Új kezdet máshogy

Azt hiszem vagy hatvanszor kezdtem újra a blog írást. Régen ment, mára már feleslegesnek érzem. Életem az egyetlen talán akinek még néha eszébe jut és megnézi írtam-e, de általában nem talál semmi újat. De ezért szeretem, hogy ilyen dolgok is eszébe jutnak. Na majd most, ha legközelebb megnézi (Muhahaha. Szeretlek Nyúl! ♥)

Egy gyötrelmes 5 évnek vége, kezdődött egy reményekkel teli 2 év, amiről azt kell hogy mondjam, így durván két hónap után, hogy pozitív. Azt kellett tapasztalnom, amit eddig is tudtam magamról, hogy nem vagyok szörnyű személyiség, még mindig kedvelnek az emberek, annak ellenére, hogy 5 év alatt passzív-agresszív voltam, ha beléptem az iskola kapuin. Bevált módszer volt, meg az is hogy a végére már lesz*rtam mindent és mindenkit.

Elkezdődött a Szeptember és habár régi ismerős is várt, de új emberekben bővelkedő közösségbe kerültem. A nyár folyamán elhagytam azt a stílust/viselkedést, amit kénytelen voltam felvenni az elmúlt években az iskolán belül. Nyitott voltam/vagyok mindenki felé, újra könnyen barátkozom. Egy meglehetősen jó társaság vesz körül, sokan harsányak, néhányan kicsit dilisek, de szerethetők, és annak ellenére, hogy még keveset tudunk egymásról, kiállunk a másikért, ha kell. Jó példa rá, hogy amikor egy olyan ember köt belém, akivel még egy szót sem váltottam, belém köt, beszól nekem, amin én persze kiakadok, rögtön 5-en akarták megverni. Nem megoldás az agresszió, de azért jól esett, ugyanis eddig ha belém kötöttek a Hildben, védjem meg magamat, mindenki hallgatott. Azonban a védelmi vonalamat, a nyáron elhagytam, gondoltam olyan rossz dolgok már úgysem érhetnek, így még rosszabbul estek a kéretlen szavak. Naiv voltam, felkészületlen.
Azóta elcsendesültek a dolgok, nem is érdekel már.

Szóval igen, egy jó társaságba kerültem, mindenki kedves, egészen nyitott és jól megtaláljuk a hangot egymással. Senki sem tökéletes, de nagyon pozitív dolgokat tapasztalok.

A Pálffy is egy kellemes csalódás. Szóbeszédben terjedő rossz híre ellenére egy egészen jó iskola. Az elmúlt hónapokban pozitív csalódások értek szinte folyamatosan. Így nem gondolom, hogy bármi probléma lenne a jövőben, de majd meglátjuk. Egyenlőre nagyon jól elvagyok, amihez az új osztályom is jelentősen hozzájárul.
Van gyakorlat is, ami azért egy kicsit más tészta. Egész nap pakolok, pontosabban komissiózok, lejárom a lábam, és habár nem ezt kellene csinálnom, amit egész nap csinálok, de elviselhető, és még megrendelő lapot is látok. Igaz, azt nem tudom, hogy a külső helyszínes vizsgarészt hogyan fogom megcsinálni, de egyenlőre még nem aggódom rajta. Azt hiszem ráérek ezen gondolkozni jövőre. Addigra meg lehet másik helyen leszek, majd meglátjuk.

Szóval egy fantasztikus nyár után, (részletezném, ha létezne annyi idő egy napban, de azt hiszem 24 óra kevésnek bizonyulna leírni végig azt a sok jó élményt amik történtek velem a nyáron) egy kellemes ősz következett, ami még mindig tart, habár vannak problémák olykor-olykor, de összességében úgy gondolom egy nagyon kellemes időszak az életemben, és ez csak fokozódik, ugyanis őszi szünetben hozzám költözik életem szerelme, és végre megízleljük az együttélést és annak velejáróit.

Most végre (helyesbítek már 2 éve, csak nehezen indult útnak az egész, előbb a magánéletem került sínre akkor) úgy érzem jó irányba halad az életem.

Elmaradt bejegyzés

2017. május

"Nem tudom eldönteni most újra kezdem vagy folytatom?
Igazából nem is hiszem hogy ez számítana, ugyanis nem ez a lényeg.
Az a lényeg hogy megígértem nagyjából egy hónapja az életemnek, hogy írok amint végzek az érettségivel. Túlzás, hogy már végeztem, de már majdnem.

Azt kell hogy mondjam az ember előtt mindig vannak kihívások, van amit már előre tud, hogy vár rá, van ami meg csak hirtelen kialakul. Ezek a hirtelen dolgok a problémák általában amikre vagy rögtön vagy záros határidőn belül megoldást kell találni.

Nos az érettségi az nem ide tartozik, hiszen amikor jelentkezel már nyolcadik osztályban egy középiskolába, és fel is vesznek onnantól kezdve 4-5 éven át arra készülsz, tehát tudod már jóval előre, hogy be fog következni ha akarod ha nem. Én egy részről nem akartam, másikról meg igen.
Azért nem akartam, hogy elérkezzen ez az időszak ugyanis, mint anno általánosba a felvételi írásra mindenki ráparáztat hogy jujj érettségi az húde nehéz meg ettől függ a jövőd. Francokat. Manapság semmit nem ér az érettségi, Dunát lehet vele rekeszteni, ahogy lassan már a diplomásokkal is. Semmibe vesznek, mert nincs semmi kézzel fogható tudásod. Oké, hogy tudod, hogy Petőfi milyen költeményeket írt, meg hogy a törökök hány évig tartották Magyarország középső részét hódoltság alatt. De ezzel mit érünk el? Ettől lesz bárkiből dolgozó, kereső ember? Nem hinném.
Most, hogy túl vagyok az írásbeliken még azt sem tudom mondani, hogy olyan húde nehéz volt, mint amivel paráztatnak mindenkit. Mert nem az, ugyanaz mintha témazárót írnál. Komolyan.

Másik részről meg vártam. Igazából jobban vártam, mint nem akartam ugyanis végre lezárult az életem egy olyan szakasza, amitől örömmel búcsúztam és eszem ágában sem állt megsiratni.
Jó emlékek szinte nem is maradtak meg, rossz viszont annál több, így boldogan álltam ott a ballagásomon örömmel, hogy végre búcsút intek az elmúlt 5 év kellemetlenségeinek. Borzalmasnak nem mondanám, de azért kellően utáltam ezt az 5 évet.

Magánéleti szempontból nem, ugyanis mikor felkerültem kilencedikbe annak az évnek az elején ismertem meg a legcsodálatosabb embert a világon. Ha arra gondolok, hogy azóta eltelt 5 év, és mi még mindig ismerjük egymást, ráadásul nem elég hogy a legjobb barátom, de még a szerelmem is két éve, akkor egyenesen úgy érzem ragyogok. Kívül, belül.

Szóval igen, vége a Hildes éveknek. Kibírtam, befejezem még a szóbeliket és többet már nem kell vele foglalkoznom.

Kicsit úgy tűnhet, hogy az iskolával volt bajom, de tévedés. Bár szervezésben nem a legjobbak, de a tanárikar hozzáállása, munkája úgy gondolom megfelelő. Nekem az egyetlen és legnagyobb problémám az volt, hogy egy olyan osztályba jártam, ami élhetetlenné tette a mindennapjaim. Olyan emberek közé kerültem, akiknek az sem volt elég, ha az egész karodat nyújtottad a kisujjad helyett. Segítettél, aztán már akkor is amikor már tudtad, hogy nem szólnak, de úgysem megy nekik, és te illetve én lettem a rossz. Mert egyszerűen csak segíteni akartam nekik a magam maximalista módján.

Fura egy társadalomban élünk... Engem csak az nyugtat, hogy tudom ha nem is vagyok tökéletes és mindig jó de, nem vagyok olyan borzalmas és elviselhetetlen mint aminek ők beállítottak."

July

Azta tyűha. Olyan rég jártam erre hogy még az augusztus is eltelik mire leírom mi volt júliusban. Nem megy már ez nekem úgy mint rég. Azt hiszem kinőttem én már ebből a "mutassuk meg magunkat a világhálónak"-dologból. Na mindegy, ha nem felejtem el azért folytatom.
Mondjuk már azt sem tudom mi volt júliusban. De azért próba cseresznye nézegetem kicsit a naptárat hátha rájövök..
Nos rögtön a hónap eleji hétvégén Balatonudvariba voltunk pár barátunkkal. Pénteken este mentünk le ami külön élmény volt, nem a forgalom miatt, mert az nem volt vészes, hanem mert előttünk mentek motorral úgymond útmutatóként Laci nővére és a párja. Élveztem már a lefelé vezető utat is, bár volt némi probléma, de gyorsan megoldódott, és el sem tévedtünk, úgyhogy leértünk egyben. Hálistennek egész jó időnk volt, tudtunk fürdeni is másnap délután. Délelőttre kisebb városnézést terveztünk Fürden, de elvette a kedvünket egy gourmet fesztivál, ami nem volt nyitva délben. Számomra azóta is felfoghatatlan, de mindegy, túltettük magunkat rajta és leugrottunk a partra enni, majd vissza mentünk a cuccainkért aztán újra le a partra most már fürdeni. Kellemes volt a víz, bár engem zavart hogy gyorsan mélyült. Tudni kell rólam hogy nem tudok úszni, és kellemetlenül érzem magam ha a nyakamig ér a víz. Mintha nyomná a mellkasom, a tüdőm. Némi vízfóbiám van igen, legalábbis én úgy gondolom. Sosem magyaráztam be magamnak, egyszerűen rosszul érzem magam ha a nyakamig ér a víz. Ennek ellenére bementem a többiekkel addig amég jól éreztem magam, ők pedig nagyon rendik voltak és valaki mindig ott maradt velem. Este sütögettünk, végül mivel disco votl a parton minket kivéve mindenki lement a partra. Mi pedig kissé kimerülten ágyba dőltünk, és újra megállapítottuk, hogy sosem leszünk már azok a reggel hatig fent maradósak. Másnap egész rossz időre ébredtünk ezért hosszas megfontolás után, arra jutottunk, hogy pakolunk és megyünk haza, csak előbb még eszünk ebédet a parton. Össze takarítottunk, kipakoltuk a cuccainkat a kocsiba, végül lesétáltunk enni. Vissza érve pici pihenő után elindultunk haza. Kellemes kis hétvége volt, főleg hogy jó pár éve nem voltam a Balatonnál.
Sok pihenővel telt a hónap, úgy éreztem meg is érdemlem. A pihenés mellett az egészség is a központban volt, az éves kontrolljaimra mentem, bár ezek még augusztusban is tartanak, mert nem kaptam időpontot júliusban, de nem számít.
Pesten is járunk, mert Laci nővére idén diplomázott, és diplomaosztóra mentünk. A hosszabb, de költségmentes utat választva kanyargós úton jutottunk fel a fővárosba. Az az út is külön élmény volt, de nagyon szép is, mivel a dombok, hegyek között vezetett a szerpentin, le és fel. Most már legalább ezt is tudom, hogy így is el lehet jutni Budapestre, és azt is hogy milyen egy diplomaosztó. És ha nem te diplomázol akkor kérlek ne öltözz ki. Jó legyél csinos, de a szoknya felesleges, ja és ne vegyél magassarkút. Csak egy tipp.
A nyár legfelejthetetlenebb 4 napja is Júliusban volt. A baráti társaság 4-5 napra Siófokra ment. És persze mi is mentünk. Azt kell hogy mondjam álmaim helye. Komolyan. Minek mennek az emberek a tengerhez? Van nekünk is sajátunk! Egy nyaralóházas övezetben volt ahol a házhoz volt saját stég. A kutyát nem érdekelte hogy te mikor kelsz, mikor fekszel, mikor fürdesz, meddig ülsz a stégen. Imádtam. Sátraztunk úgyhogy voltak azért kellemetlen dolgok, például utolsó éjjel amikor is jött egy szép kis vihar... De bemenekültünk a házba úgyhogy, megúsztuk, meg a sátor is. De a sátorban szarrá áztunk volna az tuti. Imádtam, hogy estig kint ültünk a stégen és néztük ahogy megy le a nap, közben beszélgettünk, majd a csillagokat néztük. Még a vizet is nekem találták ki, tiszta volt, meleg (!) és a derekamig ért. Ja és még jobb időnk volt, mint Balatonudvariban. Nagyon imádtam. Legszívesebben az egész évet ott tölteném, legalábbis egy ilyen helyen.

A hónap többi napján punnyadtunk, vagy mászkáltunk erre-arra. Ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatok amiket említettem. Amennyit csak lehetett együtt voltunk/vagyunk a nyáron, ami felhőtlenül boldoggá tesz. Ha vannak is nehézségeink néha, rögtön megoldjuk, mert amúgy sem bírnám megbeszéletlenül, és úgy érzem ez így jó.

June

Most, hogy lassan már a Júliusnak is vége most már írok Júniusról.
A hónap első 2 hete még iskolás hét volt. De már csak lazán, mondjuk ez már májusban elkezdődött. A tanév 15.én ért véget, ezen a napon mi osztálykiránduláson voltunk Budapesten. Voltunk a BME Építőmérnöki Karán, majd az Erzsébet híd egyik feszítőkamrájában is. Elég parás volt, mert olyan volt mintha felettünk bombák csapódnának be ahogy az autók mentek a hídon, ráadásul olyan volt mintha egy bunkerben lennénk. Tiszta világháború feeling. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlanám. Utána átmentünk a pesti oldalra és hajóval feljebb mentünk a Dunán a Halászbástyához, majd elmetróztunk a Terrorházához. Jó kis nap volt igazából, ahhoz képest hogy last minute osztálykirándulás volt, mivel nem tudták eldönteni hova menjünk és egyáltalán hogy legyen. Júniusban lett volna még az angol emelt érettségim szóbeli része de arra nem mentem el, így jövőre újra próbálkozhatok, ha szeretnék. Majd addigra eldöntöm. Volt még szakmai nap is, az Austrothermnél voltunk gyárlátogatáson. Az évzárót szombaton délelőtt tartották, igazából egész gyorsan lement az egész, és végre vége lett az évnek. Következő hétfőtől mehettem nyári gyakorlatra. Az elkövetkező hetek a gyakszival teltek el, hétvégén Lacival. A kedvesem 19 lett a hónap végén úgyhogy szülinapoztunk is. Most pár hónapig idősebb nálam, de who cares. Igazából a gyaksziról nem tudok mit írni, dolgoznom kellett és kész. Adminisztráltam, segítettem, munkaterületen voltam.
Igazából nem sok minden történt Júniusban, ami nem feltétlenül probléma számomra. Végre kifújhatom magam.

May

Hónap elején angol érettségit írtam. Hát nem volt könnyű, sőt marha nehéz volt, de még így is jobbra számítottam mint amilyen lett. Úgyhogy jövőre újra próbálkozom vele. Kicsit elkeserített, de túl vagyok már rajta, bár még nem szívesen gondolok vissza rá. De legközelebb reméljük jobban sikerül.
A tanév hihetetlenül a végét járja, alig eszméltem még rá hogy év vége lesz. Egyszerűen nem érzem, hogy hú de bele kellene húzni az utolsó hetekben. Bár az is igaz, hogy nagyon stabil jegyeim vannak.

Május első hetén semmi fontos nem történt az érettségin kívül. Laci itt tudott aludni hét közben ami nagyon jó volt, főleg hogy elterelte a figyelmemet így nem stresszeltem rá az érettségire napokkal előtte. Ugyanis én úgy gondolom az utolsó pillanatban már felesleges tanulni bármit is, ami éveket foglal össze. Tavaly sem tanultam már informatika és angol előtti napokban. A következő héten nem volt a fél osztályom ugyanis 10 ember mehetett Erdélybe, mert a Hild megnyerte a Határtalanul nevű pályázatot. Elég laza hét volt, ráadásul utána hosszú hétvége következett. Pünkösdkor nem igazán voltunk sehol ha jól emlékszem. Aztán elkezdődtek a nagy dolgozatírások, év végi témazárók egyebek. Volt közben Hild 70, ami az iskola fennállásának évfordulója volt, nagy örömömre szombaton délelőtt.. Következő héten elmaradt egy Diák nap ami majd be lesz pótolva Június 6.-án. aztán unalmasabb dolgozatokkal teli hét következett, majd azt felül múlta a mostani hét még több dolgozattal. Plusz a héten tudtam meg az érettségi írásbelijének az eredményét úgyhogy elég rossz zárása volt a hónapnak.

A hétvégék Lacival teltek ismét, hétköznap is néha beugrott munka után, vagy ha nem dolgozott átjött délután. Azt vettem észre mintha a mi kapcsolatunk kicsit máshogyan működne, zajlana. És ez nem jelent számomra rosszat. Ez szerintem annak is köszönhető, hogy 4 éve ismerjük már egymást. Például az első jó pár hónapban, mondhatni az elmúlt 9 hónapban csak a teke és a punnyadás volt a hétvégi program. Igaz, én igényeltem is, szükségem volt a kikapcsolásra. De például az elmúlt hónapban elkezdtünk ide-oda mászkálni, úgymond randizni. Szóval mi előbb voltunk otthon ülősek és most van az a szakasz hogy megyünk ahova csak lehet és van kedvünk. Ami egyáltalán nem baj, eddig bekuckózásra volt szükségünk és sok pihenésre, most meg szívesebben mozdulunk inkább ki. A hónapban eljutottam például a Fagylalt napján a Jánoska cukrászdába Komáromba. Nagyon szerettem volna már jó ideje eljutni oda, mert sokan mondták, hogy milyen jó. Nem csalódtam bennük igazából azt kell hogy mondjam. Tényleg finom a fagylaltjuk. Aztán például a múlt hétvége igazán aktívvá sikeredett. Péntek délután 24 km-t tekertem le Bana-Ölbő oda, vissza. Jött velem Laci motorral, mert ő lusta mostanában, de azt kell hogy mondjam jól esett. Voltak pillanatok amikor már leakart törni a lábam, nem bírtam tekerni, de csak azért is megcsináltam. Annak ellenére hogy nagyjából Ölbő felé félúton már azon gondolkoztam, hogy azt mondom forduljunk vissza. Igaz, ehhez közre játszott az is hogy Laci motorja rendetlenkedett. De végül is nem mondtam, és a látvány kárpótolt. Rettenetesen régen jártam Ölbőn, talán 10-11 éves koromban, és annyira jól esett az a csend és nyugodtság amit a tó parton ülve tapasztaltam. És esküszöm a vissza út rövidebbnek tűnt. Szombaton házi buliban voltunk, amin rettenetesen jól éreztem magam. Nagyon jól kitudtam kapcsolni, jól elvoltam és megnyugodtam, hogy a baráti kör kezd elfogadni. Bigmándon aludtunk, ott is ebédeltünk aztán Vasárnap délután haza jöttünk, pihengettünk estig, aztán pedig elindultunk Győrbe megnézni az Ezer lámpás éjszakáját. Addig jutott el a történet, hogy majdnem kiértünk a helyszínre. Csak közben jött a semmiből a vihar és inkább úgy gondoltuk hogy nem ér annyit az egész. Bemenekültünk egy épület kiugrás alá aztán mikor csillapodott vissza mentünk a kocsihoz. Haza felé úgy éreztük magunkat mint egy katasztrófa filmben. Mellettünk folyamatosan villogott és előttünk hatalmas sötét felhő volt. Mire felengedték a világító lufikat addigra már haza is értünk. Igen, felengedték. Úgyhogy a város másik felében jégeső volt és azon a területen se volt olyan hú de jó idő, ráadásul az egész rendezvény fák között volt. Nem hiszem azt hogy ez annyira fontos lenne, mert ezen az egészen az eltűnt gyerekek a fontosak, de azért alkalmasabb helyszínt is találhattak volna.
Szóval igen, újabb hónap ért véget. Jó is volt meg rossz is. Azt gondolom, ha néha nehéz is, de tovább kell lépni és csak a jóra koncentrálni.

Sehr interessant

Nem tudom hogy hogyan jön elő magyar órákon 8. osztályban a modern világ mágikus-mesés allegóriája, de úgy tűnik a mai napig nem vagyok vele egyedül, hogy nem tudtam anno, hogy mi az és mit kezdjek vele. Az elmúlt hónapokban feltűnt hogy sok a keresés erre a kifejezésre és ezzel sokan érkeznek a blogomra mert az internet generáció a neten keresi és ezáltal rám talál. Ez annak köszönhető a leginkább, hogy valahogyan a kedves kereső barátunk Gugli, -örök rejtély hogy hogyan-, berakja a blogot első találatnak. És mint minden ember aki keres valamit is az interneten rögtön az első találatra megy rá, aztán elolvassa talán azt a 2012-es bejegyzésemet, amit még 14 éves fejjel írtam. A végén pedig rájön, hogy rohadtul nem ért el vele semmit aztán fogja és bezárja a lapot és keresi tovább a kérdésére a választ. Fiúk, lányok, ha tudnám már megmondtam volna az a helyzet. Akkor régen valahogy végül is megoldottam a dolgot. Talán valami fogalmazást kellett írni róla? Vagy csak egy feladat volt? Nem tudom, de oldalakat írnék nektek, ha tudnám. Szóval Gugli barátunknak köszönhetően naponta minimum 5 ember így talál rá a blogra, attól függően hol tartanak a magyar tanárok a 8. osztályos diákjaikkal a tananyagban. Úgyhogy akaratlanul is, de az oktatás hozzájárul a blogom látogatottságához.

April

Összességében nem sok minden történt. Hétvégéken együtt a Nyúllal, hétköznap iskola. A hónapban voltak osztályozó vizsgák, amik idén nem érintettek már hálisten. Sokkal könnyebb volt így a lelkem, meg még most is az. Voltak teke meccsek is, de már nem olyan sok mint az elmúlt hónapokban. Volt Hild-nap is, két másfél órás előadással. Szétültem a fenekem. Az előadások után egyik osztálytársam, Feri kivitt a vidékibe hogy elérjem a buszom meg még beszélgettünk kicsit. Meghallgathattam a "csodálatos" énekhangját, ahogy előadta Sia-Chandelier-jét magyarul...
Nem sok emlékem tárolódott az elmúlt hónapról igazából azok is össze-vissza. A hétvégéken többnyire itthon vagy Laciéknál punnyadtunk, mert a drágámnak új munkahelye van és nem kellemes dolog a 12 órás műszak úgyhogy amint ágyat ér elalszik. Teljesen megtudom érteni. De azért néha sikerül egy kis romantikát és teljes együttlétet becsempészni az alvós hétvégék közé. Remélem a továbbiakban is így marad. Például úgy két hete pénteken Laciéknál a a kertben dolgoztunk, füvet nyírtunk este felé pedig Laci kitalálta hogy süssünk szalonnát, ami végül is sonka lett és virsli. Tüzet raktunk a hátsó udvaron, őrizgettem még a Nyulam pakolt ki székeket meg a sonka szeleteket kihozta. Aztán üldögéltünk és sonkát sütöttünk. Such a romantic date. Olyan mi-féle randi volt. Viccelődtünk is rajta, hogy elhozott a hátsó kertbe vacsorázni. De így volt jó. Már besötétedett mire kész lett a kaja úgyhogy bent ettük meg. Ekkor szembesültünk vele hogy milyen sós volt a sonka. Én két szeletet sütöttem, de csak másféllel bírtam el mert kegyetlenül sós lett a végére. Ki ittam utána a csapot.. utána elfeküdtünk pihengetni még.
Április első két hetében Laci előbb tudott eljönni a munkahelyéről úgyhogy beugrott értem a városba. Olyan jó volt időben haza érni, ráadásul Lacival együtt. Eltudnám viselni így a mindennapokat.. Csak úgy módosulhatna, hogy utána nem megy haza...
Másik kocsis élményem az volt a hónapban, hogy valamelyik hétköznap Ferivel és Bonival mentem haza. Illetve a terv az volt, hogy Feri kidob minket a Vidékinél és ennyi. Aztán az lett hogy Gönyűn kötöttünk ki Boniéknál. Lesétáltunk a Duna-partra, aztán olyan jó fej volt Feri hogy ha már a közelbe voltunk engem is haza hozott.
Igazából a hónap utolsó 2 napja volt a legizgalmasabb. Unokatestvérem elballagott középiskolából, úgyhogy hivatalosak voltunk a ballagási ünnepélyre és az utána lévő kertipartis vacsorára. Szinte az egész rokonság ott volt, de sajnos nem mindenki tudott eljönni, így is egy része a családnak szombaton jött csak. Vagyis a soproniak, a három csajszival. Pénteken délután 5-től ünnepség, utána pedig este 10-ig unokatestvéreméknél voltunk. Kegyetlen hosszú ünnepség volt sajnos, de valahogy csak vége lett. Remélni merem csak hogy az enyém jövőre nem lesz ilyen hosszú különben letörik a lábam.. Laci is tiszteletét tette a ballagási bulin este felé, mivel a drágámnak dolgoznia kellett pénteken és szombaton is. Szombaton délután mentünk át, kimentünk a csajokkal a játszótérre, nagyon jól elvoltunk velük. Annyira aranyosak hogy az hihetetlen. Hálisten a vasárnap úgy ahogy de a miénk volt. Vasárnap délután anyák napozni mentem Laciékkal a nagyszüleihez. Véglegesen is sütemény mérgezést kaptam. Három napon keresztül édeset ettem. Nem mintha probléma lenne..

Kicsit össze vissza lett ez a bejegyzés.
Remélem azért valami kiszedhető belőle.

Március

Jó ideje a délutánokra, a hétvégékre és a szünetekre korlátozódott az életem. Jó élek közben is, de ami bent történik az iskolában azt nem nevezném annak. Csak túlélek egy ideje, mindent leszarok már. Megtanulom, amit meg kell, megírom a dogákat aztán kész. Nem élek igazán, csak jelen vagyok, mert muszáj. Csak az iskolamentes napokon vagyok 100%-os. Lacival vagyok, meccsekre megyünk, pihenünk, fetrengünk, családdal vagyunk, vagy a barátokkal.
Március első hétvégéjén Hántára mentünk meccsre. Délután 5-re mentünk, és sajnos jól elhúzódott a meccs, mert csak 2 pálya van. Este 10 körül értünk haza, totál fáradtan. Nagyon megnyert a tekéző környezete, és a belső tér is. Nagyon szép helyen van, némileg eldugva, mert kavicsos és jó meredek út vezet hozzá fel egy dombra. A tekéző mellől már látni a Vértest. Teljesen olyan hangulatom lett mintha Fertőrákoson lennék és a Kőfejtő alatti utcákból nézném a Szárhalmi erdőt. Azonnal elnyerte a tetszésemet a hasonló látvány miatt. A hangulatot még tetőzi, hogy az épület mellett, és a dombon több helyen is szőlőtőkék sokasága áll. Az épület maga is nagyon hangulatos kívül a terasszal, belül a cserépkályhával, és a többi berendezéssel. A pályák egy hosszú, széles folyosón vannak, pont akkorán, ami a pálya szabványoknak megfelelő. Főleg azért értünk haza olyan későn, mivel Laci utolsóként dobott. Pontfogó lett a drága és szépen dobott. Szóval nem sikerült az ellenfélnek megzavarnia a felém irányuló elrablási kísérlettel, aminek az volt a célja, hogy ne tudjon koncentrálni. De végül megmentettek, és még nyertünk is. Mire haza értünk teljesen kész voltunk, mindkettőnknek hosszú volt a nap. Másnap ismét programunk volt, Laci nővérének, Vikinek a szülinapja. Késő délután mentünk Bigmándra, lepakoltuk a cuccokat, aztán 9-ig feltaláltuk magunkat. 9 körül jöttek Vikiék aztán séta a törzshelyükre. Kicsit lassan indult az este, végül azért egész jóra sikeredett. Ráadásul nagyon jó fejek a barátaik úgyhogy jól megvoltunk. Mi elég korán eljöttünk, mert el szoktunk attól hogy sokáig legyünk fent. Másnap családilag ünnepeltünk, tortáztunk Bigmándon. A következő héten a Leier közreműködésével gyárlátogatáson vettünk részt. Elvittek minket Devecserbe a Leier téglagyárába, majd Jánosházára egy betonelemeket gyártó üzembe, végül egy nagyon pofás kis étteremben kaptunk ebédet. Délután fél 2 körül értünk vissza Győrbe. Őszintén szólva nem fűztem ehhez a naphoz nagy reményeket, a Devecserbe induló buszt is épp hogy nem késtem le (7.30-kor indult, én 7.29-kor szálltam fel), és azt hittem unalmas lesz. De azt kell hogy mondjam élveztem. Tiszta "How it's made?" volt. Az egész gyártási folyamaton végig mentünk mind a két gyárban, a gyárigazgatók vezettek végig minket és magyarázták a gyár működését. Úgyhogy kellemesen csalódtam. Másnap Kocsisommal találkoztam hosszú idő után. Mármint minden reggel találkozunk, de régen nem beszéltünk konkrétan pár dologról úgyhogy egy 2 órás találkozó formájában megbeszéltünk mindent, ami eszünkbe jutott éppen.
Következett a hosszú hétvége, első nap irány Sopron, 4 pasival. Nos, sajnos nem úgy sikerült ahogy vártuk. Egyikőjüknek sem. Mi Lacival alig vártuk, hogy haza érjünk, de a többiek miatt meg kellett állni, de végül azért csak haza értünk. Nemzeti ünnep előtti nap ismét Bigmándra mentünk. Disznóvágás. Hajnali 5-re mentünk, és este 7 körül végeztünk. Vikivel el forralt borozgattunk, melegedtünk a napon, pakoltuk a húsokat meg egyebek. Sajnos némileg megfáztam már az előző héten, de pont ezen a napon volt a legrosszabb, ráadásul elég hideg is volt a napsütéses délután ellenére, és így csak jobban megfáztam. Estére már nagyon nem voltam jól. Laci annyira aranyos volt. Csinált nekem teát, bekente a nózimat krémmel, mert kidörzsölte a papír zsebkendő a sok fújás miatt, aztán melengetett. Másnapra jobban lettem, de kicsit belázasodtam az éjszaka folyamán. Úgyhogy azon héten már nem mentem az iskola környékére. Következő hétvégére semmi bajom nem volt, néha még köhögtem kicsit, de semmi érdekes. Szombaton szülinapra voltunk hivatalosak. Jó volt, csak sok volt az ismeretlen, így nem tudtunk sok mindent kezdeni magunkkal, korán leléptünk, bár mikor már kezdett beindulni a buli akkor, de nem baj. Másnap ismét meccs, Oroszlányon. Jött majdnem az egész tekecsapat.
Következő héten már tavaszi szünetem volt. Majdnem végig Bábolnán voltam Laciéknál. Voltunk Hántán Húsvét Kupán, aztán meg motor szétszedés, csiszolás és festés lett a program. Szívesen segítettem Lacinak, és tényleg szép lett a Romet. Narancssárgából sötét kékké vált, néhol króm hatású részekkel. Talán Szerdán vagy Csütörtökön átköltöztünk hozzánk, de Laci folyton haza ment, mert vagy kilométer hiánya volt vagy szerelni kellett valamit a Rometen és szét kellett kapni. Húsvét előtt, Szombaton jöttek Bükiék délután. Beszélgetős, sütizős délután volt, este pedig újra Bábolnára mentünk. húsvét Vasárnap Bigmándon ebéd. Úgy éreztem magam mintha megint Karácsony lenne, annyira teli voltam. Hétfőn délután még visszahozott Laci, aztán családilag lementünk a mamámhoz sütizni. Laci levitt minket kocsival, kicsit ott volt ő is aztán haza kellett mennie. A Keddem főleg tanulással telt, mert ki tanul egész szünetben ugyebár... Nem volt olyan borzalmas újra iskolába lenni, de azért elviseltem volna nélküle. Főleg a tesi órák nélkül. Ma fényképezés volt, meg a két dolgozat, amire még Kedden tanultam, mert arról volt szó hogy az egyik Szerdán lesz a másik meg ma, de természetesen át kellett rakni egy napra, mert az tök logikus..
De nem számít.
Tartalmas hónapot zártam úgy érzem. Lehetne mindegyik ilyen.

Február

Teke meccshegyekkel kezdődött a hónap, mert elindult a tavaszi forduló. Igen télen, de május elsején vége. Fura, mármint nem a forduló kezdete és vége, hanem hogy mennyire az életem részévé vált a teke is. Számon tartom a meccseket, néha idegenbe is megyek a csapattal, ha beférek és persze ha Laci is dob itthon akkor kint ülök és szurkolok. Már amennyire azt szurkolásnak lehet nevezni, de azért szorítok értük mindig. És persze igyekszem segíteni Lacit mindenben. Voltunk emlékversenyen Oroszlányon, és egyben a Megyei Egyéni Bajnokságon is, ahol a drágám 3. helyezéssel tovább jutott a Területire. Úgyhogy irány Sopron! (A márciusi bejegyzésben majd megtudhatjátok hogy sikerült.)
Valentin-nap alkalmából nem csináltunk semmit. Feleslegesnek tartom az egész "ünnepet". Úgy gondolom ez csak a boltok számára előnyös. Szóval semmi ünneplés nem volt, semmi ajándékozgatás. Itthon voltunk együtt és pihentünk, meg bújtunk egész nap.
Február végén jött az idei trainee, most Amerikából. Imádtam, rettenetesen cuki volt és kristálytisztán érthető. Igaz Februárban nem sokat tanított még minket, de hamar megszerettük.
Jártam a hónapban kontrollon is, legközelebb majd Júniusba megyünk csak. Vért vettek, meg beszélgettünk a dokival. Sajnos emeltek a gyógyszeremen de csak a biztonság kedvéért, de ez továbbra sem gátol, mert mellékhatásokat nem tapasztalok a mai napig.
Így vissza gondolva gyorsan eltelt a Február, ami baj is meg nem is. Tavaly ilyenkor már javában stresszeltem az érettségin, most meg néha, ha eszembe jut kicsit aggódok, aztán hamar elfelejtem, de azért majd neki állok kicsit. Az iskoláról nem szeretnék semmit írni, mert úgysem történik semmi jelentős az átlagos napokon. Ha van valami úgyis megírom, de szeretném némileg kiszorítani a blogról az iskola témát. Túl soknak gondolom és feleslegesnek.
Nem egy bő és hosszú bejegyzés meg meg is csúsztam vele, de most ilyen sikeredett. Hamarosan jövök a Márciussal, az már valamivel hosszabb lesz.

Január

Elkezdődött a 2016-os év. Volt még pár nap a téli szünetből aztán újra iskola. Rögtön visszatérünk a félév előtti hajrába, úgyhogy dolgozat hegyek még 3 héten át. Hétvégéken Lacival voltam, a hideg miatt főleg otthon voltunk így végül kiérdemeltük a "nyugdíjasok" címet, de hát a francnak se volt kedve kimozdulni a meleg lakásból. Azért ha volt meccs akkor arra mentünk, of course. Januárban lettünk félévesek is az Életemmel, de semmi jeles nem történt ezen alkalomból. Együtt voltunk egész nap és ennyi, nem vittük túlzásba, mert minek. Őszintén szólva rettenetesen gyorsan eltelt a Január, főleg a naptáramat nézve. Január végén elkezdődött az érettségire jelentkezés. Én intéztem az osztálynak, hamar meglettem vele, bőven időbe. Meg is dicsértek a titkárságon, ami jól esett. Szóval idén Májusban emelt angol érettségi..

Lelkileg kicsit bezárkóztam valamilyen szinten ebben a hónapban. Bár talán nem is ekkor kezdődött, hanem még a tél elején. Csak Januárra teljesedett ki. Zárkózottabb lettem, komorabb, amit inkább az időjárásnak, a télnek tudok be, de más okai is voltak. Kizártam a számomra jelentéktelen dolgokat, visszafogtam magam pár dologban. Kevesebbet beszéltem bent a szünetekben, Nem lehet ezt észrevenni iskolán kívül, valahogy lekorlátozódik ez a komorság az iskola épületére. Ami nem probléma, mert a családi életemre, a kapcsolatunkra Lacival nem hat ki. Mert ott ugyanolyan vagyok, mint eddig. Eltudom különíteni a kettőt. Lehet, hogy ez egy hibás döntés, mármint, hogy komor vagyok bent, mert igaz, már látom ezzel magamnak is ártok, de ugyanakkor mégsem. Ártok, mert rosszul érzem magam, depresszív lesz a hangulatom napközben, haza akarok jönni, nem akarok foglalkozni semmivel, ami fűződik valahogy az iskolához,csak itthon szeretnék lenni folyton, mert elegem van. Ugyanakkor nem terhel le semmi. Mert könnyűnek érzem magam, nem nyomják óriási súlyok a vállaim. Nem akarok folyton megfelelni magamnak, csak megcsinálom ahogy tudom, meg ahogy én akarom aztán majd lesz valami. Ha nem jön össze se akadok ki, hogy elszúrtam. Nem. Majd legközelebb sikerül. Nem foglalkozok azzal hogy másnak azzal rossz lesz-e, vagy sem, még nekem jó. Igen ez önző, de meguntam, hogy kihasználnak. Legyek én nyugodtan a szemét. Ki lehet beszélni a hátam mögött, de aki megteszi az pont jó helyen van valami máshoz is. Úgyhogy nem érdekel más véleménye. Kivétel Lacié, és még Laci elfogad, és úgy szeret ahogy vagyok addig nem számít más. Azzal, hogy ő elfogad még jobban el tudom önmagamat is fogadni. Ami úgy gondolom a mai világban ritka. Itthon ugyanúgy viselkedem mint szoktam, ha nem így lenne azt már hallottam volna a családtól.
Azok a napok, amikor találkozom Lacival különösen felvillanyoznak, alig várom hogy haza érjek, aztán hogy ideérjen és végre láthassam, és csókolhassam, és bújhassak hozzá. Szóval hogy végre megint együtt lehessünk, de sosem bírok betelni vele, soha nem elég az együtt töltött idő.

Past months

Continouing...

2015

Augusztus

Augusztusban dolgozgattam, szabadidőmet pedig Lacival töltöttem. Minden egyes percet kihasználva a találkozásra. Ehhez a jó idő is hozzájátszott. Újra elkezdtem Bábolnára járkálni. De csak a drágámhoz of course. Meg a szabadidőközpontba alias Mozi, mivel ott van a tekepálya de csak is vele. Edzéseire is mentem, és persze ki nem hagynék egyetlen itthoni meccset sem. (Na jó talán egyet kénytelen voltam kihagyni if I remember well.) De azóta se sose többet ! :3
Volt még Luca szülinap szűk családi körben aztán meg Liza szülinap is a hónapban. A "kis" unokahúgunk 13 lett. Jézuska, még most sem hiszem el. Öregszem...
Terveztük még tavasszal hogy megyünk Strand Fesztiválra drága nővéremmel. Mondani sem kell nem lett belőle semmi. De helyette mentünk családilag Sopronba. Annyira jó volt kicsit megint ott lenni. Mindig örömmel tölt el, amint feltűnik az ismerős táj. Visszatérnek az emlékek és alig várom az újabbakat. A lányok nagyot nőttek mióta utoljára láttam őket. Ha még nem meséltem volna róluk, ők a nagybátyám ikerlányai. Luca és Hanna. Angyaliak. Igaz, sajnos csak egy napra mentünk, vagyis reggel mentünk, este jöttünk, de nagyon jól éreztem magam.
Hónap végén volt Banán Fesztivál, amin ismét közre kellett működnünk. Nem sokáig voltam kint már ami az estét illeti. Különben reggel 9től délután 6ig segítettem amit kellett. Végül 6 után már el tudtam szabadulni, elsőnek táncoltunk, de aztán meguntam. Találkoztam egy ismerősömmel, vele meg a haverjaival beszélgettem aztán már nem bírtam tovább az egész hajcihőt úgyhogy haza jöttem inkább 10 körül. Elmúlt a varázsa számomra ennek az egésznek, ráadásul Laci sem tudott itt lenni.

Szeptember
Első héten mehettem a könyveimért aztán kezdődtek a monoton hétköznapok.. Iskola. Hétvégén Laci jött és nálunk töltöttük a hétvégét. Iskola. Hétvégén Lacinál, szombaton teke meccs. Iskola. Laci itt. Iskola... Ennyi rémlik a Szeptemberből. A hétvégéket vártam folyton, függetlenül attól, hogy én aludtam Bábolnán, vagy Laci nálam. Csak végre együtt legyünk. Hétköznap is jött, szeptemberben néha én is átmentem iskola után, de az nem igazán jött be úgyhogy abba maradtunk, hogy hétköznap ő jön csak. A hétvégék pedig váltva voltak és vannak még mindig. Ha meccs van, akkor meccs van és megyünk. Egyértelmű.
Egyik Pénteken volt Tűzijáték Bábolnán azt is megnéztük, anyát rávettem jöjjenek ők is tesómmal.
Volt egy meglepetés buli az egyik nagynénémnek a szülinapjára. Összegyűlt a család egy jó nagy része. Nagyjából 40-en voltunk a barátokkal együtt. Lacit bedobtam a mély vízbe, de jól elvoltunk Bükiékkel meg tesómékkal.

Október

Szeptemberhez hasonlóan nem sok minden volt. Kivétel az őszi szünet, meg a szülinapom. 18 éves lettem. Tényleg öregszem. Volt bigmándi búcsú a hónap elején. Ebéd után kinéztünk Laci tesójáékkal, vettünk gumicukrot aztán inkább visszamentünk a többiekhez.
Szűk családi körben megünnepeltük a szülinapomat pár nappal előtte. Nem hiányzott a felhajtás. Tökéletes volt úgy ahogy volt aki számított az eljött. Szünetben Lacival voltam nagyjából végig. Végig jártuk a temetőket a családdal. Aztán újra iskola.

November

Novemberben igyekeztek kinyírni minket a tanárok. Dolgozat dolgozat hátán nagy örömünkre. Péntek délutántól Vasárnap délutánig Laciztam, onnantól pedig estig tanultam, de nem vittem túlzásba. Soha többet nem fogom, megtanultam a leckét. Nagyjából ennyi volt a megosztandó információ a novemberről.

December

Hónap első hétvégéjén Tatabányára mentünk ifjúsági egyéni tekebajnokságra. Ügyes volt a lelkem, de voltak sajnos jobbak nála. De én így is nagyon büszke vagyok rá. Rettenetesen tudok örülni az örömének. Akkor is büszke vagyok rá, ha gyengébb napja van és nem dob olyan jól mint azt ő elvárná magától. De tudom, hogy képes rá, csak mindenkinek vannak gyengébb napjai. Előfordul, de általában nagyon jól dob. Úgyhogy dagad a mellem a büszkeségtől.
Az iskolát tekintve a tanárok ismét folytatták a hadjáratot, újabb dolgozatokkal, de tisztában voltam vele hogy miért. Hiszen jött a téli szünet. Szünetben ismét Laciztam. A Karácsony is békésen telt. Lacinak tekés párnát gyártottunk anyával, meg kötényeket. Mivel a drágám szakács. Karácsony után a tekecsapat évzáróján is voltunk, a Szilvesztert pedig nálunk töltöttük. Tesóm és a barátja is itt voltak, ezért elvoltunk négyen. Társasoztunk, előkerült a Legó is, meg a Jenga. Éjfél után fellőtt Laci pár tűzijátékot, aztán koccintottunk. Nyugis volt igaz, de nekem tetszett. A fiúknak sem volt ellenére az, hogy buli nélkül szilvesztereztek kivételesen.

Lassan beérem a dátumot. De még mindig:

To be continued...

Love in July

És a folytatás:

Július

Júliusban még volt 2 hét nyári gyakorlatom, ami után elkezdtem dolgozni. Az önkormányzatnál voltunk páran diákok. Sajnos a nyári gyakorlat miatt kevesebbet tudtam dolgozni így nem annyit kaptam mint amennyit szerettem volna, ráadásul az előző évhez képest kevesebbet kaptunk, hisz 6 óra helyett 4 órát dolgoztunk. Üres perceinkben keresztanyámat boldogítottuk, vagy lerágtuk egymást. Egy csajszival nagyon jóba lettünk, ráadásul arra lakik amerre én úgyhogy szeptember óta vagy összetalálkozunk az utcán buszra menet vagy a buszon. Attól függ ki mikor tud elindulni hajnalban.
Július egyszerre volt jó és rossz számomra. Már ami a lelki dolgokat illeti.
A hónap elején elkezdtem beszélgetni egy gyerekkel, aki Hildes volt. Tök szimpi volt, tetszett is. Aztán hibáztam. Túlságosan belelkesültem és korán bele ugrottam a kapcsolatba. Rájöttem alig ismerem, és éreztem hogy nem jó ez így. Az elején örültem, de hamar elmúlt a varázs. Mert éreztem hogy valami hiányzik, nem stimmel. Így kapcsolatunk kérészéletű lett. Nem, nem egy napos, csak egy hetes. Igen elszúrtam, tisztában vagyok vele. Hibáztam, elfogadom. Kedvesen elmagyaráztam neki a helyzetet. Megértette, elfogadta. Naivan azt mondta legyünk barátok. Mit mondhattam volna? Oké, legyünk. Azóta elváltak útjaink. Tisztában voltam vele hogy így lesz, de az igazat megvallva nem bánom.
Kapcsolatot kapcsolat követett. És helyére került a puzzle összes darabja. Mindig is ott volt egy hasonlóan jó helyen, de nem az igazi helyén. Anya szerint ez nekünk meg volt írva. Egyet kell hogy értsek vele. Így kellett lennie.
Kiről van szó? Egy csodálatos emberről akit évek óta tudhatok a barátomnak. A barátságunk elérte azt a szintet ahol a következő fázisba kellett lépnie. Ő már érezte rég óta, és igazából én is, de féltem, és sokáig nem akartam bevallani magamnak.
De inkább kezdjük a legeslegelején.
2012. 01. 01. éjfél után pár perccel. 
Anno sosem voltak izgalmasnak minősíthető szilvesztereim. Anyáékkal itthon maradtunk, anya csinált bólét, valami sütit, főzött virslit, éjfélkor pedig koccintottunk. A program TV nézés volt, én pedig közben a gép előtt ültem. Éjfél után még nem voltam fáradt, viszont rám jött az unalom. Igen akkor még tudtam unatkozni. Borzalmasan unalmas volt egész nap a Facebook előtt ülni. Igazából most is az. Mostanában csak fellépek gyorsan végig görgetni az idővonalon aztán viszlát. Szóval görgettem akkor is a Facet, amikor egyik ismerősöm valamit kiírt. Hozzászóltam, majd egy srác is akiről a későbbiekben kiderült hogy némileg ittas állapotban volt, de nem érdekelt mert feltaláltuk magunkat. Fantasztikusan elvoltunk úgy egy órán át... Kutyát nem érdekelt, hogy más bejegyzése és nem chat. Végül mindketten elmentünk aludni.
Ezután valahogy elkezdtünk beszélgetni és onnantól kezdve naponta beszélgettünk. Folyamatosan. Az első amikor láttuk egymást személyesen nagyjából annyi volt, hogy elmentünk egymás mellett. Na jó én mellette, és azt hittem nem köszönt pedig köszönt csak nem láttam/hallottam. Jól le is basztam utána aztán ez kiderült úgyhogy jól beégtem. Ciki. Végül találkoztunk jó párszor. Mindig jött ki hozzám ha átmentem bandázgatni Bábolnára. Imádtam azokat a napokat és a jelenléte vigasztalt, ha elromlott valamiért a nap..
Sajnos sokszor abban az időben nem értékeltem az igyekezetét, azt hogy mindig ott van, mert másokkal foglalkoztam inkább. Ez nagy hiba volt tőlem, tudom. Sajnálom is, de már nem tudok rajta változtatni. Ennek ellenére naponta beszéltünk, egyre jobban megismertük egymást, végül kijelenthettem, hogy ő lett a legjobb barátom. Elsírhattam neki minden bajom, velem örült, ha valami jó történt velem. Jóban rosszban mellettem volt. És lehet hogy most múlt időben írok, de ez MÉG MOST IS IGAZ. Azóta is a legeslegjobb. Ő az EGYETLEN ember akiben még soha sem csalódtam és tudom, hogy nem is fogok. Ő volt az első (családon kívüli), akinek amikor azt mondtam Szeretlek, akkor azt teljes szívemből mondtam. Igaz, akkor még csak baráti volt ez a szeretet. Vagy talán több annál, de nem vallottam be magamnak. Abban az időben más tetszett, ráadásul még azt sem tudtam mi az a szerelem. Hát akkor hogy láttam volna hogy az orrom előtt van? Pedig ott volt, 3 és fél éven át. Volt hogy volt az életünkben más ember, de mi mindig ott voltunk a másiknak. Igazából visszatekintve minden értelmet nyert. Minden egyes (bevallom rövid életű) kapcsolatomból hiányzott valami, és sosem tudtam mi az. Végül amikor már az utolsó jelölttel sem működtek az érzelmi dolgok akkor azt mondtam Oké, elég. Ennyi volt. Nincs több pasi. Egyedül leszek és ha kell akkor majd lesz valaki. 
Ezt akkor határoztam el mikor sajnos az az ember intett búcsút akivel még talán kicsit azt éreztem hogy működhetne, de kiderült hogy mégsem. Fájt, igen. De erre az volt a menedékem hogy bezártam a szívem. aki bent volt, mélyen, az maradt. Szépen elfogytak mellőlem az álbarátok, a nagy "haverok"... És nem érdekelt, máig nem érdekel egyik sem. Ő maradt egyedül. Mert az összetört szívemet tartotta a kezében és próbálta rendbe tenni. De még mindig csak barátként tekintettem rá.
Volt egy időszakunk amikor rettenetesen sokat veszekedtünk. Nagyon kikészített ez az időszak, nem tudtam hova tenni, nem tudtam mit tegyek. Végül megoldottuk. Mivel rossz emlék, ezért nem sok minden maradt meg belőle.  De jól oldottuk meg ha még itt vagyunk, nem?
Aztán neki barátnője lett, én meg el voltam magamba. A létezése tökéletes volt számomra. Volt egy férfi az életemben aki meghallgatott és talán még többet is foglalkozott velem mint kellene a barátnője mellett. De hát ez is szépen értelmet nyert a későbbiekben.
Teltek múltak a napok, hónapok. Október végétől valamiért bezárkóztam és senkivel nem akartam beszélni. Senkire nem haragudtam, de szükségem volt rá. Szó nélkül egyik napról a másikra megszűntem kapcsolatot tartani a megmaradt emberekkel. Aztán egyszer csak írt olyan november végén, december elején, mert már jó ideje nem beszéltünk. Szégyelltem magam, és megígértem, hogy innentől kezdve újra beszélünk. Felvettem a fonalat újra, másokat is megkerestem ismét. Új löketet kapott a barátságunk. Megosztotta velem a gondjait újra. De azt hittem megváltozott. Negatívan. Vagyis azt hittem. A viselkedésében olyan elemek jelentek meg, amit régen ki sem néztem volna belőle, nem gondoltam, hogy problémái vannak amiket nem szívesen oszt meg. Végül 2015 év elején megnyílt az áradat. Elmondott mindent, ami miatt más volt. Ezután már sokkal megértőbb voltam,hisz világossá vált minden. Tavasszal még közelebb kerültünk egymáshoz, az már az a fázis volt, hogy még egy lépés és nem barátságról beszélnünk, de még nem történt semmi. Ragaszkodtam a barátságunkhoz még mindig, mert attól féltem, hogy elfogok rontani valamit és ezzel végleg elveszítem. Ami elviselhetetlen lenne számomra. Szerinte kockáztatni kell, mert mi van, ha működik. (Működik! ♥) Meg hogy amúgy se rontanék el semmit, mert ismer már, tudja milyen vagyok még ha sokszor kiakasztó is, és nem vagyok tökéletes, de nem rontanék el semmit. Mondta ő. Kételkedtem, még hiányzott egy löket.
Június sors döntő volt az életemben. Ahogy már olvashattátok történt valami, ami megváltoztatott bennem sok mindent. A változásokról később még írni fogok, de most maradjunk témánál. Szóval, ha ő nincs valószínűleg a napjaim a kórházban önsanyargatással és bőgéssel teltek volna. De tartotta bennem a lelket végig ilyen nagy távolságból is, és amint haza hoztak meglátogatott. Neki tudtam beszélni mindenről nyíltan. Sokat rágódtam még magamban, hogy mi lesz ha nem fogadnak el? De ő biztosított, hogy nem fordulhat elő ilyesmi és neki ugyanolyan vagyok mint eddig. Rettenetesen hálás voltam neki és vagyok mindmáig. Még közelebb került hozzám. Teljesen megnyíltunk egymásnak, amit eddig nem mertünk mondani vagy csak szimplán nem mondtunk, azt is elregéltük a másiknak.
Végül Júliusban kérészéletű kapcsolatom közben jöttem rá, hogy mi nem stimmelt régen és ebben a kapcsolatban sem. Nem valami hiányzik, hanem valaki. Még pedig Ő. Nem a személye, mondjuk az is, de az is amit képvisel, az amit jelent számomra. Igazából Ő maga mindenével együtt. Egyszer csak áttört a gát, az érzéseim kiszabadultak, de még féltem tőlük. Végre bevallottam magamnak, hogy igen szeretem, és az érzéseim valódiak, csak túl sokáig elnyomtam őket. Emiatt ugyancsak nem működött ez a bizonyos kapcsolat, mert nem tudtam szeretni. De azért nem tudtam, mert rájöttem mást szeretek. Még pedig Ő-t. Úgy ahogy van. Nem tudom mikor alakult át a barátság szerelemmé, érlelődött egy ideig az biztos, de végül már tudtam, hogy kész vagyok rá. Nyár lévén egyre többet találkoztunk, végül 29.-én átléptük a határt. Megcsókolt és abban a pillanatban minden a helyére kattant. Minden ott volt az életemben ahol lennie kell. Ahogy a nagy erejű megáradt folyók szakítják át a legyengült gátakat, úgy szakították át az érzéseim az általam emelt falat, amit ő belülről lassan bontott le észrevétlenül. Amögött, ott bent pedig végig ott volt ő, a szívem pedig a kezében. A szívem, ami időközben összeforrt.Amit rendbe tett, amit szeret teljes szívéből. Igen barátságból szerelem lett. Igaz barátságból, igaz szerelem, ami megrendíthetetlen.

To be continued...

April to June in 2015

Vegyük azt hogy nem tűntem el csak jótékony csendbe süllyedtem. Végül is mindkettő ugyanazt jelenti csak szebben van kifejezve. Ez a szép magyar nyelv... De ez kit érdekel? Itt vagyok megint. Kinek jó ez kinek nem. Eszembe jutott a múlt héten, hogy de rég láttam a blogot. Nézegettem, olvasgattam. Aztán késztetésem támadt az írásra. Ha régen is olyan jól esett, akkor most miért ne lenne jó? Természetesen szigorúan az elveimhez ragaszkodva, mértékletesen. Sajnálom ez rögzült, csúnya lecke volt, de belém égett. Rég volt, elmúlt, vége.

Úgy gondoltam mivel már 2016-ot írunk, ezért vissza megyek az időbe, ezzel nosztalgiázva magamban, hogy mi is történt tavaly április óta. Jó is meg rossz is, de hozzám tartozik minden.

Well, let see...

2015. 

Őszintén szólva lehetséges, hogy előbb át kellett volna gondolnom, hogy mit is fogok írni, de hát sosem voltam az egyszerű dolgok híve. Mindig bonyolítani kell. Ez vagyok én. De azért lássuk, meddig tart a memóriám.

Április

Tavaszi szünet után írtam, de az aktuális iskolai dolgokat nem taglaltam.
Szóval áprilisban angol osztályozó vizsgát tettem az idei és a jövő tanévből előre, mivel hogy májusban előrehozott középszintű érettségit tettem angolból. Informatikából is, de abból nem volt osztályozóm. Ezzel mondhatjuk is, hogy lezártam az áprilist, mert más nem történt ami jelentősebb lenne.

Május

Május elején megkezdődtek az érettségik, 7.-én beültem angol érettségit írni. Azt hittem vészesebb lesz, de elég gyorsan túl lettem rajta. Bezzeg olyankor telik az idő mikor többre lenne szükség. De azért sikerült, ráadásul egész jól. Angol után 15.-én következett az informatika. Az is gyorsan lezajlott, mondjuk annál tényleg több idő kellett volna. De amit tudtam azt megtettem.
Ezzel az írásbeliknek vége volt, már csak szimpla iskolás napok következtek, meg egy kis Pünkösd.

Június

Június első hete némileg túlterheltnek is mondható, de laza is volt egyben. Miért? Mert még dolgozatokat írattak mielőtt eltűnünk egy hosszú hétvégére ki tudja hova osztálykirándulás címszóval, plusz volt diáknap is. Kezdjük ezzel, ha már kronologikusan haladok.
Diáknapon a Püspökerdőben kirándulva/sétálva kellett az osztályoknak különböző feladatokat végre hajtaniuk ezzel pontokat gyűjtve. És akinek a legtöbb pontja volt az nyert, és megnyerte a következő diáknap szervezését. Nos mi 3 évvel a hátunk mögött ezt nem akartuk. Úgyhogy arra mentünk, hogy ne nyerjünk, ami sikerült is bár a végén elég gáz volt mikor eredményhirdetésen talán az utolsók vagy az utolsó előttiek voltunk. Pedig egy csomó helyen azt mondták, hogy mi értük el ott a legtöbb pontot. E miatt megijedve néhol vagy nem voltunk hajlandóak megcsinálni amit kell, vagy direkt elrontottuk. Ebben összefogott az osztály ha már másban csak széthúz...
Lépjünk tovább hisz most jön csak a hab a tortán. Bár a miértek még a mai napig ismeretlenek, csak feltételezések vannak.
Az egész egy csütörtöki napon kezdődött. Még írtunk egy kémia dolgozatot aztán talán az 5. vagy 6. óra után elindultunk osztálykirándulásra, Pécsre.
Mindenki élvezte az utat, főleg, hogy előbb mentünk mint a többiek, hivatkozva a félévi legjobb osztály átlagra. De korán kezdődtek a bonyodalmak. Elfoglalva a szállást nem azt kaptuk, amit vártunk. Szép beetetésnek lettünk áldozatai. Olcsó húsnak híg a leve szokták mondani. De azért kénytelen-kelletlen elfoglaltuk a szobákat. Mindenki lepakolt aztán vissza mentünk a belvárosba nézelődni. Gyönyörű hely Pécs. Mindig is el akartam oda jutni és még most is vissza mennék mert elképesztő. Csak azt tudom mondani, hogy hallgasd meg a Pécs Aktuált és tényleg átadja azt, amit a város képvisel. Bár úgy gondolom még ez a zene sem tudja elmondani a látottakat azt meg pláne nem, amit Pécs utcáin sétálva érez az ember. De közel jár hozzá, és itt hadd dicsérjem a Punnanyit. Amit tudtak azt át adtak/ és átadnak a zenéjükkel. Összeforrva Péccsel. Teljesen át jár a mediterrán feeling. Gyönyörű hely. Teljesen elvarázsolt. Imádom.
Vacsora időben úgy gondoltunk ha már Pécsen vagyunk akkor igazán megtehetjük, hogy keresünk egy menő pizzázót és eszünk egy jót. Nos a választott pizzázó ott nyerte el elsőre a tetszésünket, hogy totál mediterrán hangulatú volt. Mondjuk abba a városban szinte minden az, de ezen pont megakadt a szemünk, közelebb érve pedig hamisítatlan Punnany dallamok hallatszottak ki. Úgyhogy megvettek kilóra. A pizza is finom volt, rendelés után frissen sütve érkezett hozzánk, kívánságainkat teljesítve. Mivel, ha 4 diák olcsón megakarja úszni és jót is akar enni, akkor leleményes. Becserkésztük a teraszt és megnéztük mekkorák a pizzák mások tányérján. Némileg vicces volt, de 2 pizzából jól laktunk 4-en. Visszaérve a szállásra újra kezdődtek a bajok. Zenét akartunk hallgatni és hát ez a szállásadónak nem tetszett mert, hogy elijesztjük a külföldieket. Nos megkérdeztük a kedves többi turistát, akiknek a lakóautója a ház közelében volt, hogy ugyan zavarja-e őket a zene és hogy hallják-e egyáltalán. Ők pedig közölték hogy nem, és nem is hallották. Csak úgy megjegyzem: kulturáltan, csukott ajtóknál hallgattuk a zenét, úgy, hogy ott kint nem lehetett hallani, mert kimentünk hogy kipróbáljuk, hogy hallani-e de csak a folyosón lehetett a házon kívül nem. Itt egyetlen probléma a szállásadókkal volt, főleg amikor több dologra is fény derült, de ne is beszéljünk róla. Azonnal menni akartunk máshova, de sajnos esélyünk nem volt rá már este 9 után. Maradtunk. Mondjuk azt hogy én ennek ellenére, meg csak azért is jól akartam érezni magam. Kicsit túlzásokba is estem, ami az alkoholt illeti. Képek bevillannak, de sokszor inkább csak a sötétség.. Reggel korán keltünk, mert költöztünk ugyebár. Másik szállásunk még nem volt, de úgy gondoltuk, hogy még az sem számít, ha a buszon alszunk csak el innen. Kóvályogtam össze-vissza rosszul is lettem, de aztán utána hamar összeszedtem magam úgyhogy elindultunk reggelit venni aztán felszállni a buszra. Szépen elhelyezkedtem az ülésen, elkezdtünk beszélgetni barátnőmmel. Aztán, aztán.... Sötét.... Műsorszünet. Nem vicc. Egyik percről a másikra. Végül a busz padlóján tértem magamhoz, körülöttem a többiekkel és néztem kifelé az ajtón. Mindenki pánikba. Hallottam ahogy beszélnek, de nem értettem csak pár szót. Persze a lényeg meg lett. Mentő. Mindjárt. Nyugi. Én pedig erőtlenül próbáltam vagy talán mondtam is, hogy nem kell. Aztán újra jótékony sötétség. Pár másodpercre vagy talán percre. Következőnek láttam ahogy a két mentő elhalad a busz nyitott ajtaja előtt. Aztán megjelent az orvos és beszélt hozzám. Én pedig már kótyagosan de mondtam hogy jól vagyok, nem kellenek, jól vagyok. Menni akarok a többiekkel. De erőtlen próbálkozásom nem hatotta meg az orvost. Még magamat se győztem meg vele, csak a küzdeni akarás szólt belőlem. Végül a buszról egyedül szálltam le, de a mentőig kísértek. Megvizsgáltak, aztán közölték, hogy bevisznek a kórházba. Nem tiltakoztam, nem gátoltam őket a munkájukban. Kezdett a fejem is kitisztulni. Már csak a cuccaimért aggódtam. Sokktalanítottak, elkezdték felvenni az adataim, aztán elindultunk közben a kórházba. Kijózanodva nézelődtem a mentőben. Mit ne mondjak a helyzet iróniája, hogy az akkor még szingli énem szeme megakadt a mentőápolón. Tanulmányoztam a férfit, meg a tetoválásait. Utána napokkal később még feltudtam idézni az idézetet a karján, de most már nem. Csak a pólója alól kilógó nonfiguratív minták rémlenek. Akkor gondoltam elsőnek hogy minden rosszban van valami jó. Ezzel voltam elfoglalva a nagyjából 10 perces úton, de még talán annyi se volt. A kórház udvarán magam szálltam ki a kocsiból, azonban a váróban leülve már elkezdtem szédülni. Aztán mikor a mentőápoló visszajött és szólt hogy sétálni kéne az udvar másik felébe, közöltem vele, hogy akkor egy ágyat kerítsen legyen szíves, mert ülni nem vagyok képes nem hogy sétálni. Szóval áttoltak egy másik épületbe. Ott felvették az adataim, megvizsgáltak, aztán kaptam egy ágyat. Lefeküdtem úgy ahogy voltam, és elaludtam. Egy idő után felébredtem, és kimentem a mosdóba. Nos, az ágyban tértem magamhoz újra. De hülyének néztem az ápolókat meg a kórterembe fekvő gyerekek szüleit, mert kérdezgettek, hogy emlékszem-e hogyan kerültem vissza az ágyba. Azt hittem magamtól jöttem vissza. Később kiderült, hogy nem. Csak nem voltam magamnál.
Hogy mi volt ez az egész? Mitől lett műsorszünet? Mi is történt valójában? 
Ez az egész az én szempontomból lett leírva. Tudom, kesze-kusza, de csak ennyire emlékszem. Oké többre is, de a lényegtelen apró információkat nem fogom leírni, hogy milyen volt a kórház meg mit csináltak velem a vizsgálaton és egyebek.
Nos hogy mi volt ez az egész? 
Elég ennyi szerintem: Egy nap alatt két epilepsziás roham.
Mitől lett műsorszünet?
Lövésem sincs, se az orvosoknak. Tippelnek, ráfogják valamire, mert ezt nem lehet tudni. E miatt nem haragszom rájuk, az agyat különösen nehéz megérteni, ezzel tisztában vagyok. Jelen esetben a rohamok ideje alatt elvesztettem az eszméletemet.
Mi is történt valójában? 
Igen epilepsziás roham. Jól olvastad elsőre. Sosem történt még ilyen velem egészen addig a napig.
Csak röviden: az epilepszia NEM BETEGSÉG. Ezt muszáj hangsúlyozni, mert sokan betegnek titulálják azokat akikkel előfordult már. Az epilepszia egy állapot. Egy állapot amikor az izmaid görcsbe rándulnak és rángatóznak, ezáltal összeesel és mivel az agyadban lévő receptorok túl sok információt kapnak, ezért kikapcsol (vész leáll) és nem tudsz magadról. Igazából nem ez a konkrét történet, nem ilyen egyszerű. Több féle rohamtípus van. Nálam ez történt. Legalábbis másodszorra. Az elsőnél se voltam magamnál a buszon, de ülve maradtam azonban többet nem tudok, mert csak barátnőm volt ott ő meg teljesen pánikba esett, ráadásul szemüveg is volt rajtam úgyhogy egyebeket nem tudott mondani.
Rémisztő, igen. Külsőleg biztosan. De belsőleg nem. Ezért sem félek tőle. És hogy miért? Azért mert, nem tudom mitől kéne félni, hisz nem emlékszem rá, nem jár fájdalommal. Igaz beverhetem a fejem, vagy bármim, de ezekről csak később tudok, mert nem élem meg a fizikai sérüléseket akkor.
Igen, az orvostudomány foglalkozik ezzel is hisz a szervezetünkben kialakult állapotról van szó, és írnak fel rá gyógyszert, de nem gyógyulsz meg a felírt gyógyszerektől. A gyógyszerek azért vannak hogy tünetmentessé tegyék az embert. Én azóta is tünetmentes vagyok. Azon a napon megtörtént és azóta sem. Gyógyszert szedek, de még azt sem jelentem ki, hogy epilepsziás vagyok. Nem azért, mert tagadom, csak orvosilag még nem kimondott. Még egy körülbelül 2 éves procedúra mire érünk el valamit. Két lehetőség van: az, hogy kimondják, hogy igen, epilepszia. Vagy az, hogy oké akkor most leállunk a gyógyszerről, mert nem kell. Ugyanis az epilepszia kinőhető, és mint írtam még nem valószínű hogy epilepsziás vagyok annak ellenére, hogy volt 2 rohamom. Mivel azóta nem történt semmi, ezért én hajlok afelé, hogy túlzásba vittem a megfelelést önmagamnak, aztán jól felidegesítettem magam és az alkohol sem tett túl jót ezek után. Ugyanis az epilepsziás rohamot szinte bármi előidézheti. (vibráló fények, láz, nagy mennyiségű alkohol, drogok stb.)
Nem azért írtam le, hogy sajnáltassam magam. Nincs rá szükségem. De nem szégyenlem. Ebből csak az látható, hogy milyen is az élet. Az egyik nap még semmi bajod, éled az életed, a következő pillanatban pedig már kórházban fekszel és vársz a kivizsgálásokra. Szerintem mindenki más akar lenni mint a többség, mindenki akar valamit amitől más. De erre nem gondolnak, hogy az a másság lehet negatív is. Én nem veszem negatívnak, nem érzem magamat kirekesztettnek, normális életet élek, a napjaim is annyiban változtak, csak hogy reggel és este be kell vennem a gyógyszert. Kifejezetten örülök amikor az osztálytársaim elfelejtik a tavaly történteket, mert így nincs megkülönböztetés.
Igaz, van amiben korlátozódtam, például az jogosítványszerzés, vagy az alkohol. 2 évig minimum nem lehet jogosítványom, utána csak szigorúbb orvosi engedéllyel. Nem ihatok alkoholt. Ami ebben a formában nem teljesen igaz. Ihatok, csak nem sokat, és nem gyógyszer előtt, vagy után 1-2 órával. De elmúltak azok a ritka hétvégék, amikor ittunk egy jót valamilyen alkalomból. Ezekkel is együtt kell élni, és azért bízom benne, hogy az egész csak átmeneti és csak pár évre szól.
Szóval 5 napot töltöttem a PTE Gyermekklinikáján. Volt pár vizsgálatom, de az csak utolsó előtti nap. Ezekben a napokban is az volt a mantrám, hogy: Minden rosszban van valami jó. Ez előtt sosem feküdtem kórházban. De egyáltalán nem volt borzalmas. Sőt, inkább kicsit szanatórium feelingje volt a gyerekosztálynak, mert igen, még oda kerültem. De valahogy úgy érzem ez némileg szerencsés is volt számomra. Nagyon kis családias volt, ha már lehet ilyet mondani egy kórházi osztályra. A nővérek kedvesek voltak és segítőkészek. Nem volt semmi negatív tapasztalatom abban a pár napban. Megismertem pár "bajtársat" is, úgyhogy volt társaságom, nem unatkoztam, nem fekvéssel és önsanyargatással teltek el a napjaim, kínkeservesen, hanem nevetve, egymás történetét megismerve, együtt érezve, elfogadva egymás helyzetét. Sokat köszönhetek egy párnak, akik kislánya súlyos beteg, mert ők a kislányon már kitapasztalták sajnos a rohamokat és ezáltal sokat tudtak nekem segíteni, mert igen mikor tudatosult bennem a feltételezett diagnózis, ami akkor is az epilepszia volt, na az megviselt.
De azóta minden a legnagyobb rendben.
Ez 5 nap volt, és Június első hete. Haza tértem után (ez olyan mintha Gandalf mondaná hogy; "Jöttömre 2 nap múlva számítsatok, napnyugtakor, kelet felől.." Csak én délről jöttem 5 nap után, de who cares?) Az első aki jött és végig velem volt lélekben a messzeségben is, az Laci volt. Istenem hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni?! Neki hatalmas része volt abban, hogy átlépjek a történteken és tovább éljem az életem. Ha ő nincs akkor nem lennék ilyen jól. De a kedvesre térjünk majd vissza legközelebb, mert a következőkben hatalmas főszereplővé válik.
A hónapban volt még szóbeli érettségi angolból és informatikából, ugye. Informatikából még dicséretet is kaptam, végül ötös-ötös előrehozott érettségikkel távoztam és zártam a tanévet. Elkezdődött a szakmai gyakorlat. A hetek gyorsan elteltek belőle már ami a júniust illeti.

To be continued....

Sors.

És máshogy lett... Hülye dolog a sors. Elhiteti veled, úgy érzed minden dolog a helyére kerül, aztán egy idő után még is észreveszed, hogy ez így nem jó. Végül elkezdesz átlátni a szitán. Aztán hónapok múlva visszagondolva rájössz, hogy az egész csak megvezetés volt. De lezártam. Végleg.

Sors?!

Szünet előtt úgy éreztem ennél nagyobb káosz a fejemben és körülöttem nem igazán lehet. Az utolsó napokban már a korán kelés is megviselt. Az utolsó előtti nap vitt mindent mint a piros ász. Már korán reggel bőghetnékem volt, nem is mentem be 0. órára, csak 1.-re mert képtelen lettem volna még előbb felkelni és életet imitálni. Végül is nem is késtem csak pont kezdésre nem értem oda hanem utána egy 15 perccel talán. Na mindegy. Napközben ingadozott a hangulatom és a gyomrom is felváltva. Mondhatni zseniálisan éreztem magam.. Aztán utolsó órákban végem volt. Ott volt az utolsó csepp a pohárban, nem bírtam tovább.  És érted csak egy apró jelentéktelen hülyeségen, amit amúgy észre sem vennék és lesz*rnám magasról vagy csak szidnám normális lelkiállapotban. De ott és akkor idegbeteg lettem. Remegtem, aztán pedig nem bírtam tovább és bőgtem egy sort. Egy sort... Délutántól este 10ig.. Igen tényleg. Jó megszakításokkal, mert össze kellett szedni magamat természetesen mert még haza kellett buszozni, de haza értem és onnantól kezdve felváltva bőgtem és aludtam. Aztán belázasodtam. Másnapra megbetegedtem. Jó így visszagondolva az egész azért volt, mert elkaptam valamit, de akkor még nem tudtam, csak másnapra lett világos. Másnap doki, gyógyszer, fetrengés. Úgyhogy kicsit meghosszabbítottam a szünetet nem szándékosan. Fantasztikus volt amikor 2. nap arra ébredtem fél 5-kor, hogy a jobb fülemre nem hallok és fáj. Elviselhetetlenül.  Öröm és boldogság. Múlthét szerdáig nem is hallottam fél fülemre.
De a szünetről még. A Húsvét eltelt egyszerűen, felhajtás nélkül. Olyan kis mindennapi volt. Még tojást sem festettünk bevallom. Locsolók sem voltak hálisten. Mondjuk nem is vártam őket. Közben tételt dolgoztam ki, meg egy rajzot is be kellett fejeznem úgyhogy annyiból volt más, hogy nem iskolában voltam hanem otthon. Mondjuk eltudnám viselni.. Elkezdtem intézni a nyári gyakorlatomat is (Mára már a szerződés is a kezemben van, már csak az iskolába kell bevinnem).
Aztán történt valami a szünet végén. Megjelent Valaki, akivel már nyár közepe óta nem találkoztam és nem is beszéltem. Pedig akkor úgy váltunk el, hogy rendbe hozunk mindent, és többet találkozunk. Akkor kissé szkeptikusan fogadtam ezt a felvetést, nem is éltem bele magamat okulva a régi dolgokból. Végül is úgy voltam jó legyen, néhányszor még kerestem, de nem éreztem azt hogy kölcsönös lenne a fontosság. Én pedig olyan ember vagyok, aki hagyja elmenni az embereket. Nem kapaszkodik beléjük foggal-körömmel. Aki akar az menjen. Nem könyörgök senkinek és nem tartom vissza, ha nem akar maradni. Rengeteg emberrel jártam így. Egyikükkel sem vagyok rosszban, nem vesztünk össze. Egyszerűen kiléptek az életemből. Néhányan már olyan szinten, hogy köszönni sem tudnak, de nem foglalkozom vele. Nem kötelező. Ez az ő döntésük volt. Én csak elfogadtam. Szóval azt hittem Vele is ez lesz. Úgy gondoltam, ha teljesen komolyan gondolja majd érezteti. Akkor nem éreztette, így hagytam annyiban a dolgot. Éltem az életem tovább, persze nem mondom azt, hogy olykor nem jutott eszembe, hogy vajon mi lehet vele, de valahogy sosem éreztem azt, hogy nekem kell keresnem. Kicsit már abban a fázisban voltam, hogy akinek egy kicsit is számítok majd megkeres. Ne nekem kelljen már futnom mindenki után. Sajnos mással is megjártam mostanában, hogy csak én kerestem, csak én akartam beszélni és találkozni, aztán úgy érzem mostanra, hogy csak távolodik. Mert egy pontig minden klappolt, nem volt baj, hogy én keresem, mert szívesen beszélt velem, de mostanában úgy érzem, hogy ez már nincs teljesen így. És még talán abban is biztos vagyok  -nem szeretném 100%-ra kijelenteni-, de szerintem ez rajtam kívül álló okok miatt van. És akkor az előbbi dolgot megint leírhatnám. Hagyni kell menni az embereket. Nem mondom, hogy nem keresem őt, de nem naponta meg folyamatosan. Szóval visszatérve a dologra a szünet utolsó napjaiban megkeresett ez a rég nem látott barát. Elsőnek szikrát sem kaptam bevallom. Ő nekem írt? Keres? Mit akar? Miért? Aztán lezajlott köztünk egy olyan beszélgetés, amire sosem gondoltam volna. Most érzem a törődést, az elszántságot és az őszinteséget benne. Rendbe szeretné hozni és én ezt érzem. Rettenetesen boldognak érzem magam. Nem voltak mostanában hatalmas problémáim, csak az iskola és az elvárások. Mondjuk ez is épp elég volt hogy végig bőgjek egy egész délutánt. De nem panaszkodom az életem úgy ahogy van elviselhető és élhető, nem mondom, hogy hatalmas boldogságot éreztem nap mint nap, de el voltam. Őszintén szólva mindig is hiányzott belőle. Ezt biztosra tudom. Szerintem, ha kölcsönösen foglalkozunk a másikkal, úgy igazán, akkor képesek vagyunk helyre hozni. Én ebben bízok, mert ennek így kell lennie. Nem lehet máshogy..

CsókPuszi.*

Beköszönős összevissza

Jahahaha. Tavasz. Definitely. Work hard van ezerrel, mert kedves drága személyemnek majdnem 1 hónappal az osztályozó előtt jutott eszébe, hogy jahogy még csak 7 tétel van kidolgozva a 20-ból. Genius. Múlthéten eljutottam a 12. tételig, a héten be kell fejeznem a maradékot mindenképp, mert nem lesz velem paci kaki se Április 20.-án. Aztán még előtte ott van az írásbeli is. Mit ne mondjak öröm és boldogság. Áldozatokat kell hozni ha már ilyen értelmes vagyok úgyhogy mivel elég értelmes jegyeim voltak eddig úgy gondoltam kicsit félreteszem a mindennapokat. Persze nem teljesen, de inkább a tételekkel foglalkozok. Na mindegy. 2 hete még teljes pánikba voltam, múlthéten káosszá enyhült, mára pedig elült egyenlőre minden "gond". Csak úgy vannak. Tudom, foglalkozok velük, de nem stresszelek. Mert minek? Egyébként szinte tökélyre fejlesztettem azt, hogy minden hidegen hagyjon. Mármint amin mindenki más stresszel. Még a fizika felelések is hidegen hagynak. Lesz amilyen lesz. Minek pánikoljak?
Őszintén szólva nem történt mostanában semmi. Inni se voltunk Február közepe óta. Igazából utána hetekig nem is volt kedvem, se energiám kimozdulni. Most már mennék, de most persze egy ideig megint nem lesz semmi. Talán majd tavaszi szünet után. Tyűha. Egy hét még, aztán pár nap relax. Aztán ott a Diákkonferancia. Juhúú. Ja nem. Mehetek segíteni, HA beosztanak. Eltudnám viselni, ha nem. Na mindegy majd kiderül, ha beborul. Aztán Hétfő szünet (13.) aztán másnap osztályozó. Hurrááá. Mondjuk az még egyszerűbb. Mert az órán lesz az nem bonyolult, de a Szerda az jajj fúj. De "megcsinálom, mert meg tudom, meg tudom, mert meg akarom." Csak azért ki nem izgul vizsga előtt? Úgyhogy köszi. Aztán durván egy hónapig relax, Irie Maffia koncert, aztán 7.-e angol érettségi, 15.-e informatika. Ó anyukám. Na de nem foglalkozunk vele, mert még hol van az.
Telnek a napok, közeleg a nyár. Hálisten. Csakhogy ott a drága nyári gyakorlat. Ó, hogy menjenek a valahova. 3 HÉT. Fck yeah. Meg a közösségi szolgálat, hogy nehogy már jól érezzem magam, de sima lesz, mert miért ne? (Milyen szépen mondtam, hogy közmunkás.)

Valamit akartam. Elfelejtettem. Nothing else.

Csókpuszi.

 (image: weheartit.com)

Something interesting

Húha. Jó sok mindent kihagytam. Karácsony, Szilveszter, egyebek. Sorry.
Ha valakinek számít akkor utólagosan is Boldog Karácsonyt és Boldog Újévet. Remélem mindenkinek békésen telt a Karácsony és önfeledten a Szilveszter.
A Karácsonyom a szokásos menetrend szerint telt, Szenteste mamámnál vacsora, Karácsonykor pedig rokonok jöttek. Igaz, csak a másik mamám, apa húga (nagynéném) és unokatesóm (Büki) jöttek, de ők itt is aludtak.  Szóval nyugodt, boldog Karácsonyom volt. Ajándékba nagynénémtől már egy pár héttel előbb kaptunk egy egyen pólót CujOval és Bükivel. I love Pálinka-feliratos, csak sajnos nem volt nőibe fekete ezért férfi póló, de szerintem levágom az ujjait és topnak jó lesz. Majd kitalálok valamit. Anyától utalványt kaptunk, amit könyvekre és smink cuccokra költöttük nővéremmel. Szóval javában olvashatom Stephen King Búra alattjának első részét, de a második is meg van, mert egyben árulják a két részt nagy örömömre. Ezen kívül a Végzet ereklyéinek 6. részét is megvettük és a Pokoli-szerkezeteket is. Egy időre el vagyok látva olvasni valóval. Bár már érzem nem sok időm lesz az elkövetkező hónapokban, de erről majd picit később. Anyáéktól kaptam még egy hangszórót is amit telefonhoz lehet kötni és ZÖLD. Haha. Karácsony után bepunnyadtam egészen 29.-éig. Ez volt az az este, amit jó ideig nem fogok elfelejteni és már megismételném. Életemben először voltam a kedvenc együttesem koncertjén. Csak a FISH! ♥ Az 1-1,5 órás koncertet végig ugráltam, énekeltem, sikítoztam és táncoltam. Hatalmas koncert volt. Imádtam. Akkora bulit csináltak, hogy az hihetetlen. Késéssel indult az egész, az elő zenekar annyira nem jött be, de onnan hogy Zsoltiék a húrok közé csaptak nem volt megállj. Elég sokat kellett várni Krisztiánra (mondjuk megértem lenyomni egy 1 órás koncertet azért halál), de aztán Valaki szólt neki hogy jöjjön (innen is köszi és puszi Neki :*). Névre szóló aláírást kaptunk mindketten. (Áá nem ért a fülemig a szám, dehogy.) Fantasztikus este volt, hajnali 2-re értünk haza. Bedőltem az ágyba és nem tudtam elaludni annyira fel voltam pörögve. Végül valahogy sikerült, aztán délig aludtam. Felkelve konstatáltam, hogy izomláz van a vádlijaimban, de rettenetesen. Nem tudtam menni 2 napig csak támaszkodva. A lépcső meg maga a halál volt ("Nem szokta a familiárisan hiperpigmentált a szántást" mondva volt vala). Úgyhogy ebből eredően szerény személyem itthon töltötte a Szilvesztert nem a szomszéd utcában a pince buliban, mert még odáig se lettem volna képes elmenni. Anyáékkal pezsgőztünk, tévét néztünk, egyebek. Nyugis volt, de nem zavart. Újév napján lesétáltunk mamához koccintani. Már viszonylag tudtam menni támaszkodás nélkül úgyhogy minden oké volt.
Most pedig visszatérek arra hogy miért nem lesz időm mostanában. Szóval előrehozott érettségizem Májusban informatikából és angolból középszinten. Tehát most ezek kerülnek előtérbe. Az informatika miatt nem stresszelek, de az angol miatt egy kicsit. Főleg a szóbeli zavar, de megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Hinnem kell magamban. Úgyhogy igen most ezért el leszek havazva megint. Mellette meg ugye minden tárggyal foglalkoznom kell és a félév zárástól sem üdülök fel. 
Tehát zajlik az élet. De ezek csak újabb kihívások, amiket le kell győzni.

CsókPuszi.

Kerek megint

30.000 !

Atyaég el sem hiszem. Nem gondoltam volna hogy összejön valaha a 30.000 látogató, főleg hogy a mostanában eléggé eltűntem. Nagyon köszi mindenkinek aki elolvassa a bejegyzéseket, vagy csak ide tévedt. Azért biztató hogy van még aki megnézi a blogot, ha nem is naponta (persze nem zárom ki, hogy van aki esetleg naponta is nézi, annak még nagyobb köszi), vagy legalább elolvas egy-egy bejegyzést mert valahogy ide tévedt. Szóval nagyon köszi még egyszer. :) 

Csók.

Silence

"Egyesek belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak. 

Mások maradnak egy darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben 

és mi már sosem leszünk pontosan olyanok, mint azelőtt.."

Na és akkor most hosszú hónapok után megtöröm a csendet. A csendet ami csak úgy hirtelen beállt. Talán több oka is van. Okok, amik miatt már nincs akkora lelkesedésem. Bár az igaz, hogy ez a lelkesedés már jó ideje lelankadt. De most ki is hunyt. Hogy miért? Talán mert rájöttem, hogy nem leszek világ megváltó, sem híres se hírhedt. Olyan vagyok mint más, ami nem minden esetben probléma. Hozzáállás kérdése. Nem törtem meg még szomorú sem vagyok. Csak egyszerűen inkább élem az életem, emlékeket gyűjtök. Magamnak. Mert igazság szerint amiket én itt megosztottam csak számomra fontosak. Más csak elolvassa és tovább megy. Én ezt totálisan megértem. Nem lesz belőlem sem író, bár sosem voltak ilyen álmaim sem egyéb híresség. Sosem volt az álmaim között a hírnév. Persze mindenki szeretne egy kicsit kitűnni, de ha nem hát nem. Van akinek sikerül és van akinek nem. Ennyi. Apropó élmények. Volt egy nyár, egy nem az a féktelen, durva nyár, de azért a jók közé tartozott. Esemény dús, élvezetes. Imádtam. Aztán elkezdődött a Szeptember. Iskola újra. Csak úgy elkezdődött, beindult, beletörődtünk. Bár még hetekig szenvedtünk és én még bevallom mostanában is hangoztatom, hogy vissza a nyarat. A Szeptember csak úgy eltelt, iskola, tanulás, némi élet. Nem sok, mert nincs rá idő, de azért időt szakítottam arra hogy éljek. Aztán elkezdődött az Október egyre több tanulás, de azért jutott idő még bulizni menni hónap elején. Végre. El sem hittem még meg nem láttam a helyet. Igen itt vagyok. Reméltem, hogy megfelel a várakozásaimnak. Megfelelt, igaz pezsgőben fürödtem, de nem volt értelme hisztériázni. Azért a másnapi buszozást kihagytam volna, de hát valahogy haza kellett jutni. De túléltem. Mint mindig. Az Október még inkább a tanulásról szólt, néha még a hétvégéimet is végig tanultam. Szóval még annyi időm se volt mint Szeptemberben. Végül 18.-án volt szerencsém eljutni Hainburgba, és Dévénybe. Csodálatos időnk volt szerencsére így megcsodálhattuk a környéket. Csak egy napos kirándulás volt, de a hangulat és a társaság is jó volt így panaszkodni nem nagyon tudok és nem is akarok. A következő az adventi időszakban lesz úgyhogy már kíváncsian várom milyen lesz. Múlthéten betöltöttem a 17.-et, semmi érdekes olyan mint a többi nap csak az osztályból innen-onnan jöttek a boldog szülinapot felkiáltások. Aznap voltunk színházban is sulival, meg rövid napunk is volt az ünnepség miatt így azért elég jól telt a nap. Múlt Pénteken szülinapoztunk a családdal, nem volt az a hű de nagy szülinapozás. Volt süti, torta, pörkölt, nagyjából este 8-ig beszélgettünk aztán mindenki hazament. A héten Hétfőn bementünk tesómmal Árkádolni. Egy egész délután bent töltöttünk, vettem télre néhány dolgot. Kabátot nem találtam elfogadható áron ezért marad a tavalyi. Cipőt is néztem, de felvéve magamon nem tetszett így azt sem vettem. Azért felkészültem már a télre, tekintve hogy ott kint van vagy 7°C átlagba napközben.. Ez már kérem szépen nem az az ősz amit én szeretek... Bár még mindig szép, de nem szeretem, mert hideg. Múlnak a napok, Hétfőn újra iskola. Aztán Decemberig nincs megállás.. Nem szeretnék jövőhetet. Nem az iskola miatt az már kit érdekel ugyanolyan lesz mint eddig, hanem mert megint megváltozik valami az életemben. Nem pozitív változás lesz sajnos, és én ezt utálom, de nincs beleszólásom így kénytelen vagyok elfogadni. 
Szóval ennyi azt hiszem. Ez ilyen gyors összefoglaló vagy valami olyasmi, bár szerintem nem sok értelmes dolgot lehet kiszedni belőle. Kissé össze-vissza, mint én mostanában.

Design

Kicsit hangolódok már sulira. Igaz egyáltalán nem várom, maximum az ismerősök miatt, mert sok emberrel már nagyon régen találkoztam. Szóval lélekben még nem igazán készültem fel a Szeptemberre, viszont már nagyjából 2 hete voltunk sulira bevásárolni. Ennyivel talán le is zárnám a back to school részt, nem szeretnék foglalkozni vele még 10 napig.. Utána már úgy is kénytelen leszek. Szóval miközben rendezgettem a sulis cuccaim megtaláltam a tavaly év végi diáknapi "kiállítás" anyagát. Nagyjából 9 kép, és mivel úgy voltam vele, hogy kéne valami változatosság már a szobámba ezért körbe fordultam egyszer. Igen, szó szerint, és rájöttem, hogy már unom a posztert az ajtón. Szóval helycsere történt. A posztert elsuvasztottam jó mélyre, meg még néhány véletlenül fenn maradt posztert is leszedtem innen-onnan. Minimalizálok. A sok kacatot is leszedtem a polcokról, untam már hogy annyi felesleges dolgot kell takarítani.. A falammal kellene valamit kezdeni az ágyam mellett, de mivel elborítják a pasik (kac-kac), ezért egyenlőre marad, inkább még rakok fel pár képet. Még hiányzik Depp, meg Rick Genest, ja és Andy Biersack aztán teljes lesz a gyűjtemény.
Szóval az ajtóm most így néz ki. Olyan.. én. Ezek azok közé a képek közé tartoznak, amikre tényleg azt mondom, hogy hú de jók lettek és büszke vagyok rájuk.