikor tudatosult bennem a feltételezett diagnózis, ami akkor is az epilepszia volt, na az megviselt.
De azóta minden a legnagyobb rendben.
Ez 5 nap volt, és Június első hete. Haza tértem után (ez olyan mintha Gandalf mondaná hogy; "Jöttömre 2 nap múlva számítsatok, napnyugtakor, kelet felől.." Csak én délről jöttem 5 nap után, de who cares?) Az első aki jött és végig velem volt lélekben a messzeségben is, az Laci volt. Istenem hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni?! Neki hatalmas része volt abban, hogy átlépjek a történteken és tovább éljem az életem. Ha ő nincs akkor nem lennék ilyen jól. De a kedvesre térjünk majd vissza legközelebb, mert a következőkben hatalmas főszereplővé válik.
A hónapban volt még szóbeli érettségi angolból és informatikából, ugye. Informatikából még dicséretet is kaptam, végül ötös-ötös előrehozott érettségikkel távoztam és zártam a tanévet. Elkezdődött a szakmai gyakorlat. A hetek gyorsan elteltek belőle már ami a júniust illeti.
To be continued....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése