Március

Jó ideje a délutánokra, a hétvégékre és a szünetekre korlátozódott az életem. Jó élek közben is, de ami bent történik az iskolában azt nem nevezném annak. Csak túlélek egy ideje, mindent leszarok már. Megtanulom, amit meg kell, megírom a dogákat aztán kész. Nem élek igazán, csak jelen vagyok, mert muszáj. Csak az iskolamentes napokon vagyok 100%-os. Lacival vagyok, meccsekre megyünk, pihenünk, fetrengünk, családdal vagyunk, vagy a barátokkal.
Március első hétvégéjén Hántára mentünk meccsre. Délután 5-re mentünk, és sajnos jól elhúzódott a meccs, mert csak 2 pálya van. Este 10 körül értünk haza, totál fáradtan. Nagyon megnyert a tekéző környezete, és a belső tér is. Nagyon szép helyen van, némileg eldugva, mert kavicsos és jó meredek út vezet hozzá fel egy dombra. A tekéző mellől már látni a Vértest. Teljesen olyan hangulatom lett mintha Fertőrákoson lennék és a Kőfejtő alatti utcákból nézném a Szárhalmi erdőt. Azonnal elnyerte a tetszésemet a hasonló látvány miatt. A hangulatot még tetőzi, hogy az épület mellett, és a dombon több helyen is szőlőtőkék sokasága áll. Az épület maga is nagyon hangulatos kívül a terasszal, belül a cserépkályhával, és a többi berendezéssel. A pályák egy hosszú, széles folyosón vannak, pont akkorán, ami a pálya szabványoknak megfelelő. Főleg azért értünk haza olyan későn, mivel Laci utolsóként dobott. Pontfogó lett a drága és szépen dobott. Szóval nem sikerült az ellenfélnek megzavarnia a felém irányuló elrablási kísérlettel, aminek az volt a célja, hogy ne tudjon koncentrálni. De végül megmentettek, és még nyertünk is. Mire haza értünk teljesen kész voltunk, mindkettőnknek hosszú volt a nap. Másnap ismét programunk volt, Laci nővérének, Vikinek a szülinapja. Késő délután mentünk Bigmándra, lepakoltuk a cuccokat, aztán 9-ig feltaláltuk magunkat. 9 körül jöttek Vikiék aztán séta a törzshelyükre. Kicsit lassan indult az este, végül azért egész jóra sikeredett. Ráadásul nagyon jó fejek a barátaik úgyhogy jól megvoltunk. Mi elég korán eljöttünk, mert el szoktunk attól hogy sokáig legyünk fent. Másnap családilag ünnepeltünk, tortáztunk Bigmándon. A következő héten a Leier közreműködésével gyárlátogatáson vettünk részt. Elvittek minket Devecserbe a Leier téglagyárába, majd Jánosházára egy betonelemeket gyártó üzembe, végül egy nagyon pofás kis étteremben kaptunk ebédet. Délután fél 2 körül értünk vissza Győrbe. Őszintén szólva nem fűztem ehhez a naphoz nagy reményeket, a Devecserbe induló buszt is épp hogy nem késtem le (7.30-kor indult, én 7.29-kor szálltam fel), és azt hittem unalmas lesz. De azt kell hogy mondjam élveztem. Tiszta "How it's made?" volt. Az egész gyártási folyamaton végig mentünk mind a két gyárban, a gyárigazgatók vezettek végig minket és magyarázták a gyár működését. Úgyhogy kellemesen csalódtam. Másnap Kocsisommal találkoztam hosszú idő után. Mármint minden reggel találkozunk, de régen nem beszéltünk konkrétan pár dologról úgyhogy egy 2 órás találkozó formájában megbeszéltünk mindent, ami eszünkbe jutott éppen.
Következett a hosszú hétvége, első nap irány Sopron, 4 pasival. Nos, sajnos nem úgy sikerült ahogy vártuk. Egyikőjüknek sem. Mi Lacival alig vártuk, hogy haza érjünk, de a többiek miatt meg kellett állni, de végül azért csak haza értünk. Nemzeti ünnep előtti nap ismét Bigmándra mentünk. Disznóvágás. Hajnali 5-re mentünk, és este 7 körül végeztünk. Vikivel el forralt borozgattunk, melegedtünk a napon, pakoltuk a húsokat meg egyebek. Sajnos némileg megfáztam már az előző héten, de pont ezen a napon volt a legrosszabb, ráadásul elég hideg is volt a napsütéses délután ellenére, és így csak jobban megfáztam. Estére már nagyon nem voltam jól. Laci annyira aranyos volt. Csinált nekem teát, bekente a nózimat krémmel, mert kidörzsölte a papír zsebkendő a sok fújás miatt, aztán melengetett. Másnapra jobban lettem, de kicsit belázasodtam az éjszaka folyamán. Úgyhogy azon héten már nem mentem az iskola környékére. Következő hétvégére semmi bajom nem volt, néha még köhögtem kicsit, de semmi érdekes. Szombaton szülinapra voltunk hivatalosak. Jó volt, csak sok volt az ismeretlen, így nem tudtunk sok mindent kezdeni magunkkal, korán leléptünk, bár mikor már kezdett beindulni a buli akkor, de nem baj. Másnap ismét meccs, Oroszlányon. Jött majdnem az egész tekecsapat.
Következő héten már tavaszi szünetem volt. Majdnem végig Bábolnán voltam Laciéknál. Voltunk Hántán Húsvét Kupán, aztán meg motor szétszedés, csiszolás és festés lett a program. Szívesen segítettem Lacinak, és tényleg szép lett a Romet. Narancssárgából sötét kékké vált, néhol króm hatású részekkel. Talán Szerdán vagy Csütörtökön átköltöztünk hozzánk, de Laci folyton haza ment, mert vagy kilométer hiánya volt vagy szerelni kellett valamit a Rometen és szét kellett kapni. Húsvét előtt, Szombaton jöttek Bükiék délután. Beszélgetős, sütizős délután volt, este pedig újra Bábolnára mentünk. húsvét Vasárnap Bigmándon ebéd. Úgy éreztem magam mintha megint Karácsony lenne, annyira teli voltam. Hétfőn délután még visszahozott Laci, aztán családilag lementünk a mamámhoz sütizni. Laci levitt minket kocsival, kicsit ott volt ő is aztán haza kellett mennie. A Keddem főleg tanulással telt, mert ki tanul egész szünetben ugyebár... Nem volt olyan borzalmas újra iskolába lenni, de azért elviseltem volna nélküle. Főleg a tesi órák nélkül. Ma fényképezés volt, meg a két dolgozat, amire még Kedden tanultam, mert arról volt szó hogy az egyik Szerdán lesz a másik meg ma, de természetesen át kellett rakni egy napra, mert az tök logikus..
De nem számít.
Tartalmas hónapot zártam úgy érzem. Lehetne mindegyik ilyen.

Sors?!

Szünet előtt úgy éreztem ennél nagyobb káosz a fejemben és körülöttem nem igazán lehet. Az utolsó napokban már a korán kelés is megviselt. Az utolsó előtti nap vitt mindent mint a piros ász. Már korán reggel bőghetnékem volt, nem is mentem be 0. órára, csak 1.-re mert képtelen lettem volna még előbb felkelni és életet imitálni. Végül is nem is késtem csak pont kezdésre nem értem oda hanem utána egy 15 perccel talán. Na mindegy. Napközben ingadozott a hangulatom és a gyomrom is felváltva. Mondhatni zseniálisan éreztem magam.. Aztán utolsó órákban végem volt. Ott volt az utolsó csepp a pohárban, nem bírtam tovább.  És érted csak egy apró jelentéktelen hülyeségen, amit amúgy észre sem vennék és lesz*rnám magasról vagy csak szidnám normális lelkiállapotban. De ott és akkor idegbeteg lettem. Remegtem, aztán pedig nem bírtam tovább és bőgtem egy sort. Egy sort... Délutántól este 10ig.. Igen tényleg. Jó megszakításokkal, mert össze kellett szedni magamat természetesen mert még haza kellett buszozni, de haza értem és onnantól kezdve felváltva bőgtem és aludtam. Aztán belázasodtam. Másnapra megbetegedtem. Jó így visszagondolva az egész azért volt, mert elkaptam valamit, de akkor még nem tudtam, csak másnapra lett világos. Másnap doki, gyógyszer, fetrengés. Úgyhogy kicsit meghosszabbítottam a szünetet nem szándékosan. Fantasztikus volt amikor 2. nap arra ébredtem fél 5-kor, hogy a jobb fülemre nem hallok és fáj. Elviselhetetlenül.  Öröm és boldogság. Múlthét szerdáig nem is hallottam fél fülemre.
De a szünetről még. A Húsvét eltelt egyszerűen, felhajtás nélkül. Olyan kis mindennapi volt. Még tojást sem festettünk bevallom. Locsolók sem voltak hálisten. Mondjuk nem is vártam őket. Közben tételt dolgoztam ki, meg egy rajzot is be kellett fejeznem úgyhogy annyiból volt más, hogy nem iskolában voltam hanem otthon. Mondjuk eltudnám viselni.. Elkezdtem intézni a nyári gyakorlatomat is (Mára már a szerződés is a kezemben van, már csak az iskolába kell bevinnem).
Aztán történt valami a szünet végén. Megjelent Valaki, akivel már nyár közepe óta nem találkoztam és nem is beszéltem. Pedig akkor úgy váltunk el, hogy rendbe hozunk mindent, és többet találkozunk. Akkor kissé szkeptikusan fogadtam ezt a felvetést, nem is éltem bele magamat okulva a régi dolgokból. Végül is úgy voltam jó legyen, néhányszor még kerestem, de nem éreztem azt hogy kölcsönös lenne a fontosság. Én pedig olyan ember vagyok, aki hagyja elmenni az embereket. Nem kapaszkodik beléjük foggal-körömmel. Aki akar az menjen. Nem könyörgök senkinek és nem tartom vissza, ha nem akar maradni. Rengeteg emberrel jártam így. Egyikükkel sem vagyok rosszban, nem vesztünk össze. Egyszerűen kiléptek az életemből. Néhányan már olyan szinten, hogy köszönni sem tudnak, de nem foglalkozom vele. Nem kötelező. Ez az ő döntésük volt. Én csak elfogadtam. Szóval azt hittem Vele is ez lesz. Úgy gondoltam, ha teljesen komolyan gondolja majd érezteti. Akkor nem éreztette, így hagytam annyiban a dolgot. Éltem az életem tovább, persze nem mondom azt, hogy olykor nem jutott eszembe, hogy vajon mi lehet vele, de valahogy sosem éreztem azt, hogy nekem kell keresnem. Kicsit már abban a fázisban voltam, hogy akinek egy kicsit is számítok majd megkeres. Ne nekem kelljen már futnom mindenki után. Sajnos mással is megjártam mostanában, hogy csak én kerestem, csak én akartam beszélni és találkozni, aztán úgy érzem mostanra, hogy csak távolodik. Mert egy pontig minden klappolt, nem volt baj, hogy én keresem, mert szívesen beszélt velem, de mostanában úgy érzem, hogy ez már nincs teljesen így. És még talán abban is biztos vagyok  -nem szeretném 100%-ra kijelenteni-, de szerintem ez rajtam kívül álló okok miatt van. És akkor az előbbi dolgot megint leírhatnám. Hagyni kell menni az embereket. Nem mondom, hogy nem keresem őt, de nem naponta meg folyamatosan. Szóval visszatérve a dologra a szünet utolsó napjaiban megkeresett ez a rég nem látott barát. Elsőnek szikrát sem kaptam bevallom. Ő nekem írt? Keres? Mit akar? Miért? Aztán lezajlott köztünk egy olyan beszélgetés, amire sosem gondoltam volna. Most érzem a törődést, az elszántságot és az őszinteséget benne. Rendbe szeretné hozni és én ezt érzem. Rettenetesen boldognak érzem magam. Nem voltak mostanában hatalmas problémáim, csak az iskola és az elvárások. Mondjuk ez is épp elég volt hogy végig bőgjek egy egész délutánt. De nem panaszkodom az életem úgy ahogy van elviselhető és élhető, nem mondom, hogy hatalmas boldogságot éreztem nap mint nap, de el voltam. Őszintén szólva mindig is hiányzott belőle. Ezt biztosra tudom. Szerintem, ha kölcsönösen foglalkozunk a másikkal, úgy igazán, akkor képesek vagyunk helyre hozni. Én ebben bízok, mert ennek így kell lennie. Nem lehet máshogy..

CsókPuszi.*

Beköszönős összevissza

Jahahaha. Tavasz. Definitely. Work hard van ezerrel, mert kedves drága személyemnek majdnem 1 hónappal az osztályozó előtt jutott eszébe, hogy jahogy még csak 7 tétel van kidolgozva a 20-ból. Genius. Múlthéten eljutottam a 12. tételig, a héten be kell fejeznem a maradékot mindenképp, mert nem lesz velem paci kaki se Április 20.-án. Aztán még előtte ott van az írásbeli is. Mit ne mondjak öröm és boldogság. Áldozatokat kell hozni ha már ilyen értelmes vagyok úgyhogy mivel elég értelmes jegyeim voltak eddig úgy gondoltam kicsit félreteszem a mindennapokat. Persze nem teljesen, de inkább a tételekkel foglalkozok. Na mindegy. 2 hete még teljes pánikba voltam, múlthéten káosszá enyhült, mára pedig elült egyenlőre minden "gond". Csak úgy vannak. Tudom, foglalkozok velük, de nem stresszelek. Mert minek? Egyébként szinte tökélyre fejlesztettem azt, hogy minden hidegen hagyjon. Mármint amin mindenki más stresszel. Még a fizika felelések is hidegen hagynak. Lesz amilyen lesz. Minek pánikoljak?
Őszintén szólva nem történt mostanában semmi. Inni se voltunk Február közepe óta. Igazából utána hetekig nem is volt kedvem, se energiám kimozdulni. Most már mennék, de most persze egy ideig megint nem lesz semmi. Talán majd tavaszi szünet után. Tyűha. Egy hét még, aztán pár nap relax. Aztán ott a Diákkonferancia. Juhúú. Ja nem. Mehetek segíteni, HA beosztanak. Eltudnám viselni, ha nem. Na mindegy majd kiderül, ha beborul. Aztán Hétfő szünet (13.) aztán másnap osztályozó. Hurrááá. Mondjuk az még egyszerűbb. Mert az órán lesz az nem bonyolult, de a Szerda az jajj fúj. De "megcsinálom, mert meg tudom, meg tudom, mert meg akarom." Csak azért ki nem izgul vizsga előtt? Úgyhogy köszi. Aztán durván egy hónapig relax, Irie Maffia koncert, aztán 7.-e angol érettségi, 15.-e informatika. Ó anyukám. Na de nem foglalkozunk vele, mert még hol van az.
Telnek a napok, közeleg a nyár. Hálisten. Csakhogy ott a drága nyári gyakorlat. Ó, hogy menjenek a valahova. 3 HÉT. Fck yeah. Meg a közösségi szolgálat, hogy nehogy már jól érezzem magam, de sima lesz, mert miért ne? (Milyen szépen mondtam, hogy közmunkás.)

Valamit akartam. Elfelejtettem. Nothing else.

Csókpuszi.

 (image: weheartit.com)

Spring and Love...

Jön a tavasz és az emberi egyedek megbolondultak...Nem a jó értelemben...Egy rakatnyi pár volt körülöttem...most meg?! Majdnem mindennap látom a Facebookon hogy: Ez és Ez mostantól egyedülálló...Hát ilyen nincs...Nem szakítani kellene hanem még jobban szerelmesnek lenni...Nem?! Igazából nem tudom...:/ Öszintén én most nem is vagyok szerelmes...Senkibe...Az ég világon SENKIBE...!

To Be Continoue...

Addig is:
Puszivan^^