Csak ne kiabáljam el...

Hihetetlen milyen jó érzés amikor már nem csak a felületes dolgaival vagy tisztában. Hogy milyen mikor ott a haverja, hogy más lányokkal hogyan viselkedik, hogy szinte tudtára adja a környezetének igen is te az övé vagy már majdnem. Mikor az emberek megnyílnak, úgy érzem tényleg az életük része leszek. Onnantól kezdve nem az ismerős ismeretlen vagyok nekik, akinek csak a nevét tudják, meg hogy néha milyen normálatlan tud lenni..
Bevallom, mikor megismerek valakit és elkezdünk jobban megismerkedni, az elején határozottan halk típus vagyok, kicsit visszahúzódom. Viszont ahogy egyre jobban megismerem úgy kezdek felszabadulni, jobban megnyílni. Igazából, egy-két múltban történt dolognak köszönhető talán ez a viselkedés..
Hiába, a múlt kísért.. De miért?! ._.

Írok. Mert miért ne?!

Itt vagyok megint boldogítalak titeket a hülyeségemmel. :)
Tudjátok az a helyzet hogy az emberek mennek és jönnek az életünkben, némelyik csak egy kis időre tűnik fel, hogy aztán egyszer csak felszívódjon, és már csak a Facebookon legyen az ismerősöd. Hogy azt tud mondani, ha kérdezik, hogy igen, őt egyszer megismertem.. De aztán valamiért eltűnt. Eltűnt és nem mondhatom többé azt neki hogy, bátyus. Hogy többé ne boldogítsam az agyszüleményeimmel. Csak az emlék marad utána, egy rajz, egy kép. Egy kis tárgy ami csak azért kerül a kezedbe hogy vissza emlékezz milyen is volt vele lenni és beszélgetni. Hogy eltudja rontani a kedved. Ragaszkodós típus vagyok, akit egyszer megismerek, azt nem tudom egyik napról a másikra elfelejteni. Talán azért is ilyen nehéz.. Nem tudom félvállról venni a dolgokat. :/

Jeee. !

Díjat kaptam ! :)

A díj szabályai:
1. Köszönd meg akitől kaptad.
2. Írj egy postot.
3. Küldd tovább 12 blognak ha annyit érdemesnek tartasz.
4. Értesítsd a kiválasztott blogokat.


De sajnos nem tudom senkinek tovább adni. :( Mivel minden ismerősöm már megkapta...és sajnos bevallom még alig ismerek valakit a bloggerek közül... :/
Puszivan^^