July

Azta tyűha. Olyan rég jártam erre hogy még az augusztus is eltelik mire leírom mi volt júliusban. Nem megy már ez nekem úgy mint rég. Azt hiszem kinőttem én már ebből a "mutassuk meg magunkat a világhálónak"-dologból. Na mindegy, ha nem felejtem el azért folytatom.
Mondjuk már azt sem tudom mi volt júliusban. De azért próba cseresznye nézegetem kicsit a naptárat hátha rájövök..
Nos rögtön a hónap eleji hétvégén Balatonudvariba voltunk pár barátunkkal. Pénteken este mentünk le ami külön élmény volt, nem a forgalom miatt, mert az nem volt vészes, hanem mert előttünk mentek motorral úgymond útmutatóként Laci nővére és a párja. Élveztem már a lefelé vezető utat is, bár volt némi probléma, de gyorsan megoldódott, és el sem tévedtünk, úgyhogy leértünk egyben. Hálistennek egész jó időnk volt, tudtunk fürdeni is másnap délután. Délelőttre kisebb városnézést terveztünk Fürden, de elvette a kedvünket egy gourmet fesztivál, ami nem volt nyitva délben. Számomra azóta is felfoghatatlan, de mindegy, túltettük magunkat rajta és leugrottunk a partra enni, majd vissza mentünk a cuccainkért aztán újra le a partra most már fürdeni. Kellemes volt a víz, bár engem zavart hogy gyorsan mélyült. Tudni kell rólam hogy nem tudok úszni, és kellemetlenül érzem magam ha a nyakamig ér a víz. Mintha nyomná a mellkasom, a tüdőm. Némi vízfóbiám van igen, legalábbis én úgy gondolom. Sosem magyaráztam be magamnak, egyszerűen rosszul érzem magam ha a nyakamig ér a víz. Ennek ellenére bementem a többiekkel addig amég jól éreztem magam, ők pedig nagyon rendik voltak és valaki mindig ott maradt velem. Este sütögettünk, végül mivel disco votl a parton minket kivéve mindenki lement a partra. Mi pedig kissé kimerülten ágyba dőltünk, és újra megállapítottuk, hogy sosem leszünk már azok a reggel hatig fent maradósak. Másnap egész rossz időre ébredtünk ezért hosszas megfontolás után, arra jutottunk, hogy pakolunk és megyünk haza, csak előbb még eszünk ebédet a parton. Össze takarítottunk, kipakoltuk a cuccainkat a kocsiba, végül lesétáltunk enni. Vissza érve pici pihenő után elindultunk haza. Kellemes kis hétvége volt, főleg hogy jó pár éve nem voltam a Balatonnál.
Sok pihenővel telt a hónap, úgy éreztem meg is érdemlem. A pihenés mellett az egészség is a központban volt, az éves kontrolljaimra mentem, bár ezek még augusztusban is tartanak, mert nem kaptam időpontot júliusban, de nem számít.
Pesten is járunk, mert Laci nővére idén diplomázott, és diplomaosztóra mentünk. A hosszabb, de költségmentes utat választva kanyargós úton jutottunk fel a fővárosba. Az az út is külön élmény volt, de nagyon szép is, mivel a dombok, hegyek között vezetett a szerpentin, le és fel. Most már legalább ezt is tudom, hogy így is el lehet jutni Budapestre, és azt is hogy milyen egy diplomaosztó. És ha nem te diplomázol akkor kérlek ne öltözz ki. Jó legyél csinos, de a szoknya felesleges, ja és ne vegyél magassarkút. Csak egy tipp.
A nyár legfelejthetetlenebb 4 napja is Júliusban volt. A baráti társaság 4-5 napra Siófokra ment. És persze mi is mentünk. Azt kell hogy mondjam álmaim helye. Komolyan. Minek mennek az emberek a tengerhez? Van nekünk is sajátunk! Egy nyaralóházas övezetben volt ahol a házhoz volt saját stég. A kutyát nem érdekelte hogy te mikor kelsz, mikor fekszel, mikor fürdesz, meddig ülsz a stégen. Imádtam. Sátraztunk úgyhogy voltak azért kellemetlen dolgok, például utolsó éjjel amikor is jött egy szép kis vihar... De bemenekültünk a házba úgyhogy, megúsztuk, meg a sátor is. De a sátorban szarrá áztunk volna az tuti. Imádtam, hogy estig kint ültünk a stégen és néztük ahogy megy le a nap, közben beszélgettünk, majd a csillagokat néztük. Még a vizet is nekem találták ki, tiszta volt, meleg (!) és a derekamig ért. Ja és még jobb időnk volt, mint Balatonudvariban. Nagyon imádtam. Legszívesebben az egész évet ott tölteném, legalábbis egy ilyen helyen.

A hónap többi napján punnyadtunk, vagy mászkáltunk erre-arra. Ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatok amiket említettem. Amennyit csak lehetett együtt voltunk/vagyunk a nyáron, ami felhőtlenül boldoggá tesz. Ha vannak is nehézségeink néha, rögtön megoldjuk, mert amúgy sem bírnám megbeszéletlenül, és úgy érzem ez így jó.

June

Most, hogy lassan már a Júliusnak is vége most már írok Júniusról.
A hónap első 2 hete még iskolás hét volt. De már csak lazán, mondjuk ez már májusban elkezdődött. A tanév 15.én ért véget, ezen a napon mi osztálykiránduláson voltunk Budapesten. Voltunk a BME Építőmérnöki Karán, majd az Erzsébet híd egyik feszítőkamrájában is. Elég parás volt, mert olyan volt mintha felettünk bombák csapódnának be ahogy az autók mentek a hídon, ráadásul olyan volt mintha egy bunkerben lennénk. Tiszta világháború feeling. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlanám. Utána átmentünk a pesti oldalra és hajóval feljebb mentünk a Dunán a Halászbástyához, majd elmetróztunk a Terrorházához. Jó kis nap volt igazából, ahhoz képest hogy last minute osztálykirándulás volt, mivel nem tudták eldönteni hova menjünk és egyáltalán hogy legyen. Júniusban lett volna még az angol emelt érettségim szóbeli része de arra nem mentem el, így jövőre újra próbálkozhatok, ha szeretnék. Majd addigra eldöntöm. Volt még szakmai nap is, az Austrothermnél voltunk gyárlátogatáson. Az évzárót szombaton délelőtt tartották, igazából egész gyorsan lement az egész, és végre vége lett az évnek. Következő hétfőtől mehettem nyári gyakorlatra. Az elkövetkező hetek a gyakszival teltek el, hétvégén Lacival. A kedvesem 19 lett a hónap végén úgyhogy szülinapoztunk is. Most pár hónapig idősebb nálam, de who cares. Igazából a gyaksziról nem tudok mit írni, dolgoznom kellett és kész. Adminisztráltam, segítettem, munkaterületen voltam.
Igazából nem sok minden történt Júniusban, ami nem feltétlenül probléma számomra. Végre kifújhatom magam.

May

Hónap elején angol érettségit írtam. Hát nem volt könnyű, sőt marha nehéz volt, de még így is jobbra számítottam mint amilyen lett. Úgyhogy jövőre újra próbálkozom vele. Kicsit elkeserített, de túl vagyok már rajta, bár még nem szívesen gondolok vissza rá. De legközelebb reméljük jobban sikerül.
A tanév hihetetlenül a végét járja, alig eszméltem még rá hogy év vége lesz. Egyszerűen nem érzem, hogy hú de bele kellene húzni az utolsó hetekben. Bár az is igaz, hogy nagyon stabil jegyeim vannak.

Május első hetén semmi fontos nem történt az érettségin kívül. Laci itt tudott aludni hét közben ami nagyon jó volt, főleg hogy elterelte a figyelmemet így nem stresszeltem rá az érettségire napokkal előtte. Ugyanis én úgy gondolom az utolsó pillanatban már felesleges tanulni bármit is, ami éveket foglal össze. Tavaly sem tanultam már informatika és angol előtti napokban. A következő héten nem volt a fél osztályom ugyanis 10 ember mehetett Erdélybe, mert a Hild megnyerte a Határtalanul nevű pályázatot. Elég laza hét volt, ráadásul utána hosszú hétvége következett. Pünkösdkor nem igazán voltunk sehol ha jól emlékszem. Aztán elkezdődtek a nagy dolgozatírások, év végi témazárók egyebek. Volt közben Hild 70, ami az iskola fennállásának évfordulója volt, nagy örömömre szombaton délelőtt.. Következő héten elmaradt egy Diák nap ami majd be lesz pótolva Június 6.-án. aztán unalmasabb dolgozatokkal teli hét következett, majd azt felül múlta a mostani hét még több dolgozattal. Plusz a héten tudtam meg az érettségi írásbelijének az eredményét úgyhogy elég rossz zárása volt a hónapnak.

A hétvégék Lacival teltek ismét, hétköznap is néha beugrott munka után, vagy ha nem dolgozott átjött délután. Azt vettem észre mintha a mi kapcsolatunk kicsit máshogyan működne, zajlana. És ez nem jelent számomra rosszat. Ez szerintem annak is köszönhető, hogy 4 éve ismerjük már egymást. Például az első jó pár hónapban, mondhatni az elmúlt 9 hónapban csak a teke és a punnyadás volt a hétvégi program. Igaz, én igényeltem is, szükségem volt a kikapcsolásra. De például az elmúlt hónapban elkezdtünk ide-oda mászkálni, úgymond randizni. Szóval mi előbb voltunk otthon ülősek és most van az a szakasz hogy megyünk ahova csak lehet és van kedvünk. Ami egyáltalán nem baj, eddig bekuckózásra volt szükségünk és sok pihenésre, most meg szívesebben mozdulunk inkább ki. A hónapban eljutottam például a Fagylalt napján a Jánoska cukrászdába Komáromba. Nagyon szerettem volna már jó ideje eljutni oda, mert sokan mondták, hogy milyen jó. Nem csalódtam bennük igazából azt kell hogy mondjam. Tényleg finom a fagylaltjuk. Aztán például a múlt hétvége igazán aktívvá sikeredett. Péntek délután 24 km-t tekertem le Bana-Ölbő oda, vissza. Jött velem Laci motorral, mert ő lusta mostanában, de azt kell hogy mondjam jól esett. Voltak pillanatok amikor már leakart törni a lábam, nem bírtam tekerni, de csak azért is megcsináltam. Annak ellenére hogy nagyjából Ölbő felé félúton már azon gondolkoztam, hogy azt mondom forduljunk vissza. Igaz, ehhez közre játszott az is hogy Laci motorja rendetlenkedett. De végül is nem mondtam, és a látvány kárpótolt. Rettenetesen régen jártam Ölbőn, talán 10-11 éves koromban, és annyira jól esett az a csend és nyugodtság amit a tó parton ülve tapasztaltam. És esküszöm a vissza út rövidebbnek tűnt. Szombaton házi buliban voltunk, amin rettenetesen jól éreztem magam. Nagyon jól kitudtam kapcsolni, jól elvoltam és megnyugodtam, hogy a baráti kör kezd elfogadni. Bigmándon aludtunk, ott is ebédeltünk aztán Vasárnap délután haza jöttünk, pihengettünk estig, aztán pedig elindultunk Győrbe megnézni az Ezer lámpás éjszakáját. Addig jutott el a történet, hogy majdnem kiértünk a helyszínre. Csak közben jött a semmiből a vihar és inkább úgy gondoltuk hogy nem ér annyit az egész. Bemenekültünk egy épület kiugrás alá aztán mikor csillapodott vissza mentünk a kocsihoz. Haza felé úgy éreztük magunkat mint egy katasztrófa filmben. Mellettünk folyamatosan villogott és előttünk hatalmas sötét felhő volt. Mire felengedték a világító lufikat addigra már haza is értünk. Igen, felengedték. Úgyhogy a város másik felében jégeső volt és azon a területen se volt olyan hú de jó idő, ráadásul az egész rendezvény fák között volt. Nem hiszem azt hogy ez annyira fontos lenne, mert ezen az egészen az eltűnt gyerekek a fontosak, de azért alkalmasabb helyszínt is találhattak volna.
Szóval igen, újabb hónap ért véget. Jó is volt meg rossz is. Azt gondolom, ha néha nehéz is, de tovább kell lépni és csak a jóra koncentrálni.

April

Összességében nem sok minden történt. Hétvégéken együtt a Nyúllal, hétköznap iskola. A hónapban voltak osztályozó vizsgák, amik idén nem érintettek már hálisten. Sokkal könnyebb volt így a lelkem, meg még most is az. Voltak teke meccsek is, de már nem olyan sok mint az elmúlt hónapokban. Volt Hild-nap is, két másfél órás előadással. Szétültem a fenekem. Az előadások után egyik osztálytársam, Feri kivitt a vidékibe hogy elérjem a buszom meg még beszélgettünk kicsit. Meghallgathattam a "csodálatos" énekhangját, ahogy előadta Sia-Chandelier-jét magyarul...
Nem sok emlékem tárolódott az elmúlt hónapról igazából azok is össze-vissza. A hétvégéken többnyire itthon vagy Laciéknál punnyadtunk, mert a drágámnak új munkahelye van és nem kellemes dolog a 12 órás műszak úgyhogy amint ágyat ér elalszik. Teljesen megtudom érteni. De azért néha sikerül egy kis romantikát és teljes együttlétet becsempészni az alvós hétvégék közé. Remélem a továbbiakban is így marad. Például úgy két hete pénteken Laciéknál a a kertben dolgoztunk, füvet nyírtunk este felé pedig Laci kitalálta hogy süssünk szalonnát, ami végül is sonka lett és virsli. Tüzet raktunk a hátsó udvaron, őrizgettem még a Nyulam pakolt ki székeket meg a sonka szeleteket kihozta. Aztán üldögéltünk és sonkát sütöttünk. Such a romantic date. Olyan mi-féle randi volt. Viccelődtünk is rajta, hogy elhozott a hátsó kertbe vacsorázni. De így volt jó. Már besötétedett mire kész lett a kaja úgyhogy bent ettük meg. Ekkor szembesültünk vele hogy milyen sós volt a sonka. Én két szeletet sütöttem, de csak másféllel bírtam el mert kegyetlenül sós lett a végére. Ki ittam utána a csapot.. utána elfeküdtünk pihengetni még.
Április első két hetében Laci előbb tudott eljönni a munkahelyéről úgyhogy beugrott értem a városba. Olyan jó volt időben haza érni, ráadásul Lacival együtt. Eltudnám viselni így a mindennapokat.. Csak úgy módosulhatna, hogy utána nem megy haza...
Másik kocsis élményem az volt a hónapban, hogy valamelyik hétköznap Ferivel és Bonival mentem haza. Illetve a terv az volt, hogy Feri kidob minket a Vidékinél és ennyi. Aztán az lett hogy Gönyűn kötöttünk ki Boniéknál. Lesétáltunk a Duna-partra, aztán olyan jó fej volt Feri hogy ha már a közelbe voltunk engem is haza hozott.
Igazából a hónap utolsó 2 napja volt a legizgalmasabb. Unokatestvérem elballagott középiskolából, úgyhogy hivatalosak voltunk a ballagási ünnepélyre és az utána lévő kertipartis vacsorára. Szinte az egész rokonság ott volt, de sajnos nem mindenki tudott eljönni, így is egy része a családnak szombaton jött csak. Vagyis a soproniak, a három csajszival. Pénteken délután 5-től ünnepség, utána pedig este 10-ig unokatestvéreméknél voltunk. Kegyetlen hosszú ünnepség volt sajnos, de valahogy csak vége lett. Remélni merem csak hogy az enyém jövőre nem lesz ilyen hosszú különben letörik a lábam.. Laci is tiszteletét tette a ballagási bulin este felé, mivel a drágámnak dolgoznia kellett pénteken és szombaton is. Szombaton délután mentünk át, kimentünk a csajokkal a játszótérre, nagyon jól elvoltunk velük. Annyira aranyosak hogy az hihetetlen. Hálisten a vasárnap úgy ahogy de a miénk volt. Vasárnap délután anyák napozni mentem Laciékkal a nagyszüleihez. Véglegesen is sütemény mérgezést kaptam. Három napon keresztül édeset ettem. Nem mintha probléma lenne..

Kicsit össze vissza lett ez a bejegyzés.
Remélem azért valami kiszedhető belőle.

Február

Teke meccshegyekkel kezdődött a hónap, mert elindult a tavaszi forduló. Igen télen, de május elsején vége. Fura, mármint nem a forduló kezdete és vége, hanem hogy mennyire az életem részévé vált a teke is. Számon tartom a meccseket, néha idegenbe is megyek a csapattal, ha beférek és persze ha Laci is dob itthon akkor kint ülök és szurkolok. Már amennyire azt szurkolásnak lehet nevezni, de azért szorítok értük mindig. És persze igyekszem segíteni Lacit mindenben. Voltunk emlékversenyen Oroszlányon, és egyben a Megyei Egyéni Bajnokságon is, ahol a drágám 3. helyezéssel tovább jutott a Területire. Úgyhogy irány Sopron! (A márciusi bejegyzésben majd megtudhatjátok hogy sikerült.)
Valentin-nap alkalmából nem csináltunk semmit. Feleslegesnek tartom az egész "ünnepet". Úgy gondolom ez csak a boltok számára előnyös. Szóval semmi ünneplés nem volt, semmi ajándékozgatás. Itthon voltunk együtt és pihentünk, meg bújtunk egész nap.
Február végén jött az idei trainee, most Amerikából. Imádtam, rettenetesen cuki volt és kristálytisztán érthető. Igaz Februárban nem sokat tanított még minket, de hamar megszerettük.
Jártam a hónapban kontrollon is, legközelebb majd Júniusba megyünk csak. Vért vettek, meg beszélgettünk a dokival. Sajnos emeltek a gyógyszeremen de csak a biztonság kedvéért, de ez továbbra sem gátol, mert mellékhatásokat nem tapasztalok a mai napig.
Így vissza gondolva gyorsan eltelt a Február, ami baj is meg nem is. Tavaly ilyenkor már javában stresszeltem az érettségin, most meg néha, ha eszembe jut kicsit aggódok, aztán hamar elfelejtem, de azért majd neki állok kicsit. Az iskoláról nem szeretnék semmit írni, mert úgysem történik semmi jelentős az átlagos napokon. Ha van valami úgyis megírom, de szeretném némileg kiszorítani a blogról az iskola témát. Túl soknak gondolom és feleslegesnek.
Nem egy bő és hosszú bejegyzés meg meg is csúsztam vele, de most ilyen sikeredett. Hamarosan jövök a Márciussal, az már valamivel hosszabb lesz.

Január

Elkezdődött a 2016-os év. Volt még pár nap a téli szünetből aztán újra iskola. Rögtön visszatérünk a félév előtti hajrába, úgyhogy dolgozat hegyek még 3 héten át. Hétvégéken Lacival voltam, a hideg miatt főleg otthon voltunk így végül kiérdemeltük a "nyugdíjasok" címet, de hát a francnak se volt kedve kimozdulni a meleg lakásból. Azért ha volt meccs akkor arra mentünk, of course. Januárban lettünk félévesek is az Életemmel, de semmi jeles nem történt ezen alkalomból. Együtt voltunk egész nap és ennyi, nem vittük túlzásba, mert minek. Őszintén szólva rettenetesen gyorsan eltelt a Január, főleg a naptáramat nézve. Január végén elkezdődött az érettségire jelentkezés. Én intéztem az osztálynak, hamar meglettem vele, bőven időbe. Meg is dicsértek a titkárságon, ami jól esett. Szóval idén Májusban emelt angol érettségi..

Lelkileg kicsit bezárkóztam valamilyen szinten ebben a hónapban. Bár talán nem is ekkor kezdődött, hanem még a tél elején. Csak Januárra teljesedett ki. Zárkózottabb lettem, komorabb, amit inkább az időjárásnak, a télnek tudok be, de más okai is voltak. Kizártam a számomra jelentéktelen dolgokat, visszafogtam magam pár dologban. Kevesebbet beszéltem bent a szünetekben, Nem lehet ezt észrevenni iskolán kívül, valahogy lekorlátozódik ez a komorság az iskola épületére. Ami nem probléma, mert a családi életemre, a kapcsolatunkra Lacival nem hat ki. Mert ott ugyanolyan vagyok, mint eddig. Eltudom különíteni a kettőt. Lehet, hogy ez egy hibás döntés, mármint, hogy komor vagyok bent, mert igaz, már látom ezzel magamnak is ártok, de ugyanakkor mégsem. Ártok, mert rosszul érzem magam, depresszív lesz a hangulatom napközben, haza akarok jönni, nem akarok foglalkozni semmivel, ami fűződik valahogy az iskolához,csak itthon szeretnék lenni folyton, mert elegem van. Ugyanakkor nem terhel le semmi. Mert könnyűnek érzem magam, nem nyomják óriási súlyok a vállaim. Nem akarok folyton megfelelni magamnak, csak megcsinálom ahogy tudom, meg ahogy én akarom aztán majd lesz valami. Ha nem jön össze se akadok ki, hogy elszúrtam. Nem. Majd legközelebb sikerül. Nem foglalkozok azzal hogy másnak azzal rossz lesz-e, vagy sem, még nekem jó. Igen ez önző, de meguntam, hogy kihasználnak. Legyek én nyugodtan a szemét. Ki lehet beszélni a hátam mögött, de aki megteszi az pont jó helyen van valami máshoz is. Úgyhogy nem érdekel más véleménye. Kivétel Lacié, és még Laci elfogad, és úgy szeret ahogy vagyok addig nem számít más. Azzal, hogy ő elfogad még jobban el tudom önmagamat is fogadni. Ami úgy gondolom a mai világban ritka. Itthon ugyanúgy viselkedem mint szoktam, ha nem így lenne azt már hallottam volna a családtól.
Azok a napok, amikor találkozom Lacival különösen felvillanyoznak, alig várom hogy haza érjek, aztán hogy ideérjen és végre láthassam, és csókolhassam, és bújhassak hozzá. Szóval hogy végre megint együtt lehessünk, de sosem bírok betelni vele, soha nem elég az együtt töltött idő.

Love in July

És a folytatás:

Július

Júliusban még volt 2 hét nyári gyakorlatom, ami után elkezdtem dolgozni. Az önkormányzatnál voltunk páran diákok. Sajnos a nyári gyakorlat miatt kevesebbet tudtam dolgozni így nem annyit kaptam mint amennyit szerettem volna, ráadásul az előző évhez képest kevesebbet kaptunk, hisz 6 óra helyett 4 órát dolgoztunk. Üres perceinkben keresztanyámat boldogítottuk, vagy lerágtuk egymást. Egy csajszival nagyon jóba lettünk, ráadásul arra lakik amerre én úgyhogy szeptember óta vagy összetalálkozunk az utcán buszra menet vagy a buszon. Attól függ ki mikor tud elindulni hajnalban.
Július egyszerre volt jó és rossz számomra. Már ami a lelki dolgokat illeti.
A hónap elején elkezdtem beszélgetni egy gyerekkel, aki Hildes volt. Tök szimpi volt, tetszett is. Aztán hibáztam. Túlságosan belelkesültem és korán bele ugrottam a kapcsolatba. Rájöttem alig ismerem, és éreztem hogy nem jó ez így. Az elején örültem, de hamar elmúlt a varázs. Mert éreztem hogy valami hiányzik, nem stimmel. Így kapcsolatunk kérészéletű lett. Nem, nem egy napos, csak egy hetes. Igen elszúrtam, tisztában vagyok vele. Hibáztam, elfogadom. Kedvesen elmagyaráztam neki a helyzetet. Megértette, elfogadta. Naivan azt mondta legyünk barátok. Mit mondhattam volna? Oké, legyünk. Azóta elváltak útjaink. Tisztában voltam vele hogy így lesz, de az igazat megvallva nem bánom.
Kapcsolatot kapcsolat követett. És helyére került a puzzle összes darabja. Mindig is ott volt egy hasonlóan jó helyen, de nem az igazi helyén. Anya szerint ez nekünk meg volt írva. Egyet kell hogy értsek vele. Így kellett lennie.
Kiről van szó? Egy csodálatos emberről akit évek óta tudhatok a barátomnak. A barátságunk elérte azt a szintet ahol a következő fázisba kellett lépnie. Ő már érezte rég óta, és igazából én is, de féltem, és sokáig nem akartam bevallani magamnak.
De inkább kezdjük a legeslegelején.
2012. 01. 01. éjfél után pár perccel. 
Anno sosem voltak izgalmasnak minősíthető szilvesztereim. Anyáékkal itthon maradtunk, anya csinált bólét, valami sütit, főzött virslit, éjfélkor pedig koccintottunk. A program TV nézés volt, én pedig közben a gép előtt ültem. Éjfél után még nem voltam fáradt, viszont rám jött az unalom. Igen akkor még tudtam unatkozni. Borzalmasan unalmas volt egész nap a Facebook előtt ülni. Igazából most is az. Mostanában csak fellépek gyorsan végig görgetni az idővonalon aztán viszlát. Szóval görgettem akkor is a Facet, amikor egyik ismerősöm valamit kiírt. Hozzászóltam, majd egy srác is akiről a későbbiekben kiderült hogy némileg ittas állapotban volt, de nem érdekelt mert feltaláltuk magunkat. Fantasztikusan elvoltunk úgy egy órán át... Kutyát nem érdekelt, hogy más bejegyzése és nem chat. Végül mindketten elmentünk aludni.
Ezután valahogy elkezdtünk beszélgetni és onnantól kezdve naponta beszélgettünk. Folyamatosan. Az első amikor láttuk egymást személyesen nagyjából annyi volt, hogy elmentünk egymás mellett. Na jó én mellette, és azt hittem nem köszönt pedig köszönt csak nem láttam/hallottam. Jól le is basztam utána aztán ez kiderült úgyhogy jól beégtem. Ciki. Végül találkoztunk jó párszor. Mindig jött ki hozzám ha átmentem bandázgatni Bábolnára. Imádtam azokat a napokat és a jelenléte vigasztalt, ha elromlott valamiért a nap..
Sajnos sokszor abban az időben nem értékeltem az igyekezetét, azt hogy mindig ott van, mert másokkal foglalkoztam inkább. Ez nagy hiba volt tőlem, tudom. Sajnálom is, de már nem tudok rajta változtatni. Ennek ellenére naponta beszéltünk, egyre jobban megismertük egymást, végül kijelenthettem, hogy ő lett a legjobb barátom. Elsírhattam neki minden bajom, velem örült, ha valami jó történt velem. Jóban rosszban mellettem volt. És lehet hogy most múlt időben írok, de ez MÉG MOST IS IGAZ. Azóta is a legeslegjobb. Ő az EGYETLEN ember akiben még soha sem csalódtam és tudom, hogy nem is fogok. Ő volt az első (családon kívüli), akinek amikor azt mondtam Szeretlek, akkor azt teljes szívemből mondtam. Igaz, akkor még csak baráti volt ez a szeretet. Vagy talán több annál, de nem vallottam be magamnak. Abban az időben más tetszett, ráadásul még azt sem tudtam mi az a szerelem. Hát akkor hogy láttam volna hogy az orrom előtt van? Pedig ott volt, 3 és fél éven át. Volt hogy volt az életünkben más ember, de mi mindig ott voltunk a másiknak. Igazából visszatekintve minden értelmet nyert. Minden egyes (bevallom rövid életű) kapcsolatomból hiányzott valami, és sosem tudtam mi az. Végül amikor már az utolsó jelölttel sem működtek az érzelmi dolgok akkor azt mondtam Oké, elég. Ennyi volt. Nincs több pasi. Egyedül leszek és ha kell akkor majd lesz valaki. 
Ezt akkor határoztam el mikor sajnos az az ember intett búcsút akivel még talán kicsit azt éreztem hogy működhetne, de kiderült hogy mégsem. Fájt, igen. De erre az volt a menedékem hogy bezártam a szívem. aki bent volt, mélyen, az maradt. Szépen elfogytak mellőlem az álbarátok, a nagy "haverok"... És nem érdekelt, máig nem érdekel egyik sem. Ő maradt egyedül. Mert az összetört szívemet tartotta a kezében és próbálta rendbe tenni. De még mindig csak barátként tekintettem rá.
Volt egy időszakunk amikor rettenetesen sokat veszekedtünk. Nagyon kikészített ez az időszak, nem tudtam hova tenni, nem tudtam mit tegyek. Végül megoldottuk. Mivel rossz emlék, ezért nem sok minden maradt meg belőle.  De jól oldottuk meg ha még itt vagyunk, nem?
Aztán neki barátnője lett, én meg el voltam magamba. A létezése tökéletes volt számomra. Volt egy férfi az életemben aki meghallgatott és talán még többet is foglalkozott velem mint kellene a barátnője mellett. De hát ez is szépen értelmet nyert a későbbiekben.
Teltek múltak a napok, hónapok. Október végétől valamiért bezárkóztam és senkivel nem akartam beszélni. Senkire nem haragudtam, de szükségem volt rá. Szó nélkül egyik napról a másikra megszűntem kapcsolatot tartani a megmaradt emberekkel. Aztán egyszer csak írt olyan november végén, december elején, mert már jó ideje nem beszéltünk. Szégyelltem magam, és megígértem, hogy innentől kezdve újra beszélünk. Felvettem a fonalat újra, másokat is megkerestem ismét. Új löketet kapott a barátságunk. Megosztotta velem a gondjait újra. De azt hittem megváltozott. Negatívan. Vagyis azt hittem. A viselkedésében olyan elemek jelentek meg, amit régen ki sem néztem volna belőle, nem gondoltam, hogy problémái vannak amiket nem szívesen oszt meg. Végül 2015 év elején megnyílt az áradat. Elmondott mindent, ami miatt más volt. Ezután már sokkal megértőbb voltam,hisz világossá vált minden. Tavasszal még közelebb kerültünk egymáshoz, az már az a fázis volt, hogy még egy lépés és nem barátságról beszélnünk, de még nem történt semmi. Ragaszkodtam a barátságunkhoz még mindig, mert attól féltem, hogy elfogok rontani valamit és ezzel végleg elveszítem. Ami elviselhetetlen lenne számomra. Szerinte kockáztatni kell, mert mi van, ha működik. (Működik! ♥) Meg hogy amúgy se rontanék el semmit, mert ismer már, tudja milyen vagyok még ha sokszor kiakasztó is, és nem vagyok tökéletes, de nem rontanék el semmit. Mondta ő. Kételkedtem, még hiányzott egy löket.
Június sors döntő volt az életemben. Ahogy már olvashattátok történt valami, ami megváltoztatott bennem sok mindent. A változásokról később még írni fogok, de most maradjunk témánál. Szóval, ha ő nincs valószínűleg a napjaim a kórházban önsanyargatással és bőgéssel teltek volna. De tartotta bennem a lelket végig ilyen nagy távolságból is, és amint haza hoztak meglátogatott. Neki tudtam beszélni mindenről nyíltan. Sokat rágódtam még magamban, hogy mi lesz ha nem fogadnak el? De ő biztosított, hogy nem fordulhat elő ilyesmi és neki ugyanolyan vagyok mint eddig. Rettenetesen hálás voltam neki és vagyok mindmáig. Még közelebb került hozzám. Teljesen megnyíltunk egymásnak, amit eddig nem mertünk mondani vagy csak szimplán nem mondtunk, azt is elregéltük a másiknak.
Végül Júliusban kérészéletű kapcsolatom közben jöttem rá, hogy mi nem stimmelt régen és ebben a kapcsolatban sem. Nem valami hiányzik, hanem valaki. Még pedig Ő. Nem a személye, mondjuk az is, de az is amit képvisel, az amit jelent számomra. Igazából Ő maga mindenével együtt. Egyszer csak áttört a gát, az érzéseim kiszabadultak, de még féltem tőlük. Végre bevallottam magamnak, hogy igen szeretem, és az érzéseim valódiak, csak túl sokáig elnyomtam őket. Emiatt ugyancsak nem működött ez a bizonyos kapcsolat, mert nem tudtam szeretni. De azért nem tudtam, mert rájöttem mást szeretek. Még pedig Ő-t. Úgy ahogy van. Nem tudom mikor alakult át a barátság szerelemmé, érlelődött egy ideig az biztos, de végül már tudtam, hogy kész vagyok rá. Nyár lévén egyre többet találkoztunk, végül 29.-én átléptük a határt. Megcsókolt és abban a pillanatban minden a helyére kattant. Minden ott volt az életemben ahol lennie kell. Ahogy a nagy erejű megáradt folyók szakítják át a legyengült gátakat, úgy szakították át az érzéseim az általam emelt falat, amit ő belülről lassan bontott le észrevétlenül. Amögött, ott bent pedig végig ott volt ő, a szívem pedig a kezében. A szívem, ami időközben összeforrt.Amit rendbe tett, amit szeret teljes szívéből. Igen barátságból szerelem lett. Igaz barátságból, igaz szerelem, ami megrendíthetetlen.

To be continued...

inspiration. *

Kedvencek most. :D

Mert Step Up 4, és a vége felé Moose. *-* ♥

This is love.. this is love.. this is love.. ♥

Következőfázis.

 :/ ♥

Orange Eye

Ma jo napom volt.^^:)) Remélem nektek is.:)) Ha nem akkor hívj.:)) 5perc és röhögni fogsz.:DD Ha nem akkor kártérítésként a nevemben vehetsz magadnak egy csokit.^^:DD Aztán kifizetem.:)) Vagy nem.(A)

Ma 7. órában németem volt. Úgy éreztem magam mintha 4.ben első angol óránk lett volna...Új dolog.:)) Igazából ez nem óra...hanem szakkör...de könyvünk is van...szóval...sőt még állítólag dolgozatot is fogunk írni...Jesszus-.-"

Nos mindegy...kibírható.:))

Holnap Nőnap.:)) Meg Zoltán Névnap. Boldog Névnapot előre a Zoltánoknak.!!:))

[a lilatehén összehoz minket..:D most volt a tvbe...*-*:))] Higgyünk nekik.!:)) Legalább ebben^^:)) Ki kér lilatehén csokit?:)) Az másszon ide hozzám.^^Köszönöm.:)) Nos szóval...

(Ez volt a bevezető rész.)

Spring and Love...tavasz és szerelem....) Szép is mind a kettő.

Szeretem a napot.*-* De a Holdat jobban.^^:))

Azt hiszem elfogyott a munícióm amivel titeket megdobálhatlak mára.

Puszivan^^

[A Spring and Love hirtelen felindulásból kitalált. Lehet hogy még történet lesz belőle...Nemtudom...^^:))]

Jácci:)

Lehet hogy még nincsen Valentin-nap...meg nem mintha tartanám...xD
Persze ha lenni kivel akkor biztos...de nincs...szóval...:)

Van egy körlevélszerű játék...

Kiváncsi vagy rá?

De előtte: A bejegyzés "végén" láthatod majd a megoldásokat! Megkérlek, meg amúgyis, akkor lelövöd a poént...hogy csak azután olvasd el a megoldásokat ha már a következő utasításokat elvégezted!

Köszönöm.^^

Na akkor:

1. Vegyél elő papírt és ceruzát!

2. Írd fel egymás alá a számokat 1től 11ig! Kész?

3. Az 1-2hez írj egy-egy számot 1-től 11ig. Kész?

4. A 3hoz és a 7hez írd fel egy-egy ellenkező nemű ismerősöd nevét!

5. A 4-5-6hoz írj fel egy-egy barátod,ismerősöd,rokonod nevét...(mindegy milyen neműek.)

6. A 8-9-10-11hez írj fel egy-egy dalcímet!

Most készen vagy...

Megoldások:
Ahányas számot írtál a 2hoz annyi embernek kell róla beszélned!
Akinek a nevét a 3hoz írtad, őt szereted!
Akinek a nevét a 7hez írtad, őt nehéz úton fogod megszerezni!
A 4hez írt személyért aggódsz a legtöbbet.
Az 5hez írt személy tud rólad a legtöbbet.
A 6hoz írt személy a szerencse csillagod!
A 8hoz írt dal a 2es személyé.
A 9hez írt dal a 7es személyé.
A 10hez írt dal mond el rólad a legtöbbet.
A 11hez írt dal az életről való gondolkodásodat jelképezi.

Lehet hogy nem igaz amit "jósol" de azért egyszer megéri kipóbálni...ÉN megtettem...és kissé kihültem...xD De titok az eredmény:) Ha kiváncsi vagy rá, gyere fel MSNre! Ja persze csak, ha fenn vagyok neked...;)
Puszivan^^